Cressy Morrison, New York-i akadémikus
vallotta: „Ha a természet célszerű berendezkedését
nézzük, be kell látnunk, hogy csak végtelen Bölcsesség tudta ezt ilyen tökéletesen
megoldani.” Meg is okolta: „Sok évvel ezelőtt egy kaktuszfajtát honosítottak meg Ausztráliában.
Kerítés céljára telepítették oda a kaktuszokat. Nem lévén ott ennek a növényfajtának
állati ellensége, a kaktuszok hihetetlen mértékben növekedtek és szaporodtak, úgyhogy
akkora területet borított be a kaktusz, mint amekkora Anglia. Farmokat tett tönkre,
arra kényszerített embereket, hogy falujukat, városukat elhagyják. Rovartannal foglalkozó
tudósok kezdték a kérdést tanulmányozni, míg végül találtak egy rovart, amelynek
egyetlen tápláléka a kaktusz. Ilyen rovarokat telepítettek Ausztráliába és ezeknek
sikerült a kaktuszok szaporodását megfelelő korlátok közé szorítani.”
A kutatók megosztották eredményüket az
emberekkel, s ezek visszahódították elveszített életterüket.
Ehhez hasonlót
tesz Jézus, amikor a mennyei Atya jóságáról, Isten országáról beszél a népnek,
betegeket gyógyít, kenyeret szaporít. Rajonganak érte és szívesen hallgatják.
De mihelyt egy magasabb dimenzióból kezdi megvilágítani küldetését a kafarnaumi
beszédben: „Én vagyok az égből alászállott élő
kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én
adok, az én testem a világ életéért”
(Jn 6,41-51) – zúgolódni kezdenek ellene. Nem akarják szavainak értelmét
felfogni és Isten feléjük nyújtott ingyenes ajándékát, az Eucharisztiát
elfogadni.
Az egyház, amikor az Eucharisztiát ünnepli, az előtt a forrás és
csúcs előtt áll, amelyből ő maga jön létre és egész munkás életét egyesíti Krisztus
áldozatával, ezzel átalakul és tetszik az Atyának, és jó tanítvánnyá válik
embertársai számára. Senkinek sem lehet élő kapcsolata Krisztussal, ha nem megy
oda, ahol Krisztus vár rá. Ezért a mise ünneplése az apostoli idők óta a
vasárnap szíve, és a hét legfontosabb programja. Éppen ezért időszerű bevezető
könyörgésünk: „Tökéletesítsd szívünkben a fogadott
fiúság lelkületét, hogy a megígért örökséget elnyerjük.”
Az olvasmányban az Úr igaz prófétája, Illés meneküléséről
olvasunk. (1Kir 19,4-8) Az igazságtalanul üldözött próféta elkeseredésében a maga
halálát kívánja, de az Úr különös gondjába veszi és igényt tart további
szolgálatára. Angyala által gondoskodott kenyeréről és vizéről, aki határozottan
felszólította: „Kelj fel és egyél! Mert különben túl
hosszú lesz számodra az út.”
És ennek az ételnek az erejéből eljut egészen az Isten hegyéig. A történet
nekünk szól: hogyha belefáradunk a küzdelmekbe, akkor forduljunk oda a lét és
az élet örök forrásához, az
eucharisztikus Krisztushoz. Csak így lehetünk Isten kedves gyermekei. (Ef
4,30-5,2) Ha odaadó szeretetben élünk, akkor mindig örömmel fogunk tekinteni a
megváltás napjára.
„Én vagyok
a az égből alászállott kenyér.” Jn
6,41.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése