** Talán a tűzről alkotott elképzelés volt az, ami megakadályozta a nyugati egyházban, hogy a tisztítótűzről mélyebben gondolkodni kezdjenek. Hogy ezt az akadályt kiküszöböljük, elegendőnek tűnik az egyház hivatalos tanításával kapcsolatos elmélkedések mellett figyelembe venni a misztikusok élményeit.
Tulajdonképpen
különös, hogy a hívek többségét nem érdekli ez a téma, amely pedig
mindnyájunkat érdekelhetne - hiszen ki az, akinek ne lennének barátai ebben a
„köztes állapotban”, és ki tudja, hogy vajon nem találjuk-e mi is ott magunkat
még ma este?
Szeretném
megosztani az Olvasóval néhány gondolatomat, amelyek a tisztítótűz fogalmát
egyidejűleg ruházzák fel isteni és emberi természettel - ha egyáltalán
ellentétes lehet ez a két szó abban a vallásban, amely Isten testté - emberré -
válását hirdeti.
Ami
korunk emberét leginkább elidegeníti a tisztítótűz gondolatától, az nagy
valószínűséggel az a rengeteg írás, prédikáció, szörnyűséges történet, amely a
Szenvedő Lelkek gyötrelmeit ecseteli. A 19. századig azonban az emberek
túlnyomó többségét nemigen érdekelték a mások szenvedései. A világi - az
inkvizíció korában az egyházi - törvénykezés is élt a kínzás eszközével. Ki
tudna Rousseau és Watteau koránál érzékenyebb és érzelmesebb évszázadot
elképzelni? Az emberek azonban ebben az érzékenységgel átitatott korban is
órákig tudták nézni a szerencsétlen Damien megkínzatását, aki XV. Lajos királyt
egy késszúrással megsebezte.
Nekünk
már elfogadhatatlan ez a gondolat. A római katolikus egyház soha nem határozta
meg pontosan a bűnhődés mikéntjét, és lehetővé teszi a tisztítótűz olyan
felfogását, amelynek semmi köze a testi szenvedéshez. A halál a legtöbb embert
olyan pillanatban éri, amelyben lelki fejlődése a bűnei, „számos mulasztása”
miatt még nem ért véget.
A
földi élet végeztével - amely a szabad akarat miatt veszélyekkel zsúfolt pálya
- egy veszélytelen fejlődés veszi kezdetét egy másik létezési formában, ahol
olyanokká lehetünk, amilyenek bensőnk legmélyén mindig is lenni szerettünk
volna. Tehát egyfajta köztes állapotról van szó aközött, amilyenek most
vagyunk, és amilyenekké majd válunk. Génuai Szent Katalin, a tisztítótűz
misztikusa egyértelműen értésünkre adja, hogy ez a „tűz” egyszerre örömteli és
fájdalmas - mint minden, ami megtisztít. így beszél erről: „A fájdalmak olyan
nagyok, hogy nyelv nem tudja kimondani, értelem nem tudja felfogni a
mértéküket.” Egy másik helyen viszont ezt írja: „Nem hiszem, hogy létezik olyan
örömteli állapot, amely felér a tisztítótűzben lévő lelkekével, hacsak nem a
boldogoké a mennyekben. Ez az elégedettség napról napra nő, annál jobban, minél
inkább áthatja Isten a lelkeket; és olyan mértékben tudja áthatni őket, ahogy
fokozatosan elenyésznek azok az akadályok, amelyek ennek eddig az útjában
álltak.”
Ehelyütt megjegyzendő, hogy az öröm és a fájdalom jól megférnek egymás mellett. Saját tapasztalatunkból is tudhatjuk, hogy a szomorúság édes, az öröm pedig keserű is lehet. Dante a Purgatórium XXIII. énekében ezt így fogalmazza meg:
„... S ím,
sírás szállt és ének, itt a légbe: -
»Labia
mea, Domine« (Zsolt 51,17) - s ki hallá,
Kínra hangolta, és gyönyörűségre.”
(Babits Mihály fordítása)
- - folytatjuk
-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése