A negyven éves pusztai vándorlása alatt, az Ígéretföldje felé tartó
nép bizonyos mértékig egymásra figyelt, vigyázott, összeszokott. Kánaán
földjének elfoglalása idején közösen küzdöttek, majd annak felosztását
elintézték törzsi alapon. Az új hazájukban viszont sok kihívással
találkoztak: széttelepülve nem érzik a közösség megtartó, segítő erejét,
nehézséget jelent az életmódváltás. Kihívást jelentett a pásztorkodó,
nomád életformáról rátérni a helyhez kötött, részben földműves
életmódra. Az Istennel megélt gazdag és gondtalan múlt, amikor Isten
különös gondoskodását élvezték – most őket kísérti. A jelen és önálló
élet szokatlan számukra, a jövő pedig ismeretlen és az átmenet nem
szembetűnő. Környezetükben új népekkel, vallásokkal és bálványimádással
találkoztak.
Isten
és Mózes akaratából, Józsue az új vezető világosan tudja, hogy a nép
igazi feladata Isten szolgálat, értékek közvetítése kell, hogy legyen.
Mindezt neki egyedül tudni és eszerint élni nem elég, hanem ezt a
jövőképet - víziót - mindenkinek ismernie és vállalnia kell.
(Előbb-utóbb, de nagykorúvá kell érniük az Isten mellett, mint a
gyerekeknek a szülők mellett.) Vízió, jövőkép nélkül elvész a nép!
E
nép rendkívüli küldetése előzmények nélkül jött létre, mivel ez az
egység sem politikai, sem nemzeti, hanem hitbeli és vallásos jellegű.
Isten törvényeihez kell igazítsák életüket, hogy mindennapjuk
Istenszolgálat legyen. Akkor életükben fokozatosan kibontakozik és
beteljesülnek Isten ígéretei, feltárulnak az Úr útjai. A célok
tisztázása végett, Józsue amolyan országgyűlés félét hívott össze,
melynek célja, hogy egységes keretet, szervezetet adjanak életüknek, s
ha a körülmények úgy hozzák, akkor kölcsönösen segítsék egymást. Ennek
az óhajtott egységnek egyetlen biztos alapja van, az őket meghívó és a
Sinai hegyen velük szövetséget kötő Istenben való hit. Józsue ezért a
nép véneit, vezéreit, bíráit, tisztségviselőit az Úr színe előtt
felszólítja: Ha nem akartok az Úrnak szolgálni, válasszatok most, kinek
akartok szolgálni: az ősmúltat jelentő Mezopotámiai isteneknek vagy a
még itt lakó amoriták isteneinek? (Józs 24,1-2a. 15-17,18b)
A
nép mielőtt válaszolna, Józsue hitvallást tesz családja nevében: „Mi,
én és házam népe az Úrnak szolgálunk.” A család egysége az Úrban
gyökerezik (Ef 5,21-32). A nép józanságára jellemző, hogy távol tartja
magát a hűtlenségtől. Hűsége tényeken nyugszik. Felidézik: az Úristen
vezetett ki Egyiptomból, csodákat művelt, oltalmazott az egész úton,
ahol átvonultunk. Ezután a nép megújítja szövetségét: „Mi is az Úrnak
akarunk hát szolgálni, ő a mi Istenünk.” E hitvallás tudatosítása
hozzájárult a mindennapi állhatatossághoz és alapja lett Izrael
elkövetkező évszázadainak. Isten az ember lelki fejlődésének bizonyos
szintjén újabb döntés elé állította népét. Ez az idők teljében
megtörtént, amikor a világba küldte Szent Fiát, hogy általa életünk
legyen és bőségben legyen. Ma Ő teszi fel ezt a kérdést: „Ti is el
akartok menni?” (Jn 6,60-69) Péterrel válaszolom: Uram, kihez menjünk?
Az örök élet igéi nálad vannak
„Tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje!” Jn 6,69
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése