A szent liturgia felidéző és jelenvalóvá tevő cselekedetei közepette is tudnunk kell, hogy ez a Jézus, maga az Isten! Általa jelenvalóvá lesz számunkra a múlt is, mert ahol ketten vagy hárman összejövünk az ő nevében, ő is ott jelen van. Ezért a felidéző szertartás mozzanatai meghatnak, sőt megrendítenek, és nem úgy állunk fel a székről, mint ahogy leültünk; nem úgy megyünk haza a templomból, ahogy idejöttünk. Megyőződésünk, hogy a bűneinket el kell hagynunk, nem várhatunk tovább.
Micsoda alázat, hogy az emberré lett Isten egy szelíd kis állaton vonul be Jeruzsálembe? Az állatok szolgálata mellett megjelennek a növények is: zöld ágakat lengetnek. Sokan a ruhájukat terítik eléje, ezzel hódol a civilizáció és a kultúra, és ezzel az egész föld hódol Teremtője előtt. A körmenetben vonuló tömeg a hozsannát (ments meg, kérünk!) zengte: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” Ments meg kérünk! Most a járvány után templomban és hazamenve a családban is hozsannázzunk!
Az ünnepélyesség után a passió drámája
mellbevág mindnyájunkat. Van amikor óhatatlanul magunkra ismerünk egy-egy
szereplő sorsában, máskor felforr a vérünk, mihelyt a gonoszság felülkerekedik
a jóságon vagy az abszurdítás a normalitáson.
Ez a földi dráma véget nem érőnek látszó folyamat. Lesújtó, olyan mint nagypéntek tragédiája, melynek végkifejletében felhangzik a feltámadott húsvéti bizonysága: „Békesség nektek, én vagyok!”
Jézusban van örök békességünk, vele az Isten jelent meg a földön, és az emberi természet emelkedett az égbe. Ezért minden szentáldozást úgy éljünk meg ezentúl, hogy ez Jézus virágvasárnapi bevonulása az én és családunk életébe. Vele jön létre a családegyház, és „az emberiség jövője a család által valósul meg”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése