6. Istennel találkozni az imádságban
Cél: Tanuljunk
meg közvetlenül és őszintén imádkozni.
Egy kedves imádságot tanultam a 70-es évek végén, az alig
három éves Emesétől. Így imádkozott: „Istenem,
tartsd meg édesanyámat, édesapámat, nagymamát, nagytatát, Erzsike nénit,
Sztántot, Brántot. Ámen.” Azt, hogy e kislány a családtagokért imádkozik
megértettem. De, ki az Erzsike néni? – kérdeztem tőle. - Hát ő takarítja a
folyosót, s nekem csokoládét szokott adni – mondta Emese. Hát a hála szép
példája – gondoltam magamban. Majd tovább kérdeztem: Ki Sztán és Brán? - Hát,
ők a televízióba szerepelnek, cipelik a zongorát – világosított fel. Nagyokat
nevetünk rajtuk, és hogy bajuk ne essék, azért imádkozom. Azóta, ha imádságról
esik szó, mindig eszembe jut e derűs, gyermekszívből fakadt, hálaadó,
közbenjáró imádság.
Az ember keresi az
Istent. Isten mindenütt jelen van, mindenütt meg lehet
Őt találni, leghamarabb a saját lelkünkben. Mégis vannak olyan alkalmak,
lehetőségek, ahol könnyebben rátalálunk, és ezek között a legelső és
legfontosabb az imádság. Az imádság olyan mint a telefon: általa bármikor felhívhatjuk
Istent.
1.) Az imádság fogalma. „Az imádság a lélek felemelése Istenhez
vagy a megfelelő javak kérése Istentől” (KEK 2590). Az imádság párbeszéd az
Istennel. Imádkozni akarni és tanulni kell. A hit élménye megköveteli az
imádság aktusát, mert teljesen Isten kezében vagyunk, tőle függ életünk és
sorsunk. Bármilyen nagy is legyen az ember tudása és a természetfölötti uralma,
mégis állandóan több veszélynek van kitéve. Jézus Krisztus is figyelmeztet
bennünket, hogy szünet nélkül imádkozzunk a kísértések elkerülése érdekében. Az
igazságtalan bíró példája (Lk 18,1-8), és a barát példáját, aki nem akar
felkelni. A hit mellett az imádság az utolsó szál, amely még Istenhez fűzi a
bűn útjára tévedt embert.
2.) Az Istenismeret az
imádság alapja. Ahhoz, hogy valakit szívesen és örömmel keressek fel, hogy
keressem a társaságát és a vele való beszélgetés lehetőségét, mindenekelőtt
ismernem kell az illetőt: tudnom kell, hogy kedves, barátságos, segítőkész,
valamint azt, hogy a vele való találkozásból nekem is hasznom származhat. Aki
imádkozni akar, nemcsak annyit kell tudnia Istenről, amennyit a katekizmusból
tanult, hanem tapasztalatból is ismernie kell Istent, aki sorsomat is kezében
tartja (Zsolt 139). Isteni hatalmával úgy alakítja életemet, hogy eljussak
hozzá. Ha érdemtelen is vagyok szeretetére, Ő nem tud nem szeretni engem, nem
tud meg nem bocsátani nekem. Személyesen engem is jól ismer, sőt jobban ismer,
mint magam. Ismeri szándékaimat, gondolataimat, hibáimat egyaránt. Egyedül Ő
örök és változatlan, egyedül Ő képes kielégíteni az ember végtelen vágyait. Aki
megtalálja, egyébre már nincs szüksége. 
3.) Miért nem
imádkoznak az emberek?
a) Mert nem ismerik Istent.
Qui nescit orare vadat ad mare! = Aki nem tud imádkozni, menjen a tengerre. Zuhanó repülőn és süllyedő hajón nincs ateista!
b) Mert nem érzik, hogy rászorulnak Istenre.
Azt gondolják, hogy maguktól meg tudnak csinálni mindent. Ábel Amerikában
(tengeri viharban: Szárazon és vízen!)
c)
Mert túlbecsülik a tevékenységet az
imádkozással szemben. Pedig az ima nem akadályoz a tevékenységben, a
szeretet gyakorlásában, sőt inkább ezekre ösztönöz. (Egy francia hölgy a
Szahara magányában tart lelkigyakorlatot.) Krisztus is imádkozik az apostolok kiválasztása előtt,
csodái előtt, az utolsó vacsorán apostolaiért és követőiért.
d) Mert
nem érnek rá imádkozni. Hogy néz ki az olyan szerelmes vagy hitvestárs, aki
sohasem mutatja ki társának, hogy szereti azt mondván, hogy nincs idő erre?
e) Mert
helytelen fogalmuk van az imádságról. Megtanítottak imádságokra, de nem
tanították meg imádkozni. (Maxim Gorkij: Gyermekkorom kötetében beszél a
nagyapja és nagyanyja imádságáról. Zsögödi Nagy Imre Följegyzések 128-129). Az
imádság, beszélgetés Istennel magunkról és másokról, arról, ami foglalkoztat, akik
között lelki rokonság van.
f) Mert hiábavalónak érzik az imádságot. Volt-e
benne elég bizalom, elég kitartás. (vö. Jak 1,6-7) Szent Mónika
20 évig imádkozott, amíg megnyerte fiának, Ágostonnak megtérését.
4.) Az imádság fajai. Négyféle
imádság van: dicsőítő, hálaadó, engesztelő, kérő és közbenjáró.
a) Dicsőítő
imádság. Szent Ferenc imádsága: „Istenem
ki vagy te és ki vagyok én, a te féregszolgád”. Így megértjük a szentek
sokszor túlzásnak tűnő alázatosságát is. Imádságaink, amelyeket a szentmisében
és szertartásokban hallunk, jórészt dicsőítő imák: Glória, Te Deum, zsoltárok.
b) Hálaadó
imádság. Mily szüntelen ostromoljuk Istent kéréseinkkel! A hálaadásról megfeledkezünk,
mint az a tíz leprás (Lk 17,17-18).
c)
Engesztelő imádság. Mindannyian
bűnös emberek vagyunk, nem vagyunk méltók, hogy Isten elé álljunk. Nem elég a
bűnt meggyónni, de ugyanakkor jóvá is kell tennünk. Istennek elégtételt kell
adni érette.
d) Kérő imádság. Kérő imádságainkban vigyázzunk arra, hogy ne csak
anyagiakat kérjük, ne legyen önző.
5.) Az imádság formái. Az
imádság lehet elmélkedő vagy szóbeli, egyéni vagy közös imádság. (Mt 18,20).
6.) Mikor imádkozunk? Naponta
kell imádkozni, állandóan kapcsolatban kell lenni Istennel.
7.) Hogyan imádkozzunk?
a) Összeszedettséggel.
b) Kitartással.
c) Alázatossággal (Lk 18,9-14).
d) Hittel
és bizalommal. Isten hitet, bizalmat vár tőlünk (Mk 9,23; Mt 21,21-22).
e) Egyszerű közvetlenséggel.
f) Megfelelő
külső magatartással.
g) Megfelelő
helyen.
8.) Az esti és a reggeli imádságok. „Akár
mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így
adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.” (Kol 3,17).
Válaszolj
az alábbi kérdésekre!
1. Melyik az általad leggyakrabban
elmondott kötött ima?
2. Hogyan szoktál imádkozni? (Mit,
miért, mikor?)
3. Jézus hogyan imádkozott? Említs
egy alkalmat a Szentírásból!
4. Mit jelent számodra a szentmise?
5. Szoktál-e mások között imádkozni és
mit mondasz, ha megkérdezik, hogy miért imádkozol?
6. Imádkozd
el lassan és figyelmesen a Miatyánkot, és írd le, milyen gondolatok ébredtek
benned!
Babits Mihály: AZ ELBOCSÁTOTT VAD
Nem hiszek az
Elrendelésben,
mert van
szívemben akarat,
s tán ha kezem
másként legyintem,
a világ másfelé
halad.
Mégis érzem,
valaki néz rám,
visz, őriz ezer
baj között,
de nem hagy
nyugton, bajt idéz rám,
mihelyt
gőgömben renyhülök.
Ez a valaki tán
az Isten
akitől bujni
hasztalan.
Nem hiszek az
Elrendelésben,
de van egy
erős, ős uram.
Már gyermekül
vermébe ejtett
s mint bölcs
vadász gyenge vadat,
elbocsátott, de
nem felejtett:
szabadon sem
vagyok szabad.
Ily vadra, régi
hercegeknek
szokásuk volt,
mondják, jelet,
aranyos
nyakörvet verettek,
hogy mindég
ráismerjenek.
Igy hordom én
is titkos örvét
annak aki e
rengeteg
ölében
elfogott, de önként
újból elveszni
engedett.
Azóta bolygok a
viharban
vadmódra - de
az ő jele,
erejének
bélyege rajtam
hogy ne
nyughassam nélküle
s mint
szélcibált bogáncs amelyen
a szivárvány
lába pihen,
illattal
tellik: úgy betelljen
sóvárgással
bogáncs-szivem.
Nem hiszek az
Elrendelésben,
mert szabad
vagyok: oly szabad,
mint a bolond
bogáncs a szélben
vagy vad bozót
között a vad.
„Vezessen
Hozzád a szabadság!”
így kérem
olykor aki vár,
mert nem annak
kell az imádság,
ki Istent
megtalálta már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése