A Mária-tisztelet nemzeti gyökerei

Szűz Mária mennybevételének hittitka azt az igazságot foglalja magában, hogy Jézus anyja, a Boldogságos Szűz Mária, halála után testestével-lelkével a mennyei dicsőségbe felvétetett. E hittételt a kinyilatkoztatás nyomán az Egyház mindenkor vallotta. Az efezusi zsinat (431) Máriát „theotokosz”-nak, istenszülőnek nevezte. Jeruzsálemben már az 5. században megemlékeztek a Boldogságos Szűz égi születésnapjáról. Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, a szentséges Szűz elszenderülése névvel illették. A 6. században egész Keleten elterjedt az ünnep. Rómában a 7. században, s itt a 8. századtól Assumptio beatae Mariae, a Boldogságos Szűz menybevételének nevezték.

A magyar Mária-tisztelet nemzeti gyökerei a nép hitén, Géza nagyfejedelem álmán, a hithirdető Gellért tanításán és Szent István király országfelajánlásán alapszik. A Mária-tisztelet gyors elterjedésének és felvirágzásának hátterében ezek állottak.

Szent Gellért püspök kisebbik és nagyobbik legendája is arról tudosít, hogy a magyar nemzet Krisztus anyjának nevét ki nem ejti, hanem csak Úrnőnek mondja, hisz Pannóniát is Szűz Mária családjának nevezte Szent István király, aki lobogóira Mária képét festtette. A szent király országos törvénynapját minden évben augusztus 15-én, azaz Mária elszenderülésének és mennybevételének ünnepén tartotta Székesfehérváron. Égi segítségére számított, mert ekkor Mária által szoros kapcsolatban van a mennyel.      

A nagyobbik Gellért-legenda szerint, István király épp egy Nagyboldogasszony-napi prédikációja miatt szerette meg Gellértet, aki a Napbaöltözött Asszonyról beszélt. István pedig a kéréseknek nem tudott ellenállni, ha azokat az „Irgalmasság Anyjának” nevében tették fel neki. Az akkori ezredfordulós, Krisztussal új időszakba lépő magyarság úgy érezte, hogy rászorul az Irgalmasság Anyjának segítségére.

Boldogasszony kifejezésünket sokan a kereszténykor előtti pogány női istenalakra vonatkoztatják. Barna Ferdinánd és Kálmány Lajos, a Szeged környékén sokat kutató római katolikus pap voltak e nézet első képviselői. 
Megállapítják, hogy a Boldogasszony egy ősi asszonyistenség neve lehetett, amelyet valószínűleg Szent Gellért püspök tanácsára alkalmazhattak a hittérítők Szűz Máriára. Eszerint a boldogasszony kifejezés nem állt túl messze a Szent Mária (Sancta Maria) névtől, ahogyan a latin hívja gyakran Máriát, akinek neve helyett az úrnő (=asszony) szó használata lehet a tisztelet vagy a névmágia jele is.

A korabeli magyar nyelv vallási szókészlete meg volt, amelynek segítségével eleink a keresztény tanításokat ki tudták fejezni. Ezt a nyelvi anyagot Vargyas Lajos néprajzkutató vonta alapos elemzés alá. Keresztény szókészletünk tekintélyes része, mégpedig az egyházszervezetre és a szertartásokra utalók latin, görög, szláv nyelvekből való átvétel. Ám a keresztény tanítás és erkölcs kifejezésére őseink magyar szavakat alkalmaztak, azaz rendelkeztek megfelelő fogalmi készlettel. E fejlett réteghez tartozó szavak: jonh (lélek), áld és átkoz, imád, menny, id (szent), Isten, ördög, üdvözít, üdvösség. Ehhez kapcsolódott még a mind világi, mind vallási vonatkozásban használt szavaink csoportja: böjt, vétek-vétkezik, bűn, bocsát, búcsú, hisz, hit, teremt, örök. Ezekből a kereszténység szókincse bomlik ki előttünk, s jelentésük tehát nem lehetett messze a keresztény tartalmaktól, ezért alkalmazhatták rájuk. A magyarság világképe tehát az ezredforduló körüli években alkalmas volt a kereszténység nyelvi megjelenítésére. Nem véletlenül írta Luitprandt cremonai püspök 950 körül, miután a magyarokkal egy éven át állandó érintkezésben volt, hogy "gens hungarorum videlicet christiana..." azaz "a magyar nemzet nyilvánvalóan keresztény".

A magyarországi latinban, közvetve a magyar nyelvben azonban a latin regina (királynő) mellett megtaláljuk a domina (asszony, úrnő) és a magna domina (nagyasszony) kifejezést is. Dümmerth Dezső történész úgy gondolja, a Szent István király legendáját író Hartvik püspök tudta, hogy a magyar nyelvben létezik egy kifejezés „a boldogasszony (úrnő, uralkodó úrnő, asszony)”, amelyet Máriára vonatkoztatva valamiféleképpen vissza akart adni a fordítás során. Ezért használta a fenti latin fogalmakat.

A honfoglalás után, az államalapítás idején a nyelvi alap készen állt egy ilyen kifejezés befogadására. A halványuló pogány vallási képzetek találkoztak a Mária-tiszteletben erősödő keresztény vallásossággal, amely egybeesett a rendi megújulással. Ez kellő alapot adhatott a Mária-kultusz felerősödéséhez és rohamos elterjedéséhez.