Nagycsütörtök - Esti mise az utolsó vacsora emlékére

 

Olvasmány: Kiv 12,1-8. 11-14;

Szentlecke: 1Kor 11,23-26;

Evangélium: Jn 13,1-15.

Bevezető a szentmise kezdetén

Borberek falu Gyulafehérvártól délre, Alvinc szomszédságában, a Maros nyugati partján fekszik. Mára csak a múltja magyar. Ha arra fele utazom, felkeresem a Hunyadi újra építtette, tető nélkül árválkodó Szent Lénárd templomot. Belépni oda csak az oldal ablakon lehet. Halott templom. A falai állnak. Hívei nincsenek. Egy leltári tárgy a református püspökségen.

A reformáció kezdetén az Eucharisztia ünneplése megszűnt a templomban. Ott nem kérték maradj velünk Uram, mert esteledik... Ott nem cselekedték meg Krisztus parancsa szerint a szentmisét. A történelem viharaiban a magyar közösség nem tudott csak igével megmaradni, elpusztult. A gazdátlanság miatt a szemét a szentségtartófülke aljáig ér. Kiseprem az Eucharisztia őrzésének helyét. Barátaimnak csak ezt mondom: Így pusztul el a nép, amely nem tudja maga között tartani Jézust.

A húsvéti szentháromnapot a nagycsütörtök esti szentmisével kezdjük. Testvéreim, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket az Eucharisztia szerzésének, az újszövetségi papság és a szolgáló szeretet rendelésének estéjén: hogyan értékeljük Jézus szentségi jelenlétét, megünnepeljük-e keresztáldozatát és örvendünk-e annak, hogy a szentáldozásban magunkhoz vehetjük? Bánjuk meg bűneinket…

Szentbeszéd

Meghívott lakomájára Jézus

Az Eucharisztia szerzését, Jézus új és örök szövetségét ünnepeljük. Az apostolok az Úr Jézus halottaiból való feltámadása után visszatekintve érezték át ennek az estének és történéseinek egyedülálló voltát. Így vagyunk most mi is, földi zarándokok, hogy Istennek ezt a gyöngéd szeretetét, ezt a szent misztériumát, ahogyan nekünk adja magát, szóval kifejezni nem nagyon tudjuk, csak megsejteni engedi az Úr annak, aki helyes lelkülettel ünnepli e közösségteremtő szentséget. A Jézust szerető lelkek felismerik Őt e szentségben, aki belülről tanít és vezet. Isten szolgája Prohászka Ottokár idézi Bona kardinális mondását az Élet igéiben: „Quid possunt docere libri, quod Deus praesens melior non doceat!” Mit taníthatnak a könyvek, amit a jelenlévő Isten jobban nem taníthatna! E felismerés a hit ajándéka. Nézzük meg az olvasmányok alapján, hogy Jézus miért adta és hogyan adja magát nekünk. 

1.        A húsvéti bárány feláldozása Jézus áldozatának előképe. (Kiv 12,1-8. 11-14) Olvasmányaink a húsvéti vacsorára összpontosulnak. Isten, a húsvéti bárány vére által – amely helyettesítő áldozat volt – Egyiptomban megőrizte a választott nép elsőszülötteit és elindította népét az ígéret földje felé. Ezt a szabadítást felidéző és közösségteremtő szertartást az Úr tiszteletére a zsidóknak minden év húsvétján meg kellett ismételni, amely nemcsak visszatekintés volt, hanem ébren tartotta a jövő reményét, amit a Messiás valósít meg.

Jézus jeruzsálemi bevonulásakor kifejezte, hogy mint próféta néz szembe az eseményekkel, előre látja és vállalja mindazt, ami rá vár. Az Úr nevében jön, Isten országának kegyelmeit hozza, Ő kész engesztelést nyújtani népe és az egész világ bűneiért.

Az ószövetségi húsvét ünnepét ezért választja az ő húsvétja megalapítására, amikor őt, az igazi „tökéletes bárányt” áldozzák fel a világ megváltásáért. Ezzel a bűnből való megszabadítás és a csodatétel is bekövetkezett, csak másképpen, mint ahogy a nép azt várta.

2. Jézus megcselekedte a csodát az utolsó vacsorán. Ez pedig az Eucharisztia. Szentségi módon, a kenyér és bor színében önmagát adja apostolainak. Ez a legnagyobb csodának, Jézus keresztáldozatának és feltámadásának valóságos elővételezése.

Szent Pál közli, hogy kinyilatkoztatásban az Úrtól kapta az utolsó vacsora tényét. Az Egyház megértette, hogy Jézus önmagát tette áldozati báránnyá, amikor értünk adta életét. Aki  áldozatot hoz másért, az valamiben lemond a maga éltéről. Aki áldozatul adja magát másokért, az egészen lemond az életéről. Jézus áldozat, és istentisztelete az ő teljes engedelmessége és önátadása a mennyei Atyának.

Az Egyház megértette, hogy Jézus a szentmise által bevont a maga önfeláldozásába, hogy mi is Őt ajánljuk fel magunkért, és vele egyesülve saját magunkat, mint Jézus testvérei az Atyának.

Amikor a szentmisét ünnepljük, szentségi módon megadjuk Istennek az Őt megillető dicséretet és hálát, s kieszközöljük magunknak a bocsánatot és Isten segítségét. Mennyei Atyánk gyermekeinek tekint minket, így neki adhatjuk Jézussal egyesült magunkat. Így a földi vándorút megpróbáltatásai közepette a bűn rabságából eljutunk Isten gyermekeinek a szabadságára.

Az áldozat az újszövetségben az ember részéről önátadás, az Isten részéről elfogadás. Az áldozattá válás a legteljesebb élet, a kommunió megtalálása, szeretet partnerség Istennel, az Atyánkkal. Kosztolányit parafrazálva: „Itthon vagyok itt e világban. S .... otthon az égben.” Emiatt lesz otthonunk ez a világ, amelyben istengyermekként tudunk élni.

3. A szentmisén azt kell tenni, amit Jézus tett (Jn 13,1-15). János evangéliumában az utolsó vacsorát úgy jellemzi a másik három evangélium ismeretében, hogy ott Jézus különlegesen kifejezte szeretetét övéi iránt. A szeretet szentségével együtt Egyházára hagyja szeretete végrendeletét. Szent János az emberi kapcsolatot, a lábmosást emeli ki, mert ezzel kezdődik a Jézushoz tartozás. Ez a szentmise eleji bűnbánattartás. Innen lehet az önátadó-befogadó partnerségbe lépni az Atyával a Szentlélek által.

A szentmisére életünket kell elhoznunk, és mise után az életbe megyünk vissza, hogy legközelebb gazdagabb, istengyermekségben érettebb életet hozzunk. A magunk életét és feladatait kell vállaljuk, az Istenemberrel egyesülten. Ahogy Jézus beletestesült földi világunkba, hogy megszenteljen, úgy mi is a szentmise megcselekvése és az áldozás által bele-asszimilálódunk Jézus által a világba.

Jézus megbízta tanítványait, hogy példája nyomán a szeretet tettei megmaradjanak az Egyházban és az Oltáriszentség ünneplése az ő szeretetének szentségi jelenléte legyen a földön, így életük teljesen azonosuljon az ő szolgáló életével. Így növekszik Krisztus Titokzatos Teste, az Egyház és jut el egyre inkább a teljességre a világ is.

Mivel Krisztus jelen van az Oltáriszentségben, ezért van templomunk, oltárunk, papságunk, liturgiánk, mert minden az Eucharisztiában jelenlévő Krisztusért van, Krisztus meg értünk. S mert Krisztus velünk van, ezért van életörömünk, életgazdagságunk.

Hogy a sorvasztó világban úgy ne járjunk, mint a borberekiek, kérjük Urunkat, hogy maradjon velünk és legyen életünk erősítője és feltámadásunk záloga!

4. Az egyházi rend, a papság szentségének rendelését is ünnepeljük, mely által a Krisztustól apostolaira bízott küldetés teljesítése folytatódik az Egyházban az idők végezetéig. A szolgálati papság az általános papság szolgálatában áll, és minden keresztény ember lelki épülésére és üdvösségére irányul.

A világjárvány idején és a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus évében különös jelentősége volt nagycsütörtöknek. Ferenc szentatya arra kérte az egyház tagjait: „Imádkozzunk a papjainkért is, hogy legyen bátorságuk kilépni és elmenni a betegekhez, hogy elvigyék hozzájuk Isten szava és az Eucharisztia erejét, és odaálljanak az egészségügyi dolgozók és az önkéntesek mellé ebben a munkában” Ez sikerült, merta állandó hálaadó lelkületet ápoltunk magunkban az Istentől kapott ajándékokért: különösképpen a hit ajándékáért, amelynek köszönhetően a hit hirdetőjévé válhattunk, és a papi hivatás ajándékáért, amely által Isten felszentelt országa szolgálatára.

A szent Eucharisztia misztériumát szokatlan körülmények között is ünnepeltük. De tudjuk, hogy megpróbáltatásaink között is útitársunk volt, Jézus Krisztus. Megmondta: Veletek vagyok mindennap a világ végéig (vö. Mt 28,20), nemcsak az igéjében és az emberekben, hanem az Eucharisztiában is.

Ezért a legszentebb imádságba foglalta a kérését, mint aranykeretbe a gyémántkövet: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” (Mt 6,11). Az élet kenyerének mondta magát, és az Eucharisztiában mindennapi kenyerünk lett, s örökre az Egyház éltetője. Maradjon is életünk középpontja Jézus Krisztus, „az égből alászállott élő kenyér” (Jn 6,51), aki papjaink szolgálata által jön közénk. Az Oltáriszentségben jelen levő Jézus örök életünk záloga. Ezért örvendjuk és legyünk boldogok, mert ma is hív lakomájára Jézus, az Isten Báránya.