A csíksomlyói
kegyhely 1.
A hatályos egyházi törvénykönyv szerint „kegyhelynek
azt a templomot vagy más szent helyet nevezünk, ahová különleges vallásos okból
számos hívő zarándokol el a helyi ordinárius jóváhagyásával.” (1230. kán.) A
vallásos ok általában egy csoda vagy történelmi vonatkozás, ami miatt a hívők
sokasága oda zarándokol a helyi ordinárius vagy a Szentszék jóváhagyásával. A
kegyhelyen bőségesebben kínálják fel a hívőknek az üdvösség eszközeit, Isten
igéjének buzgó hirdetésével, a liturgikus élet megfelelő előmozdításával, főleg
a bűnbánat szentsége és az eucharisztia útján, valamint a népi vallásosság
jóváhagyott formáinak ápolásával. Ha a kegyhelynek bizonyos kiváltságot adtak,
azt valahányszor a helyi körülmények, a zarándokok nagy száma és főként a hívők
java indokolta.
Néhány évszázada a
magyar nép kegyhelyei közül kiemelkedik a csíksomlyói, amely napjainkban már
nemcsak a székelyek, hanem a magyarság kegyhelye is.
Csíksomlyó
település ezer éves múltra tekint vissza. A székelység itt önmagát mindig
ősfoglalóként határozta meg. Erről szólnak a krónikák.
A székelyek avagy „a régi magyarok” – Kájoni
krónikás szerint – még a Kárpát-medence nyugati részén tartózkodtak, amikor a VIII.
század végén s a következő elején római egyházhoz csatlakoztak. Szent István
1003-ban legyőzte a görögbarát erdélyi gyulát, és Gyulafehérvár körzetébe a szemében
megbízható latin rítusú székelyeket
telepített. A székelyek egyházszervezete az 1009-ben alapított erdélyi
püspökség kötelékéhez tartozott. Szent István politikailag és egyházilag
megszervezte az országot, ezzel
egyidőben megindult az uralkodó hatáskörébe tartozó királyi várak építése. Ezek
képezték a várispánságok és a vármegyék központját.
A mindennapi életben jelentős szerepet játszottak az egyházi ünnepek,
melyek meghatározták az állattartó és földműves nép mindennapi életét. Bizonyos munkák végzését
ünnepekhez kötötték, amely napjainkban is eleven él. Ugyanakkor a vasárnapok
mellett a kötelező ünnepek biztosították a nép testi-lelki pihenését. Az
ünnepszegőket súlyosan büntették. Törvény kötelezte, hogy minden egyházközség
méltón megemlékezzék egyháza védőszentjének ünnepéről és temploma
felszenteléséről. Királyi törvény tiltotta el a falvak lakosságát attól,
hogy a templomtól túlságosan messze költözzék, és előírta a temetkezés új
rendjét is. A települések templomai mellé, a cinterembe temették a halottakat
egészen a 16. századig.
A székelyek két nagy főesperességbe szerveződtek: a Kézdi és a Telegdi
főesperességbe. A Telegdin belül volt az Orbai, Sepsi, Csíki, Erdőháti
(Udvarhelyi), Marosi alesperesség. A Kézdi főesperesség kezdetben magába foglalta
a Szeret és az Ilonka (ma Ialomica) folyó vidékét a milkói püspökség 1227-ben
történt alapításáig.
Az első
szerzetesrend, amely Csíkban megtelepedett, a Jeruzsálemi
Szent János Lovagrend volt, a mai máltaiak, akik Szent Ágoston regulája szerint
éltek. II. Géza (1142-1162) magyar király, maga is a lovagrend tagja, aki elsőként
Magyarországba hívta őket és az ország nyugati részén telepítette le, rájuk
bízta egy-egy határtorony őrzését. Ugyanígy telepítette le őket az ország
keleti részén, Székelyföldtől kezdve a Kárpátok keleti és déli lejtőiig. Rájuk
bízta a Hargita-tetőt és Kereszthegyi fiókerődítményt, továbbá a So(mlyó)vár, röviden
a Sóvár őrzését, keleten a Tatros és Szulca patakok szögében levő
Keresztes-hegyet. A király által betelepített jánoslovagokat kereszteseknek
vagy ispotályosoknak hívták, mert ispotályokat és fürdőket tartottak fenn, ahol
nemcsak elaggottakat, hanem betegeket és utasokat is ápoltak, ugyanakkor vigyáztak
a közbiztonságra. A nép „vörös barátoknak” is nevezte, vörös
köpenyükről, melyen fehér lovagkereszt volt.
A
jánoslovagok részt vettek III. István (1162-72) király honvédő- és támadó
háborúiban. III. Béla (1172-1196) idejében több kolostort és ispotályt
építettek, s ahol lehetett, hőforrások vizét is felhasználva gyógyítottak.
Kolostoruk volt még Biharszentjánoson, Radnán, Gyulafehérvárt, Tordán,
Székelykeresztúron. A jánoslovagok és a székelyek részt
vettek a II. András király vezette V. szentföldi kereszteshadjáratában 1217-18
között, amiért a király kiváltságokkal halmozta el a
lovagokat, s Udvarhely vármegye pedig címerében ábrázolhatta a
jeruzsálemi ötöskeresztet.
A hagyomány, a feljegyzések, a leletek mind tanúsítják, hogy
a Nagy-Somlyó hegyén, a So(mlyó)várban állott egy várszerűen megerősített
kolostor, 150 lépés hosszú fallal körülvéve. Belül falhoz épített cellák
sorakoztak, középen a Szent Lukács
kápolnával. Losteiner ferences krónikás azt írja (Top. 437.), hogy a
Rákóczi-mozgalom alkalmával Moldvai Lajos házfőnök a „csudatevő szent szobrot”
ebbe a kápolnába vitte fel. Más hagyomány szerint a Mária-szobor „a Nagy-Somlyó
hegyen volt templomból hozatott le.” A Szent Lukács-kápolna avagy templom végül
is 1707-1711 között, a kuruc-labanc harcok idején nemcsak a vár, hanem egykori
lakóinak sorsában is osztozott. A középkorban megszokott dolog volt ispotályt
építeni hévvizek, gyógyvizek mellé. A keresztesek
emlékét őrzi a Sóvár lábánál fakadó „borvíz” melletti „Barátokferedője” és a
vízforrástól délre épült Szent Rókus kápolna helye. A gyógyvíz lehetővé
tette a balneoterápiát, a betegek gyógyítását.
A
tatárjáráskor IV. Béla hűséges társai voltak a lovagok. Ők kísérték vissza a királyt Dalmáciából az ország belsejébe és
védelmezték. Az ország helyreállításának nagy munkájában többször vette
igénybe a lovagok segítségét. Midőn a tatárok másodízben, 1246-ban törtek be
hazánkba, a keresztény Európa egy nemzete s egy fejedelme sem sietett a király
segítségére, csak a János-lovagrend ajánlotta fel ismét bajnoki kardját a
szorongatott IV. Bélának, aki a Bertand de Compos nagymester személyes
vezérlete alatt álló lovagok segítségével verte vissza a tatárokat. Helytállásukért megkapták 1246-ban a Szörényi bánságot a
bizánci, 1247-től pedig Kunországot a keleti támadások védelmére.
A
tatárjárás után IV. Béla király újraépíttette Hargitán a kolostorerődöt, amit a
nép Bélavára néven emleget. A Kereszthegy-i fiókerődítmény Szent Péter és Pál
kápolnának alapfalait és szétszórt köveit Orbán Balázs még 1869-ben látta. 12
lépés hosszú és 10 lépés széles mérete, keletre fordított félköríves zárodású
volt. A keresztesek vagy ispotályosok hargitai tartózkodásának emlékét őrzi a
Keresztkápolna, Kereszthegy, Barátokvölgye, Barátokcsorgója, Szentkeresztbánya közelében
a Barátokrétje dűlő. Betegápoló munkájuk emléke pedig a Királyfürdő, helyi
tájszólásban Kirulyfürdő. 1306-tól a keresztesek nagyobb része Rodosz védelmére
ment, a többiek beolvadtak a pálos rendbe. A mikházi Domus Historia szerint a
feliratos kő – C C 1208 vagyis Conventus Cruciferorum 1208, azaz Keresztesek
Konventje 1208. – a Hargitáról került Somlyóra. A somlyói fogadalmi monostor
falába pedig a következő szerzetesrend fiai, a pálosok építették be 1352-ben.
A csíksomlyói kegyhely
2.
A 12–13. században a nyugati bevándorlók megteremtették a feltételeket,
hogy az új koldulórendek is
meghonosodjanak Erdély városaiban, főleg amelyek a távolsági kereskedelem
gyújtópontjainak számítottak.
Ezek az evangéliumi szegénységet legszigorúbb formában vállaló és
gyakorló szerzetesrendek: ágostonosok, domonkosok, ferencesek, karmeliták,
trinitáriusok. A reguláris állapotot összekötötték a papsággal és az
apostolkodás valamilyen formájával. Szent Domonkost és Szent Ferencet az a
szándék vezette, hogy a lélek javaiért vállalt igénytelenséget láthatóvá tegyék
a világban, és ezzel a Názáreti Jézus és első tanítványainak követésére
buzdítsanak. Ezen indíttatáson túl a 12-13. század eretnek mozgalmai miatt is
szükség volt arra, hogy a „koldulórendek” ellensúlyozzák „a gazdag Egyház”
elleni támadásokat.
A domonkos rend magyar tartományának tagjai már
1215-ben megjelentek Erdélyben, és tíz városban kolostort alapítottak. Főleg a
szász nép lelkületéhez nőttek közel és igen szép eredménnyel tevékenykedtek.
Lángbuzgalmuk nem ismert akadályt. Boszniában a bogumil eretnekeket, a szörényi
bánságban és Kunországban a kunokat
térítettek.
A ferencesek
(minoriták) is
alakulásuk után hamar megtelepedtek Erdélyben, ahol négy kolostort alapítottak:
Szászvároson, Besztercén, Marosvásárhelyen és Temertiniben (azonosítatlan hely). A koldulórend tagjai a létfenntartáshoz szükséges
dolgokat koldulással gyűjtötték össze. Koldulásuk alapja az alázat és a
felebaráti szeretet gyakorlása. Ugyanakkor a tehetős követheti Jézus szavát: ne
fordulj el attól, aki kér tőled (vö. Mt 5,42; Lk 6,30). A szerzetesek prédikációikat a
plébániatemplomokban vagy a város terén mondták el. Gyakran építettek számukra
szószéket a templomok oldalában vagy nagyobb házak sarkán. Templomaik
egyszerűségével a szegénység megőrzésére törekedtek. A koldulórendek királyok,
nemes emberek, tehetős közösségek segítségével városokban telepedtek le,
vidékre csak a remeterendek mentek.
A
remeterendek közül a pálosok már a 13. század végén jelen vannak Gyulafehérváron,
akár csak az ágostonos remeték. A remeték jelenléte Magyarországon a
kereszténységgel egyidős. A remeteséget nem az egyházi vezetés kezdeményezte.
Világiak intézménye volt, amely az evangélium szelleméből sarjadt. Sokakban már
Szent István király idejében kialakult az Isten utáni mélységes vágyakozás. Az
1200-as évek elején Magyarország erdős vidékein számos követőt vonzott a remete
élet. Szentnek tartott életük miatt sok hívő, sőt vezető ember is oly nagyra
becsülte őket, hogy gyakran fordultak hozzájuk tanácsért.
A mongol pusztítást követő lelki megújulási igényből keletkezett
remetetípusú szerzetesrend a magyar
pálosrend. Esztergomi Boldog Özséb és társai Remete
Szent Pált választották égi pártfogónak. Nagyvilági pártfogójuk volt IV.
Béla, Károly Róbert és felesége, Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás király.
Mindenik valamilyen kiváltságot eszközölt a pápáktól számukra. A Szent Kereszt remetéi 1308-ban pápai jóváhagyást kaptak. Új
néven XXII. János pápa nevezte 1322-ben: „Fratres S. Pauli primi Eremitae.” 1327-ben kivette őket a püspökök joghatósága alól,
és pápai igazgatás alá helyezte. Gyorsan terjednek és búcsújárásokra, lelki
visszavonulásokra alkalmas, eleinte kicsiny kolostoraik egymás után épültek föl.
Több egyházmegye püspöke is segítette Szent Ágoston
regulája szerint élő, szemlélődő rendet. Fogadalmuk szerint megélhetésüket „Isten segedelmével és kétkezi munkával”
biztosították, elsősorban a monostor kertjében megtermelt fogyasztási javakkal
és a gazdasági telep hozadékával. A pálos monostor létesítése és fenntartása „nem kíván erőn felüli megterhelést az
alapítóktól”. Éppen ezért országszerte a köznemesség felkarolta őket. Létszámuk megsokasodása miatt, Miklós generális
1341-ben elrendelte a fehér ruha viselését, megkülönböztetésül a kóbor
remetéktől. Nagy Lajos és édesanyja közbenjárására, VI. Kelemen pápa 1349-ben
megengedte újabb pálos monostorok alapítását, főleg az ország azon vidékein,
ahol még nem voltak rendházaik. Letelepedésük még abban az esetben is érvényes,
ha netán a megyéspüspök ehhez nem járulna hozzá. E rendelet hatása alatt,
főuraink sorra emeltették a szebbnél-szebb vidékeken, erdőbirtokokon, de a
falvak népéhez is közel a pálos monostorokat, s mellettük az egyszerű, egyhajós templomokat. Az
erdőségek magaslatain épített vagy felhagyott várak és környéke, az ún.
„váralják” alkalmasak voltak a remete életmód számára. Nem a nagy
tudományokra törekedtek, hanem a jó lelkiismeretre és a szív tisztaságának
megőrzésére. A rend
életerejét mutatja, hogy az erdélyi püspökségben a 14. században már egy tucat
monostoruk, és önálló tartományuk van. A 15. század végén Magyarországon a
száznál is több monostorban 3000 szerzetes él!
A
székelyek fényes győzelme
A középkori Magyarország fénykora, Nagy Lajos
(1342-1382) lovagkirály uralkodása. Az ország belső békéje és dinasztikus kapcsolatai lehetővé tették a
társadalom, a gazdaság és a kultúra fejlődését, s így az ország fejlettsége
közelebb került a nyugat-európai országokéhoz. Lajos király még nagyobb
mértékben és sikerrel folytatta apja uralkodása alatt elkezdődött egyházi,
gazdagsági fejlesztést és biztonság politikát. A városi élet fejlesztése
érdekében tett nagy jelentőségű intézkedései Erdélyre üdvösen hatottak. Ez
időben alakulnak meg a kisebb székely és magyar városok, mint Marosvásárhely,
Udvarhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Dés, Torda. Évente többször
Erdélybe látogató király, a vezetést legkiválóbb hadvezéreire és
államférfiaira, a vajdákra bízta, akik egyben székely és szász ispánok is
voltak. Tette azért, mert uralkodásának kezdetén, az ország moldvai részén
megtelepedett kipcsaki tatárok rendszeresen betörtek Erdélybe és nagy pusztítást vittek végbe. A rablótámadásoktól
elsőként a székely vásároshelyek szenvedtek. A sok pusztítás miatt Csík régi
vásároshelyét feladták, és ekkor hozták létre a védhetőbb újat, Csíkszeredát.
Lajos király a tatárok betörését megelégelve, Lackfi András
(Endre) székely és szász ispánt, István vajdával együtt a tatárok földjére
küldte. Lackfi 40.000 székellyel az élen 1345. február 2-án háromnapos véres küzdelemben legyőzte a tatár
sereget. A kán sógorát, Atlamost is foglyul ejtették. Bár hatalmas váltságdíjat
ajánlottak fel érte, Lackfi elrettentés végett a fejét vétette. A krónikás így
ír: „A székelyek az ellenség táborát
kifosztják, zászlait megszerzik, a foglyok megszámlálhatatlan sokaságát
megkötözve elviszik Visegrádra a királyhoz. A Lajos nevében kivívott győzelmet megünneplik, és ...
háromnapos hálaadást rendeznek.” A székely mondák és korabeli krónikák is
megemlékeznek e csatáról, amikor Szent László és a Boldogságos Szűz személyesen
segítették a küzdő székelyeket a tatárok ellen. Hősies tettüket
1352-ben megismételték. Szent
Istvántól kezdve szokássá vált, hogy sorsdöntő csaták után a király vagy
hadvezére templomot épített a győzelem emlékére. Lajos király a győzelem és
trónra lépésének tizedik évfordulója emlékére, 1352-ben Márianosztrán pálos
kolostort alapított, és börzsönyi birtokának egy részét a rendnek adományozta.
Ezzel példát adott kortársainak a cselekvő istenes életre.
A székelyek a nagy hadi esemény emlékére
Laczkfi Andrással az élen, fogadalmi pálos monostort építettek Csíksomlyón Gyertyaszentelő Boldogasszony
tiszteletére, Lázár Egyed csíki kapitány pedig Szárhegyen. Losteiner és
Gegő Elek ferences történészek szerint a csíksomlyói kolostort 1352-ben alapították, ezt az egy évtizede végzett régészeti feltárások is
igazolják. Még a 14. században létrehozták a
Natalitia Sanctissimi Salvatoris a remeteséget Kissomlyó hegyén. Györffy
Pál ferences kusztosz 1729-ben megjelent írásában a következőt írta: „ezen
konventnek első alapját, valamely más, régebbi rend tagjai részére vetették
meg. – Hogy pedig mikor és milyen alkalomból került hozzánk, nem tudjuk
megmondani”.
A csíksomlyói Praesentatio Domini
pálos monostor és a Szent Salvator
születése remetekápolna 1352-től alapjaiban őrzi Lackfi András és a székelyek nagy győzelmének emlékét.
A fogadalmi monostor
és remeteség a Mária-tisztelet helyei, népünk zarándokhelye lett. Ennek látogatásával búcsút nyerhettek az
egyházi előírások betartása mellett. Ettől kezdve a csíksomlyói monostor
központi szerepet töltött be a csíkiak körében, ahová fogadalomból hétköznap is
össze szoktak gyűlni. A nép is hasznát vette a kiváló mesterségeket végző
szerzeteseknek. 1417-től pedig lelkipásztori munkát, 1419-től temetést is
vállalhattak. Ezen engedményekkel a monostor élete még jobban összefonódott a
nép életével. A csíksomlyói pálos monostor birtokai közé tartozott a Nagysomlyó
északkeleti részén a Remeték kaszálója,
ide kapcsolható mint hajdani birtok a csíkpálfalvi Remetevölgy és Remetepatak,
a csomortáni Remeteloka, továbbá a
Csíkszentmiklós és Szépvíz határában levő Pálospatak
és Pálosvölgy, ahol malmokkal is
számolni kell. A széphavasi harmincadvám és mellett levő ispotály, a Szép Szűz Mária és a Szentlélek kápolnák,
fennmaradt könyvek, breviárium róluk tanúskodnak. A fentiek ismerete alapján, Csíksomlyón
fogadalomból épített első monostor a pálosoké volt!
A csíksomlyói kegyhely
3.
Az 1396. évi nikápolyi csatavesztést követően, a török betörések
Erdélybe gyakoriak lettek. Az első nagy pusztítás Csíkban 1421-ben következett
be, amikor Murád vezetésével a török és tatár seregek – a békeszerződést
megszegve – Brassót felégették, a Barcaságtól Háromszéken át egészen Csíkig
mindent feldúltak, akár csak Fogaras vidékét. A csíksomlyói pálos monostor
ekkor szenvedte el első súlyos csapását, ember életben és anyagiakban egyaránt.
A pusztítás nyomait nehéz volt valamennyire is helyrehozni. Nem volt kellő
szerzetesi állomány, sem anyagi alap hozzá, mivel a környék lakóit ugyanúgy
sújtotta a török. A nép is segített rendbe hozni a monostort. Ezután is
összesereglett, elzarándokolt a pálosok vezette monostorhoz, remeteséghez.
A legsúlyosabb csapás 1432-ben történt, amikor a török vezette csapatok
feldúlták Moldvát, Besztercét, a Székely- és a Szászföldet. A csíksomlyói pálos
monostor sorsa megpecsételődött, a törökök leromboltak, ahogy 1473-ban a
kápolnai monostort is. A túlélő szerzetesek a Salvator-hegyi remeteségbe
húzódtak vissza.
Lépes György erdélyi püspök hadsereg felállítása végett, az elmaradt tizedet
új pénzben követelte, ami miatt lázadás tört ki. A nem fizető falvakat a püspök
egyházi átokkal sújtotta. A még álló templomokat jelképesen bezárták, a
szentségek kiszolgáltatását eltiltották. A falvak papjai odahagyták
plébániájukat úgyannyira, hogy alig lehetett egyházi férfiút találni a
székelység között. Ez alól kivételt képeztek a pápai kegyben részesült
szerzetesek, köztük a pálosok, akiknek 1371-ben XI. Gergely a Mare Magnum pápai
bullát adta, amelyben engedélyezte, hogy egyházi tilalom idején is
kiszolgáltathatják a szentségeket és misézhetnek mellőzve a harangozást. Lépes
püspök interdiktuma nem érintette a pálos monostorokat és remeteségeket.
Érthető, hogy a nép ilyen nehéz körülmények között a pálos Salvator kápolnánál
keresett lelki vigasztalást, és még jobban kötődött hozzá.
A törökök 1442 március és október hónapban
kétszer támadtak Erdélyre. Hunyadi János pedig mind a két alkalommal
diadalmaskodott fölöttük. Az itt szerzett tetemes hadizsákmány jelentős részét
a szétdúlt templomok újjáépítésére fordította. Figyelme ekkor Csíkra is
kiterjedt.
Az obszerváns ferencesek letelepedése
Hunyadi küzdelmeiben jó szolgálatot
tett egy új, „tábori lelkészséget” vállaló szerzetesrend, az obszerváns
ferencesek, élen Kapisztrán Szent Jánossal. E rend tagjai vagyon nélkül,
szabadon mozogtak, lelkesítették a népet. Letelepedésüket
maga Hunyadi irányította. Mivel egy szerzet kolostorát egy másiknak odaadni
csak királyi és pápai engedéllyel lehetett, ezért az obszerváns helynök és
hitvizsgáló, Vajai János, valamint a kormánytanács előbb megkérdezte a
pálosokat, nincs-e kifogásuk az ellen, hogy ők ezeket a helyeket elfoglalják.
Márton pálos prior generális 1442. dec. 17-én kelt válaszlevelében leírta, hogy
szívesen átengedik nekik a kolostorokat vagy remeteségeket. Az obszervánsok
indulásuktól kezdve 50 év alatt 36 pálos kolostort vettek át az ország déli
vonalán, Nyugat-Magyarországtól kezdve Nagyszebenig.
A király nevében, Hunyadi János
erdélyi vajda, valamint Újlaki Dénes pápai megbízott, joghatóságuk alapján a
török lerombolta csíksomlyói pálos monostort átadják az obszerváns
ferenceseknek. A monostor átvétele után Hunyadi János anyagi segítséget is
adott a kolostor újjáépítéséhez, továbbá 32 családot, vitrikust (a kolostorba
beszolgáló és ottan kézi, házi munkát végző embereket) másképpen konfrátereket
rendelt a konvent szolgálatára. Az obszerváns ferencesek fogadalmukhoz híven
szegényen éltek, sem ingatlant, sem biztos megélhetési forrást nem fogadtak el,
csak alamizsnát.
A csíksomlyói konvent elöljárója 1443-ban
búcsúengedélyért a Szentszékhez folyamodott, amelyben beszámolt Csíksomlyó
földrajzi fekvéséről, a helyi viszonyokról, a monostor és templom
újraépítéséről (de novo construi coepta), melynek szerkezete és épületei még
nincsenek készen. Ugyanakkor beszámolt a kolostorhoz fűződő és körülötte
kialakult hitéletről. Ezt a bulla így említi: „ingens fidelium multitudo devotionis causa confluere consueverit, ac
dietim non cessat confluere” vagyis „ahova
a hívek nagy sokasága fogadalomból szokott összeseregleni, és naponta sem
késlekedik összegyűlni.” A kért búcsú engedményt IV. Jenő pápa 1444. január
27-én kelt bullájában jóváhagyta Sarlós Boldogasszony, azaz július 2. napjára
azoknak, akik az előesti vesperástól a második vesperásig évente áhítatosan
meglátogatják, az egyház javára adakoznak, és azoknak is, akik a befejezéshez
és megőrzéshez segítő kezet nyújtanak.
Az újraépített templom és a konvent 1448-ra elkészült. Ezt az évszámot
örökítették meg a templom nyugati bejárata felett gótbetűs felirattal: „In honorem Domini nostri Jesu Christi.
MCCCCXXXXVIII”. A véset a templom lebontásáig, 1817-ig volt látható. XII.
Benedek pápa 1336-ban a „Summa Magistri” bullájában egyetemesen előírta, hogy a
konventek (konvent az, ahol legkevesebb 12 szerzetespap él) fordítsanak gondot
a kolostorok mellé felállított iskolák (schola interna) fejlesztésére.
A csíksomlyói obszerváns konventben 1448-tól középszintű oktatást
indítottak el, hogy a szerzetesi élethivatásra vállalkozókat kellően ki tudják
képezni. A könyvek beszerzését már az alapítástól megkezték. A kolostor
könyvtára, Erdély egyik legértékesebb és leggazdagabb középkori egyházi
gyűjteménye lett. Ezért is tudtak az esztergomi és budai központi papnevelőbe,
főiskolába (studium generale) válogatott és alkalmas ifjakat küldeni. A csíki
nemes urak 1591-ben Báthori Endre bíborostól azt kérték, segítse őket, hogy a
világi ifjak részére is nyithassanak egy középfokú iskolát (schola externa) a
csíksomlyói mellett. Báthori Krakkóból 6–7 tanult, buzgó, zsolozsmát éneklő,
szentségeket kiszolgálni tudó szerzetest küldött, a csíki nemes ifjak
nevelésére: „ad educationem filiorum
nobilium apti esse possint”. A 16. század elején a középfokú oktatása
akadozott, de 1649-ben Modestus a Roma vizitator intézkedése folytán újraindult
a középfokú oktatás egyháziak és világiak részére, ami azóta folyamatos. A
Csík-széki középfokú oktatás, szerzetesképzés bölcsője a csíksomlyói ferences
konvent iskolája volt 1448-tól, melynek jogutóda a csíkszeredai Róm. Kath.
Főgimnázium, mai nevén Segítő Mária Gimnázium.
A búcsúk vonzásában
A népi áhítat tömegekre ható megnyilvánulása volt a
búcsújárás. A búcsú
engedélyezője a Krisztustól kapott oldás és kötés hatalmánál fogva a római
pápa. Úgy engedélyez búcsút, hogy lelki hatalmával közvetlenül elengedi az
ideigtartó büntetést, mert az élő hívők az Egyház joghatósága alá tartoznak.
A pünkösd szombatra és vasárnapra, VIII. Ince pápa
1484-ben kiadott bullájában örökre teljes búcsút engedélyezett a pálos rend
templomai, kápolnái részére. Ezt megerősítette VII. Kelemen pápa 1525-ben, majd
XII. Kelemen pápa 1732-ben.
Az 1432-ben feldúlt csíksomlyói pálos monostor szerzetesei a Salvator-hegyi remetekápolna
mellett éltek. Mindig volt lakójuk, mert csatlakoztak hozzájuk olyanok, akik
szemlélődő életre vágytak. II. József császár 1782-ben eltörölte a csíksomlyói
remeteséget, hat tagját szélnek eresztették, javaikat lefoglalták, a kápolnát a
somlyói plébánia gondjaira bízták.
Az 1484-ben kapott pünkösdi búcsú engedmény mindig a Salvator-kápolnához
vonzotta a híveket. Így történt az erdélyi reformáció idején is. János Zsigmond
fejedelem 1566. március 10-i tordai országgyűlésen kitiltotta Erdélyből a
katolikus papokat, ezt legtöbb helyt erőszakkal végrehajtották. November 30-án
Nagyszebenben kelt parancslevelében felszólította az ellenálló váradi káptalant
és a csíki székelyeket, hogy Blandratának engedelmeskedjenek és a tőle
választott prédikátorokra hallgassanak. Ellenben a hűtlenség bűnébe esnek,
vagyis fej- és jószágvesztéssel bűnhődnek. Az udvari biztosok decemberben
„végeznek a váradi káptalan még itt lévő tagjaival”, és helyükre prédikátorokat
ültettek. Csíkot pedig 1567 pünkösd szombatján készültek megtámadni. A csíkiak
Mikes kapitány vezetésével május 17-én a Hargitán vívott ütközetben megvédték
hitüket. Ekkor fogadalmat tettek pünkösd szombatjának megülésére.
Ezt az évszázadokra visszamenő pálos és fogadalmi
búcsút megerősítik még a nem katolikus historikusok, középajtai Benkő József
református lelkész, történész 1776-ban írt művében: „A Kissomlyó hegy tetején áll a Salvator kápolnája, ahova a katolikusok
buzgó serege évente népes körmenetben felvonul pünkösd vasárnapját megelőző
szombaton kb. délután két órakor, sőt pünkösd vasárnapján reggel hat órakor
is.” Orbán Balázs írja, hogy „a
búcsújáratok központja a Kis-Somlyón levő Salvator ... kápolna... Ezen kápolna,
mint mondók, a búcsújáratok központja, ide igyekszik a hívők mindenike.”
Csíksomlyó hegyén a 12. század közepén megtelepedett
jánoslovagok (máltaiak) mellett, az 1345. és 1352. évi székely győzelem fogadalmából
épült pálos monostor és 1484-ben kapott pünkösdi búcsúengedményük révén, majd
az 1567. pünkösdszombati hargitai győzelem által még nagyobb patinát kapott, s
napjainkig a hagyományok rétegződését híven őrzik és ápolják az 1442-ben érkezett
obszerváns ferencesrend fiai. Június 1-jén is teljes búcsú nyerhető, mert maga
az „élő Péter” – Ferenc pápa jön el hozzánk és lesz a szentmise főcelebránsa.
Dr. Darvas-Kozma József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése