2018. 11. 10.

Az özvegyek nagylelkűsége


Ruzicska György: Özvegyek és árvák
Életünk a találkozások állandó sorozatában fejlődik. Már az induláshoz két sejt találkozására volt szükség. A születéskor a levegővel, a szülői szeretettel, a táplálékkal és sok ezzel-azzal találkozunk. Életünk állandó találkozások sora a valakikkel és valamikkel. Hitéletünk is az Istennel való találkozások sorozatában alakul, és Jézus Krisztussal létrejött kapcsolatban bontakozik ki. A Jézussal való szentségi találkozásnak üdvözítő hatása van. Jézus befogadásával a lét síkján feljebb kerül az ember, bekerül a kegyelmi életbe és Isten partnere lesz a szeretet evolúciójában. Igaz, néha nagy áldozatot is kell hozni Istenért vagy egymásért, de az áldozat mindig hitelesíti szeretetünket. Hasonló megpróbáltatást élt át Illés próféta. Olvasmányunk (1Kir 17,10-16) az Illés ciklus egyik epizódja, amikor Illés Kr.e. a 9. század közepén menekült Izrael gonosz királya, Ácháb elől a Szidon melletti Száreptába. Étlen-szomjan, elcsigázva egy fiacskájával élő özvegyasszonytól kér segítséget. – Az özvegy az ószövetségben és Jézus korában a jelentéktelenséget és a védtelenséget jelentette. Bár a Törvény akárcsak az árvát, az idegent, az özvegyet is úgy tekintette, mint aki Isten különleges oltalma alatt áll, Isten meghallgatja panaszát, védelmezője és bosszúállója lesz. A próféták jaj-t kiáltanak azokra, akik visszaélnek az özvegyek gyengeségeivel. 
Az özvegyek imába és bűnbánatban Istennek szentelik életüket. Lemondva minden szórakozásról, fogékonyak a felebaráti szeretetre. Erről tanúskodik a száreptai özvegyasszony is, amikor Illés próféta vizet kér. Mihelyt Illés látja az özvegy jóindulatát, azon nyomban kenyeret is kér tőle. Erre az özvegy a maga drámai helyzetét ecseteli a marék liszttel és kevéske olajjal. Majd elkészíti utolsó süteményét, nem kételkedik Isten ígéretében, hanem hitével lehetőséget ad Istennek, hogy beavatkozzék életébe. Nagylelkűségét Isten csodával jutalmazta, megmenekült az éhhaláltól. Illés pedig folytatja életmentő tevékenységét. Jézus is, mint Illés, visszaadja a naimi özvegy egyetlen fiát. 
Az evangéliumi jelenet két eseményről szól. (Mk 12,38-44) Jézus óvja tanítványait az írástudók külső, színlelt vallásosságától, akik felélik még az özvegyek házát is. 

Velük szemben Jézus bemutatja a templom perselyébe a két utolsó garasát is bedobó özvegyasszony nagylelkűségét. Ennek az özvegynek mindene Isten, akit hittel és egész szívvel szolgál. Ez a szívből fakadó lelkület az újszövetségé, melyet Jézus jelenít meg. Ő azért jött a világba, hogy életet adjon és sokaknak bűnét elvegye. (Zsid 9,24-28) Ő az örök Főpap és közbenjárónk, hogy életünk is kedves áldozattá váljék a mennyei Atya előtt. Ha úgy teszünk mint a bibliai özvegyek, akkor megtapasztaljuk Jézus szerető tekintetét, és megtelik élettel a szürkének hitt hétköznap, a jelentéktelennek hitt élet.

„Az Úr támogatja az árvát és az özvegyet.” Zsolt 145,9.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése