2019. 06. 05.

Krisztus világa 2019. június, Szemle


Most lép először pápa Erdély földjéreAz erdélyi keresztények nagy megtiszteltetésével kezdődik Jézus Szíve hónapja, amikor Ferenc szentatyánk Csíksomlyóra látogat. Az ő látogatását a lelki előkészületek mellett látványos attrakciók is megelőzik. Így a Szent Koronát ábrázoló virágkompozíció a Millenniumi-templom téren, a Szent László ereklye, a székelykapu, faültetések... Mindezek a pápa tiszteletére készült magyarországi és helyi emlékeztetők... A magyar nemzet és a pápa szeretetének csúcsa a csíksomlyói szentmise, ahol elhangzik köszönetünk és hálánk egyszerre: „Tartsd meg Isten, Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját! (A lap megjelent május 23-án!!!)
Így adtunk hálát e nagy kegyelemért Csíksomlyón, június 1-jén. (2. oldal)
A csíksomlyói kegyhely 3. – Csíksomlyó hegyén a 12. század közepén megtelepedett jános-lovagok (máltaiak) mellett, az 1345. és 1352. évi székely győzelem fogadalmából épült pálos monostor és 1484-ben kapott pünkösdi búcsú-engedményük révén, majd az 1567. pünkösdszombati hargitai győzelem által még nagyobb patinát kapott a zarándoklat, s napjainkig a hagyományok rétegződését híven őrzik és ápolják az 1442-ben érkezett obszerváns ferencrend fiai... 
A csíksomlyói obszerváns konventben 1448-ban középszintű oktatást indítottak, hogy a szerzetesi élethivatásra vállalkozókat kellően ki tudják képezni. Csík-szék középfokú oktatásának - szerzetesképzés - bölcsője a csíksomlyói ferences konvent iskolája volt 1448-tól, melynek jogutóda a csíkszeredai Róm. Kath. Főgimnázium, mai nevén Segítő Mária Gimnázium… Június 1-jén is teljes búcsú nyerhető, mert maga az „élő Péter” – Ferenc pápa jön el hozzánk és lesz a szentmise főcelebránsa. (3-6.)

Ég és föld között Istennel P. Écsy László, János ferences provinciális atya élete körül röpköd 10 kérdésével Dr. Bakó Mária Hajnalka. (7. oldal)

Őrvidék 4. – A hercegorvos nyomában I. rész – Batthyány-Strattmann László a főnemesi Batthyány család sarja. Kastélyuk Köpcsény a humanizmus és kultúra egyik központja volt a a XX. század első két évtizedében. Jezsuita diák korában mondogatta tréfásan, hogy a szegények orvosa lesz. Orvosi tanulmányi időszakában, Bécsben ismerkedett meg a nála 4 évvel fiatalabb gróf Maria Theresia Coreth-tel, akit 1898-ban feleségül vett. 1900. Június 9-én doktorrá avatták, rá egy hónapra megszületik első gyermekük, Ödön, aztán 1918-ig egymás után érkeznek az apróságok (12 gyermekük született). A gyermekek vallomásán keresztül mutatja be a szegények orvosát, Sárközi Sándor piarista tanár. (8-9. oldal)

Vasárnapok a jövőért„Péntekek a jövőért” címen a fiatalok ellógnak az iskolából, hogy a klíma védelméért tüntessenek. Éppen a kormányzó politikusok kellene meghozzák a szükséges határozatokat. Vajon hányan aggódnak a fiatalok közül azért, hogy milyen lesz a jövő a kereszténységet illetően? Ez is egy másik jövő, mely legalább annyira fontos mint a klíma jövője: a hit klímájának, a remény – és az élet értelme klímájának a jövője. Fordította Bács Béla.

Találkozás – Életünk tele van találkozásokkal. Itt járt Ferenc pápa, jön a Szentlélek (micsoda felhozatal), mi marad a találkozásból, a tekintetéből? Mire emlékezel?  Mit raktároztál el? A találkozás magunk fejlesztése, mindenféle érzéseink hátterében mindenképpen meg kell látnunk Istent – írja András István teol. tanár. (10. oldal)

Visszatérni, ahonnan indultunk… – Vissza az utolsó vacsora termébe, vissza meghívásunk forrásához… Feltámadtam, és újból veled vagyok! – Bőjte Csongor kispap gondolata. 
Csíksomlyó mint szakrális tér – 72 oldalas fotóalbum, 76 db évszázados fényképészeti alkotással, amely 120 évet ölel át, amelyet a Szentatya látogatására adtak ki. (11. oldal) 
Katolikus fiatalok a mindennapokban  - Kádár Norbert informatika hallgatót kérdezi Szabó István. Megtudhatjuk, hogy mit jelent neki a Szentatya látogatása. Júniusi FIF programok. (12. o) Újabb kalandok a Mese Birodalmában 18. rész és májusi feladatok.  
A hónap fénypontjai, vizsga-viccek – Pistike felel történelemből. Kérdi a tanárnő: - Hol írták alá a Függetlenségi nyilatkozatot? – Hát szerintem, biztos a lap alján.  
Keresztrejtvény, Szent Pál üzenetét tartalmazza. Megismerhetjük megfejtőinket és támogatónkat. A hátsó lapon Helyszínrajz és tudnivalók a pápalátogatásra készült, hogy ezzel is könnyebben tudjunk tájékozódni.
KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése