A liturgia művészete ez a vasárnap. Délelőtt advent és estefelé már karácsony. Ehhez hasonló, Rembrandt utolsó nagy kompoziciója: A tékozló fiú hazatérése. Az atyja előtt két térdre ereszkedett fiú jobb lábán még ott a bakancs, de a ballábával már kilépett a bakancsból, félig hazaérkezett. Az irgalmas atya átöleli, jobb keze anyai, a bal keze apai kéz, így teljes szeretetettel fogadja fiát. Itt egyszerre több minden jelen van, a bűnbánat és a megbocsátá általl a szeretet. Egy arab keresztény mondás szerint a bűnnek öt ujja van. Két ujját az ember szemére teszi, hogy ne lássa, hogy milyen szörnyű a bűn. Kettőt a fülére, hogy ne hallja lelkiismerete szavát, egyet pedig a szájára, hogy ne merje meggyónni bűneit. Mi pedig e nap változzunk meg: „Gyertek, térjünk vissza az Úrhoz… Ő gyógyít meg minket” (Oz 6,1). Törjünk ki a racionalizmus bűnös fogságából, hogy Istenünk szeretetében újra emberként élhessünk. A családi racionalizmus, amikor a nagyszülők nem léphetnek be a meny vagy a vő lakásába, hogy megnézzék az unokájukat. A rokoni kapcsolatot, ami valóság ezt képpé nyilvánítják, mert így nincsen kölcsönös látogatás, leráznak mindent. A vallási racionalizmus is hasonló, az ilyen emberek beszélnek Istenről, egyházról, ünnepről, de az életükbe nem engedi be, úgy hiszek, ahogy akarnak, nem állnak igazi kapcsolatban a személyes Istennel. Pedig az Isten szándéka, hogy az embert magához emelje. (2Sám 7,1-5. 8b-12. 14a-16) – A mai liturgiában a legfontosabb messiási jövendölések egyikét és annak a beteljesedését, valóságát halljuk, ünnepeljük. Ez nem vallási racionalizmus, amelyben Isten nem léphet szabadon az ember természetes életkeretébe, mert ha így tesz, akkor a vele találkozó félnek is át kell lépnie Isten életterébe, s ettől félve egyszerűbb, ha képpé nyilvánítjuk azt, ami a valóság. Advent nagy alakjai azonban azt mutatják, hogy az Úr szava és közeledése nem irodalmi kép, amit csak magyarázni kell, hanem olyan hús-vér valóság, ami megjelöli az embert. Akik elfogadták, hogy Isten belépjen életükbe, azok beláttak Isten titkába, de a Titok nagyobb náluk. (Lk 1,26-38) A Keresztelő a kereszt titkából részesedve vértanú lesz, Mária fizikai valójában hordozza az Igét, Józsefnek pedig egész életét át kell rendenie ahhoz, hogy hűséges legyen. Ez a megjelöltség, hivatás első látásra megterheltséggel jár, és mégis, annak szolgálatába állva, amire Isten meghívta őket, azt tapasztalják: az Úr egészen közel vitt önmagához, az lehetek, aki vagyok, mert annak fényében látom magam, Aki Van. Ha hittel vállaljuk megjelöltségünket, hivatásunkat, akkor tapasztalni fogjuk, hogy az Ige belép az életünkbe, és az Atya életterébe vezet minket. (Róm 16,25-27) Ez a mi karácsonyi örömünk.
„Boldog a nép, amely tud ünnepelni, arcod fényében járhat, Uram.” Zsolt 88,16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése