15. Azokról, akik feleségüket ölik
meg
Ha valaki az ispánok közül,
megrögzött szívvel és lelkéről megfeledkezve – ami távol legyen a hűséget
megtartók szívétől – felesége meggyilkolásával mocskolja be magát, a királyi
tanács határozata szerint ötven tinóval egyezzék meg az asszony rokonaival, és
vezekeljen az egyházi törvények parancsai szerint. Ha pedig valamelyik vitéz
vagy gazdagabb ember esik ugyanazon bűnbe, ugyanazon tanács végzése szerint
fizessen a rokonoknak tíz tinót, és vezekeljen, ahogy mondottuk. Ha pedig a
népből való ember követi el ugyanezt a bűnt, öt tinóval egyezzék meg a
rokonokkal, és vessék alá az említett böjtöknek.
16. A kard kirántásáról
Hogy minden tekintetben erős és
sértetlen béke honoljon mind az idősebbek, mind a fiatalabbak között, bármilyen
jogállásúak legyenek is, teljességgel megtiltjuk, hogy valaki másnak a
bántalmazására kardot rántson. Ha ezt a jövőben vakmerőségétől ösztönöztetve
megkísérelné, ugyanazzal a karddal öljék meg.
17. A hitszegőkről
Ha valaki a hatalmasok közül hitét
beszennyezve, szívét bemocskolva, s esküjét megtörve, hitszegés bűnét követi
el, az esküszegésért keze elvesztésével fizessen, vagy ötven tinóval váltsa meg
a kezét. Ha pedig a népből való ember lesz hitszegő, keze levágásával
bűnhődjék, vagy tizenkét tinóval váltsa meg azt, és böjtöljön, ahogy az egyházi
törvények rendelik.
18. A szabadosokról
Ha valaki könyörületességtől vezéreltetve, saját rabszolgáit vagy szolgálóleányait tanúbizonyság mellett szabadsággal ajándékozza meg, úgy határoztunk, hogy halála után azokat, irigységtől vezéreltetve, senki szolgaságba visszavetni ne merészelje. Ha pedig szabadságot ígért, de halála miatt ezt kinyilvánítani nem tudta, hátramaradt feleségének, illetőleg fiainak legyen joga ugyanezt a szabadságot kinyilatkoztatni, és a férj lelki üdvéért szeretetlakomát rendezni, ahogyan akarják.
19. A templomba járásról és azokról,
akik mise alatt mormognak és beszélgetnek
Azok, akik az istentisztelet
hallgatására a templomba menvén, ott a misék szertartása alatt egymás közt
mormognak és másokat zavarnak, haszontalan történeteket mesélgetve és nem
figyelve a szent olvasmányokra és a lelki táplálékokra, ha idősebbek, dorgálják
meg őket, és gyalázattal űzzék ki a templomból, ha pedig fiatalabbak és
közrendűek, e nagy vakmerőségükért a templom előcsarnokában mindenki szeme
láttára kötözzék meg, s ostorozással és hajuk lenyírásával fenyítsék meg őket.
20. Arról, hogy a rabszolgák és
rabszolganők vádaskodását vagy tanúskodását uraikkal vagy úrnőikkel szemben ne
fogadják el
Hogy ennek az országnak a népe a
rabszolgák és rabszolganők mindennemű támadásától és vádaskodásától mentes és
nyugodt maradjon, a királyi tanács határozata szerint teljességgel
megtiltottuk, hogy bármiféle bűnügyben valamely szolgaszemélynek urával vagy
úrnőjével szemben vádaskodását vagy tanúbizonyságát elfogadják.
21. Azokról, akik más rabszolgáinak
szabadságot szereznek
Ha valaki meggondolatlanul másnak a
rabszolgáját urának tudta nélkül a király vagy az ország vénei és főemberei elé
vezeti, hogy levéve a szolgaság jármát, számára a szabadság könnyebbségét
szerezze meg, tudja meg, hogy ha gazdag, ötven tinót fog fizetni, amiből
negyvenet a királynak kell adni, tízet pedig a szolga urának. Ha pedig szegény
és alacsonyrendű, tizenkét tinót, amiből tíz a királynak jár, kettő pedig a
szolga urának.
22. Azokról, akik szabadokat
szolgaságba hajtanak
Mivel tehát Istenhez méltó, és az
embereknek legjobb, hogy ki-ki életének futását a szabadság serénységével
végezze, a királyi végzés szerint elhatároztuk, hogy ezután az ispánok vagy
katonák közül senki ne merészeljen szabad személyt szolgaságba hajtani. Ha ezt
dölyfösségének vakmerőségétől ösztönözve megtenni merészelné, tudja meg, hogy
ugyanannyi kártérítést fog fizetni a sajátjából, s ez a kártérítés a király és
az ispánok között osztassék szét, mint a többi.
Hasonlóképpen ugyanarról
De ha valaki, akit idáig szolgaságban tartottak, szabadsága védelmére törvényes ítélethez folyamodván szabaddá lesz, elégedjék meg szabadsága élvezésével, és az, aki őt szolgaságba tartotta, semmi kártérítést ne adjon.
23. Azokról, akik más vitézeit
magukhoz fogadják
Akarjuk, hogy mindegyik úrnak legyen
meg a maga vitéze, és senki se beszélje rá valamelyik vitézt, hogy régi urát elhagyja,
és hozzá jöjjön, ebből ugyanis civakodás támad.
24. Azokról, akik más
vendégeit magukhoz fogadják
Ha valaki jóakarattal vendéget fogad
be, és ennek eltartásáról tisztességesen gondoskodik, a vendég, ameddig a
megegyezésnek megfelelő eltartásban részesül, ne hagyja el eltartóját, és ne
vigye másvalakihez az ő szolgálatát.
25. Azokról, akik
megostorozzák a saját [embereiket] keresőket
Ha valakinek vitéze vagy szolgája
máshoz szökik, és az, akinek a vitéze vagy szolgája elszökött, követet küld
ezek visszahozására, és ezt a követet ott bárki megveri és megostorozza,
előkelőink gyűlésén ügy határoztunk, hogy az ilyen verekedő tíz tinót fizessen.
26. Az özvegyekről és
árvákról
Különösképpen akarjuk, hogy az
özvegyek és árvák is legyenek a mi törvényünknek részesei ilyen módon, hogy ha
valaki özvegyen marad hátra fiaival és leányaival, és ígéretet tesz, hogy őket
felneveli és velük marad, amíg csak él, legyen meg neki az a tőlünk nyert joga,
hogy ezt megtehesse, és senki ne kényszerítse őt újabb házasságba. Ha azonban
fogadalmát megváltoztatva, ismét férjhez akar menni, és az árvákat el akarja
hagyni, az árvák vagyonából egyáltalán semmit ne követelhessen magának, csupán
az őt illető ruhákat.
Hasonlóképpen az
özvegyekről
Ha pedig valaki gyermek nélkül marad
özvegyen, és azt ígéri, hogy megmarad özvegységében újabb házasság nélkül,
akarjuk, hogy legyen hatalma minden javai felett, és bármit akar azokkal tenni,
megtehesse. Halála után azonban e javak szálljanak vissza férje rokonaira, ha
vannak rokonai, ha pedig nincsenek, a király legyen örököse.
27. A leányrablásról
Ha valaki a vitézek közül szemérmetlenségtől bemocskolva, valamely leányt szüleinek engedélye nélkül feleségül elrabol, elrendeltük, hogy a leányt adja vissza szüleinek, még akkor is, ha valami erőszakot követett el rajta, és a rabló tíz tinót fizessen a rablásért, még ha később ki is békül a leány szüleivel. Ha pedig valamely szegény és a népből való merészkedik ezt elkövetni, őt tinó kártérítést fizessen a rablásért.
28. Más szolgálóival
fajtalankodókról
Hogy a szabadok mocsoktalanul
megőrizzék szabadságukat, miheztartás végett szabályt akarunk nekik adni. Aki
ezt áthágva, másnak a szolgálójával fajtalankodik, tudja meg, hogy bűnben
vétkes, és ezért a bűnért első esetben korbácsolják meg és nyírják le. Ha pedig
másodszor is fajtalankodik ugyanazzal, ismét korbácsolják meg és nyírják le. Ha
pedig harmadszor is, legyen rabszolga a szolgálóval együtt, vagy váltsa meg
magát. Ha pedig a szolgáló teherbe esik tőle, és szülni nem tud, hanem
szülésben meghal, kárpótolja őt másik szolgálóval.
A rabszolgák fajtalankodásáról
Ha valakinek rabszolgája másnak
szolgálájával fajtalankodik, őt is korbácsolják meg és nyírják le. És ha a
szolgáló tőle teherbe esik, és a szülésben meghal, a szolgáját adják el, és
árának felét adják a szolgáló urának, másik fele pedig maradjon a szolga
urának.
29. Azokról, akik rabszolganőt
vesznek feleségül
Hogy senki azok közül, akiket szabad
névvel becsülnek meg, valakinek valami jogtalanságot ne merjen okozni, tilalmat
és szabályt állítunk fel, amennyiben ezen a királyi gyűlésen elhatároztuk, hogy
ha valamely szabad ember a rabszolganő urának tudtával másnak a rabszolganőjét
választja feleségül, elveszítvén saját szabadságának élvezését, örökös
rabszolgaságra vettessék.
30. Azokról, akik feleségük elől
külföldre menekülnek
Hogy mindkét nem meghatározott törvény alatt maradjon, és minden jogtalanság nélkül élhessen, ebben a királyi törvényben elrendeltük, hogy ha valaki szemtelenségből, feleségének megutálása miatt hazájából elmenekül, az asszony mindent, ami férjének birtokában volt, bírjon mindaddig, amíg férjét vissza akarja várni, és senki se merészkedjék őt más házasságba kényszeríteni. És ha magától férjhez akar menni, szabad legyen neki, az őt megillető ruhákat magához véve és egyéb javakat otthagyva, házasságra lépni. És ha a férje ezt hallván visszatér, ne legyen neki szabad más feleséget venni az övén kívül, csak a püspök engedélyével.
Előző cikkelyek:
Szent István
király első törvénykönyve (1001 körül) 1-6.
Szent István király első törvénykönyve (1001 körül) 7-14.
cikkely
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése