2023. 04. 27.

Krisztus világa 2023. április - Szemle

Én Uram,én Istenem!  – akár Tamás apostol, mi is a szerető szívet a feltámadt Krisztusban találtuk meg. Nekünk Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. Azt keressük, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányul figyelmünk, mert amikor Krisztus, a mi életünk újra megjelenik, vele együtt mi is megjelenünk a dicsőségben (vö. Kol 3,1-4). Szent Ágoston-i nyugtalansággal élt és erről vallott költő óriásunk, József Attila, Keresek valakit c. versében: „Tele vágyakkal zokog a lelkem,/ Szerető szívre sohase leltem,/ Zokog a lelkem.// Keresek Valakit s nem tudom, ki az?/  A percek robognak, tűnik a Tavasz/ S nem tudom, ki az.// Csüggedő szívvel loholok egyre,/ Keresek valakit a Végtelenbe,/ Loholok egyre.” Belátta, hogy a földi élét véges, a szív is megáll, de a lelke az nem:  „Lelkem elröppen a Végtelenbe,/ Tovább nem vágyom arra az egyre,/ A Végtelenbe.” Mi a szerető szívet a feltámadt Krisztusban megtaláltuk. A húsvéti hitben látjuk életünk négy létszakaszát: a magzati, a földi, az örök és a feltámadt életet. Jézus húsvéti misztériumával felragyogtatta a föltámadt életet. A hittel pedig őt és vele az örök és feltámadt életet nyerjük el.

Örök evangélium – Rájuk lehelte a Szentlelket – Belon Gellért püspök elmélkedése a bűnbocsátó hatalomról. „Vegyétek a Szentlelket”. Azt a hatalmat kapják tehát az apostolok, amit leginkább kifogásolt az emberiség. Örökös kérdés, mellyel találkozik az egyház, ami először az Úr felé hangzott el: „Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nem egyedül az Isten?” (Mk 2,7) Honnét veszi a bűnös ember, hogy egy másik bűnöst feloldozzon? Így okoskodik az emberi ész: aki maga is bűnös, attól nem lehet bűntörlést várni. Jézus tehát kifejezetten igényt tart a bűnbocsánatért esdeklők leborulására, és egyáltalán a bocsánatkérésre. De feltámadása után, mikor a bűnbocsátó hatalmat rájuk lehelte, szinte nem hagyott időt nekik arra, hogy megvallják bűnösségüket és leborulva kérjenek bocsánatot. Azon mód, ahogyan voltak, az emberi gyengeség és bűn sarától lucskosan kapják a Szentlelket. Így jelzi azt, hogy nem egyéni belsejük erkölcsi magaslatáról, de a kívülről kapott hatalom erejétől van szavuk bűnbocsátó ereje. Miként Jézus lehelete arcukat, úgy érinti a hatalom lelküket, és ez a hatalom megvan akkor is, ha bensejük még megbocsátatlan bűnökkel teli.
Péter tagadása
– Kárpátaljai katolikusok hangja. Kovács Marianna tanárnő írása a Kárpátaljai magyar katolikusok állapotáról. Nyakukon az ukrán-orosz háború, a nemzeti elnyomás. Küzdelmeikre utalnak az alcímek: Ki tagadunk meg? Mit tagadunk le? Miért tagadunk? Fontos ez? A kitagadott, az elhagyott imája. Átélt rossz tapasztalatainkat pedig segíts felhasználni, hogy a hasonló cipőben járó sorstársainkat jobban megértve tudjuk segíteni. Adj erőt, hogy a fájdalom miatt felépített védőbástyáinkat szép csendesen, fokozatosan, a megbocsátással és a szeretettel bontogassuk le. Add nekünk a magyarázkodások és a kreált "nyomós" okok helyett a bűnbánat tisztító könnyeit! Küldjél ilyenkor ébresztő kakasszót vagy valami más jelet, hogy ráébredjünk, hasítson belénk, hogy a pillanatnyi csilivili látszatnál és a kényelemnél mérhetetlenül nagyobb érték, ha Téged és a Tőled kapott ajándékokat - a tulajdonságainkat, adottságainkat és az útitársainkat - őszintén és gerincesen vállaljuk!
A keresztút mellékszereplői VII. Állomás
– Jakubinyi érsek atya írása: Az Úr Jézus rokonairól. most arra a kérdésre szeretnék választ keresni, hogy az Úr Jézus  rokonai hogyan viselkedtek a szenvedéstörténet idején? A rokonságban a szülők után a testvérek következnek. A rokonság viselkedéséből megtanulhatjuk azt, hogy hova jut az ember hit nélkül... Rajtunk keresztül kell megéreznie embertársainknak, hogy Isten szereti őket. (6-7. oldal)
110 éve született Bözödi György író – a székelyek múltján megy végig, de a jelennek tart tükröt ezzel – Virt László tanulmánya. „Akadtak néhányan, akiknek fájt a feltárt igazság és a könyv megjelenése után is minden buzgalmukkal azon voltak, hogy elgáncsolják a szélesebb körben való terjedését, nehogy közvéleményt formáló tényezővé váljék.” Bözödi György nem „felpántlikázott” képet adott a székelységről, hanem a valóságot, a székelység múltjába ágyazva.
Amit a szenteltvízről tudni kell
– Jozefa-Terézia karmalita nővér írása. A démon tehát, Isten kényszerítő erejének engedve, kénytelen tanúskodni a szenteltvíz szerepéről, melyet a Római Misekönyv szavai szerint (bocsánatos) bűneik bocsánatára, a gonosz csábításainak elkerülésére és Isten oltalmának elnyerésére használunk. Szent György vértanú élete.  Milyen helyzetben látunk ma áhitatos gyerekeket? Az áhitat, hogy mélyen átéljük: olyasvalami előtt állunk, ami hatalmasabb nálunk, ami fölött nem rendelkezünk ellenőrzéssel. Kincsesláda gyerekeknek. A nyolcadik kincs: egy Jézus által adott ígéret. Derűs oldal.  Belép a pszichológus egy tök üres szobába, majd megszólal: - Mondja uram... mióta képzeli magáról, hogy láthatatlan? Keresztrejtvény. Jézus kijelentését rejti magában. A lap Ady Endre: A szép húsvét versével zárul.     A lap nyomdai ára 3,50 RON. Megrendelhető az alábbi címen.

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése