2023. 12. 15.

Örömre vagyunk teremtve

A Bibliában az öröm együtt szerepel a menyegző, az aratás, a győzelem ünnepeivel. Az igaz öröm Istentől van, és az istenfélelemben gyökerezik. Az öröm forrása elsősorban Isten, azután minden, ami Istentől van: a törvény, a templom, a szövetségkötés, a próféták és maga a világ, mely Isten alkotása. Az öröm az jutalom. Az ártatlanság, az igazság és a törvény ismeretének; az istenkeresők és az istendicsérők jutalma. Jézus az aggodalmaskodó embereket így intette: „Ne aggódjatok a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja.” (Mt 6,34). Akik pedig hittek Jézusban, azok felismerték, hogy minden jó onnan felülről van, s az öröm szintén Isten szeretetében van. De minden napnak megvan a maga öröme. Már ébredéskor örömmel köszöntjük Istent, hogy új napot ajándékozott, hogy egészségesek vagyunk, vagy csak ennyire vagyunk betegek. Örvendünk, hogy dolgozhatunk. Örvendünk, ha süt a nap, ha nagy pelyhekben hull a hó. Ha tudunk örülni, akkor jó kedvvel indulunk hivatásunkba szolgálni, képességeinket kibontakoztatni, tudásunkat kamatoztatni. Estére a sok-sok kis öröm boldoggá tesz minket és hálatelt szívvel térhetünk nyugovóra.

Az emberi szívekben értékes kincsek rejtőznek. Egyik ilyen kincsünk az öröm. Az örömről Petőfi tömören írt: „A bánat? Egy nagy óceán./ S az öröm?/ Az óceán kis gyöngye. Talán,/ Mire fölhozom, össze is töröm.” 
Öröm az akaratnak egy kitüzött cél eléréséből, vagy egy vágyott tárgy birtokbavételéből fakadó megnyugvása, a lélek átmeneti állapota. 
Az öröm fokozatai: alapfokon csendes belső nyugalom és béke. Intenzívebb fokon kifelé is megnyilvánuló öröm a vidámság. Felsőfoka az ujjongás, a jubiláció. 
A legfőbb jó maradandó birtokbavétele pedig a boldogság. Ez a kegyelmi rendbe fölemelt ember végérvényes testi-lelki teljessége, amit Jézus Krisztus által az Isten életében való részesedésben kapunk. Helyesen mondta Solon az ókori bölcs, amikor Krözus a maga gazdagságával és szerencséjével dicsekedett: Senki sem mondható boldognak halála előtt. 
A vasárnapi olvasmányok vigasztalást, öröm üzenetet tartalmaznak. „Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek...” Ez volt jellemző Izajás prófétára is. A fogság idején Isten közelségéről beszélt, és ez örömmel töltötte el a népet. (Iz 61,1-2a. 10-11) A gondviselésben felismerték, hogy velük van az Isten! Jézus eljövetelekor a jövendölés szó szerint beteljesedett. (Jn 1,6-8. 19-28) Keresztelő János felismerte az Úr jövetelét és tanúságot tett róla. Az öröm forrása Jézus. Születését az angyalok nagy örömként hirdetik a pásztoroknak. A napkeleti bölcsek nagyon megörültek, hogy megláthatták Jézust. Ő mindenkié lesz, ha tiszta szívünkbe fogadjuk. (1Tessz 5,16-24) Adventi készületünk segítsen, hogy arcunkra is kiüljön az öröm.

 

„Az Úr lelke van rajtam: elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek.” Iz 6,1.

Dr. Darvas-Kozma József


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése