A Biblia vallása történelmi kinyilatkoztatáson
alapszik, ez a tény sajátos helyet jelöl ki neki a vallások között. Egyes
vallások kiindulópontja egy bölcs teljesen emberi megvilágosodása, mások
legendás vagy mitikus alapítónak tulajdonítják. A Bibliában ellenben a
kinyilatkoztatás ellenőrizhető történelmi tény: a közvetítők ismertek, a szavaikat
megőrizték akár közvetlenül, akár megbízható hagyomány révén. A bibliai
kinyilatkoztatás, eltekintve az azt hitelesítő jelektől, nem egyetlen alapító
tanítására épül, közel 15 vagy 20 évszázad folyamán bontakozott ki, amíg elérte
teljességét a krisztusi eseményben.
Jézus Krisztus evangéliumával a
kinyilatkoztatás teljesen és tökéletesen megvalósul: kezdeve Isten háromságáról
az eljövendő örök életig. A Szentlélek pedig egyre mélyebben vezet be minket az
igazságba, hogy megértsük a kinyilatkoztatást.
Hinni a keresztény számára
annyit jelent, mint elfogadni ezt a kinyilatkoztatást, amely a történelem révén
érkezik az emberhez. Mivel a bűn, valamint az ember gyengéi gyakran megzavarják
a természetes megismerést, ezért az embernek Isten segítségére és a
kinyilatkoztatásra van szüksége, hogy megmaradjon a jó úton.
Minden ember
megtapasztalja a halált. A bibliai kinyilatkoztatás egyáltalán nem fordul el
ettől a tapasztalattól, hanem világosan szembenéz vele. Meglátja a bűnnek és a
halálnak a kapcsolatát, és felismeri, hogy az embernek nincs hatalmában
megmenteni önmagát a haláltól, ehhez Isten kegyelme kell, mert egyedül ő az
Élő. Ezért a bibliai ember Istenhez kiált, aki nem leli kedvét a bűnös
halálában, hanem azt szeretné, hogy megtérjen és éljen.
A prófétáknál
megjelenik, hogy az igazakat magához ragadja, dicsőségébe veszi fel az Úr, és
feltámadnak az örök életre. Ezért reményük már idelenn halhatatlansággal van
tele. Érthető, hogy ettől a hittől lelkesítve a makkabeusi kor vértanúi
hősiesen szálltak szembe a kínzásokkal. (2Makk 7,1-2. 9-14) Tanúságot tesznek a
halottak feltámadásáról, a túlvilági életről, a halottakért való imáról, a
vértanúk érdemeiről és a szentek közbenjárásáról.
Az újszövetségben a megelőző
kinyilatkoztatás erővonalai Krisztus halálának misztériumába futnak össze. Hogy
megszabadítson bennünket a halál hatalmából, először is önként magára vette halandó
állapotunkat. Halála nem volt véletlen. Megmondta tanítványainak, hogy
megelőzze azt a botrányt, amelyet kereszthalála kelthet bennük.
A szadduceusok
kitalált történetére is válaszol, hogy a feltámadásban örök életet ad nekünk.
(Lk 20,27-38) Akik méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a
feltámadásra, élnek mint Isten angyalai.
Krisztus halálával és feltámadásával
már más értelme van az új emberiség számára. (2Tessz 2,16-3,5) Isten, aki
szeret minket, megvigasztalja szívünket és megoltalmaz a gonosztól.
„Jézus Krisztus az elsőszülött a holtak közül, övé a
dicsőség....” Jel 1,5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése