2018. 03. 05.

Krisztus világa 2018. március, Szemle



Az ember aranyfedezete – A cím a kibocsátott bankjegyek értékét biztosító aranykészletre utal. Itt az ember hitelének, megbízhatóságának kétségtelen biztosítékát a húsvéti misztérium jelenti. Húsvéti misztériumunk mutatja, hogy milyen értékes az ember, akkor is ha gyarló. Igaz, egyeseknek az ember nem sokat ér, de Istennek mindent. Az ember az egyedüli teremtmény, akiért az Istenfia megtestesült, a kereszten életét adta, hogy megdicsőült életét nekünk adja. Mi vagyunk Isten értékei, neki mindene vagyunk. A feltámadt Jézus Krisztus az emberiség „aranyfedezete” – olvassuk a 2. oldalon.
Keresztény nihilizmus – címmel András István teológiai tanár körbejárja a nihilizmus szó jelentését, és rámutat a történelem folyamán született nézetekre, melyek hol megállják a helyüket, hol nem. Ugyanakkor keresztény hitünk alapján valljuk, hogy a halálunk után is bírni fogjuk a létet. Ezek alapján az egyesek által hirdetett, a nemlétezőt dicsőítő nihilizmus nehezen létezik. Mégis a mai emberről azt mondják, hogy nihilista. Milyen módon és hogyan lehet ezt érteni? – bontja ki a szerző. (3. oldal)
Szeretetláng 2. – A Szeretetláng engesztelő imamozgalom, mely a Szűzanya kérésének igyekszik eleget tenni: „Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok, és veletek összefogva (!) mentelek meg benneteket. Szent István király Nekem ajánlotta országotokat, és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy Szívemen viselem az ő és a magyar szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. Nagyon kérlek benneteket, fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz országomra…” (1962.ápr.13.)  A Szűzanya közlései után az Üdvözítő kérését és Mária Natália nővérnek 1986-ban adott biztatását olvassuk: „Ne féljetek! Magyarország nem pusztul el! Szeretném minden magyar ház kapujára arany betűkkel felírni: MAGYARORSZÁG NEM PUSZTUL, HANEM  TISZTUL! És minden viszontagság ellenére a világ végéig fennáll!” „Ismét mondom, örüljetek, imádkozzatok és bízzatok!” (4-5. oldal)
Sínai vagy Hóreb? – Isten hegyének bibliai nevei kapcsán dr. Oláh Zoltán tanár arra a kérdésre válaszol, hogy miért nevezi a Szentírás Isten hegyét két különböző névvel. (6. oldal)
Ég és Föld között Istennel – címen dr. Bakó Mária Hajnalka jelentkezik Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez fűződő kérdéseivel. (7. oldal)
Felvidéki értéktár 3. – Felvidék fő turisztikai látnivalói, Világörökség listáján szereplő helyszínekre, vadregényes tájakra: Pozsony, Selmecbánya, Kassa, Nagyszombat, Szepesváralja, Komárom középkori hangulatú, egykori magyar főurak várait és kastélyait mutatja be Sárközi Sándor atya. (8-9. oldal)
Krisztussal böjtölni – címmel írt Jozefa-Terézia karmelta nővér. Rámutat, hogy a keresztény böjt hitvallás és nem fogyókúra. Az élet célja a személyes, élő Isten, aki a Szeretet. (10. oldal)
Kávé Jézussal – Fekete Ágnes írása a kávé fogyasztás társas vonatkozásából kiindulva városnézését mutatja be Jézussal. (11. oldal)
Látogatás a legidősebb tündérnél  – Újabb kalandok a Mese Birodalmában 6. Mese és feladatok Katócától. (12-13. oldal)
Az örökkévalóság szent ablaka – a böjt – liturgikus szempontból ismerhetjük meg a fül böjtjét, majd feketevasárnaptól nagypéntekig tartó befedéssel, a liturgia behúzza az örökkévalóság szent ablaka előtti függönyt – a szemek böjtje is –, hogy ne öntetszelgésbe éljünk,  és helyette kitárja az örökkévalóság szent ablakát – írja Dr. Diósi Dávid. (14. oldal)
A keresztrejtvényben – egy indiai keresztény ima szövegrésze lappang. Készítette: Korodi Zoltán. Megismerjük a februári szám megfejtőit; nyertesünket. A hátlapon
Robert Vorholt: Szélkakas – című írásában, a középkori szélkakassal kapcsolatos ismeretet közöl. Német eredetiből fordította Bács Béla János.
KRISZTUS VILÁGA – Erdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

Új egyházi ünnepet rendelt el a Szentatya

Ferenc pápa elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet a liturgiában pünkösdhétfőn fogunk ünnepelni. Az új liturgikus emléknapról Kovács Zoltán mariológus írt elemzést.


Bevezetés

Ferenc pápa rendelkezése nyomán 2018. március 4-én az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet a liturgiában pünkösdvasánap utáni hétfőn fogunk ünnepelni.
Hazánkban még latin szertartású hívek is, ahol nagyobb számmal összegyűlnek, és amennyiben a liturgia szabályai engedik, gyakran még a pünkösdvasárnap utáni napon is – azaz „pünkösdhétfőn”, ahogy a polgári naptárakban is találjuk – a Szentlélek eljövetelét helyezték az imádságos figyelem középpontjába. Az idei évtől bevezetett, és éppen erre a napra helyezett liturgikus emléknap némiképp „új helyzetet teremt”, hiszen az ilyen kötelező emléknapon csak „komoly igény vagy lelkipásztori érdek alapján a templomigazgató vagy a miséző pap megítélése szerint vehetők a különféle alkalmakra szóló és votív misék” (Direktórium, 11; illetve ld. a Római misekönyv általános rendelkezései, 376.), tehát, amennyiben az adott esztendőben magasabb rendű ünnep nem írja felül, pünkösd utáni hétfőn az Egyház Anyjának emléknapja lesz „alapértelmezett”.

Az Egyház Anyja titulus, mellyel 1980 óta a Loretói Litániában is megszólítjuk a Szűzanyát, jóllehet sokak számára idegenül hangzik, közelebb hozza a hívők számára Mária istenanyaságának azt a „kiterjesztését”, melyet Fiának misztikus Teste, az Egyház irányában él meg, és amelynek köszönhetően mi magunk, Krisztusban megkeresztelt emberekként Máriára mint égi Édesanyánkra tekinthetünk. Valóságos, „hús-vér” anyaságról Mária esetében nyilvánvalóan csak Fiának irányában beszélhetünk, és ezt joggal hívhatjuk istenanyaságnak, mert az Igét foganta és Jézus Krisztust szülte világra, aki „valóságos Isten és valóságos ember”. Az Egyház Anyja titulus mögött nem az Egyház irányában nem szülőanyaságot feltételezünk, hiszen Mária nem fizikai értelemben „szüli” az Egyházat, illetve annak tagjait, hanem lelki értelemben. Hasonlóan ahhoz a kapcsolathoz, mely a „szeretett tanítvány”, János apostol és az Istenszülő között áll fenn attól a perctől, hogy a kereszten haldokló Jézus egymásra bízza őket.
1. „Íme, a te anyád!” (Jn 19,27)

Mint egy „végrendelet”, úgy hangoznak a kereszten Jézus ezen szavai. Mária és János jövője, és velük együtt a tanítványok, az Egyház jövője „megpecsételődött”: Jézus Anyját Jánosra, Jánost pedig Anyjára hagyja. Az Üdvözítő felbecsülhetetlen értéket hagy maga után: Édesanyját. Ez is jele és kifejezése annak a szeretetnek és gondviselésnek, mellyel Jézus az övéi, vagyis az Egyház tagjai iránt viseltetik.

„Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett” (19,28) – írja János ezt követően. A „beteljesedésnek” tehát része volt, hogy Jézus Máriát az Egyházra bízta, melyet ott és akkor János apostol jelenített meg. Jézus gyermeki gondoskodása édesanyjáról, illetve a Szűzanya lelki anyaságának kifejezése így jelennek meg János megfogalmazásában.

Az Egyház szimbóluma itt „a szeretett tanítvány”, aki most már saját anyjaként is tekint Jézus Anyjára. Mária lelki anyasága egyetemes, mert az üdvösség műve is egyetemes. Mély lelki anyaság fűzi mindazokhoz, akik a keresztség által a kegyelem rendjében Fiának testvéreivé lettek, így a totus Christus irányában teljesedik ki igazán istenanyasága.

„Házába fogadta őt a tanítvány” (Jn 19,27) Az eredeti szöveg mélyebb értelmű: „eis ta idia”, vagyis: a dolgai közé, „mindenébe” befogadta. Fizikai és lelki „házába”, emberi és keresztény valóságába fogadja János apostol Máriát, mellyel valódi életközösség születik, de ez nem marad egyéni életük része, hanem az Egyház dimenziójában él tovább: Mária lelki anyaságában és János apostoli küldetésében, melyet maga az Istenszülő segít. „A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” – állapítja meg János keserűen az Igéről evangéliumának prológusában (1,11). Most pedig épp maga János lesz az, aki befogadja Jézust és ajándékát: Édesanyját. Anyai támaszt is kapott az egész Egyház Isten Atyasága mellé (nem a helyett!). A kereszten haldokló Mester nem hagyta magára tanítványait.

Ez a rész rámutat Mária együttes szenvedésére (compassio) is megváltó Fiával, részesedésére az üdvösséget hozó szenvedésből.
2. Új liturgikus emléknap, mint „pünkösd folytatása”

A liturgikus emléknap megválasztása átgondolt döntés eredménye, hiszen az Istenszülő közbenjáró imájának nagyon is köze van a pünkösdi Lélek-áradáshoz: „ott volt a teremben, ahol az apostolok arra készültek, hogy átvegyék a Szentléleknek, az igazság lelkének ezt a küldetését” (II. János Pál, Redemptoris Mater, 26). Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk ugyanis a tanítványokról: „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt” (1,14).

Az angyali üdvözlet és a pünkösdi Lélek-áradás közötti egyik szembetűnő párhuzam: Gábor angyal a Magasságbeli erejéről (Lk 1,35) beszél, Jézus ígérete pedig így szól: „Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a Magasságból való erőt” (Lk 24,49). Az angyali üdvözletkor Máriára száll le a Szentlélek, pünkösdkor az Apostolokra és az ott jelenlévőkre (feltételezhetően Mária nemcsak előzetesen imádkozott a tanítványokkal együtt, hanem a Lélek-áradásnak is részese lehetett). A Szentlélek befogadása tanúságtételt eredményez, hiszen a Szűzanya már a Magnificatban is így szól: „Nagy dolgot tett velem a Hatalmas”, a tanítványok pedig pünkösdkor Máriával együtt Isten „nagy tetteit” hirdetik a Szentlélekben (ApCsel 2, 11).

Mária az Egyház liturgikus cselekményeiben, amikor egyszerű, de a Lélektől áthatott szavaink egyesülnek a mennyei Liturgia istendicséretével, maga is velünk imádkozik, mert tagja a Szentek Közösségének, és mert az üdvösség művében elválaszthatatlan Fiától.

Mária, az Egyház Anyja (Ptujka Gora, Szlovénia)
3. Ősmintája és anyja az Egyháznak

Szent Ambrusnál (IV. század) találkozunk először az Egyház ősmintája, („Ecclesiae typus”) kifejezéssel, mely Máriának a megkereszteltek iránt megmutatkozó anyaságában is kifejeződik (Expositio in Lc 2,7, in PL 15, 1555BC). A gondolat megjelenik Szent Ágostonnál is, aki az Egyházat Christus totus-ként szemléli, tehát ha Mária anyja a Főnek, akkor a teljes Krisztusnak, vagyis az Egyháznak is (De sancta virginitate VI, 6, in PL 40, 399). Az ő tanításuk elevenedik fel a Lumen gentium konstitúció VIII. fejezetében is: az Egyház iránti lelki anyaság témája Máriára tekintve tehát nem a Zsinat valamiféle „új vívmánya”. Jóllehet az Egyház Anyja titulus itt még nem jelenik meg, de tartalma kiolvasható a dokumentum szövegéből: Mária anyai feladata semmiképp sem homályosítja el, nem is csökkenti Krisztus … egyetlen közvetítő szerepét, hanem éppen erejét mutatja meg. A Boldogságos Szűz minden hatása az emberekre az üdvösség rendjében nem a dolog belső természetéből, hanem az isteni tetszésből ered és Krisztus túláradó érdemeiből fakad, Krisztus közvetítésén alapul, teljesen ettől függ és minden hatékonyságát belőle meríti; a hívőknek Krisztussal való egyesülését pedig egyáltalán nem akadályozza, hanem éppen előmozdítja (LG 60).

Boldog VI. Pál pápa 1964. november 21-én mondott homíliájában nevezi „hivatalosan” Máriát az Egyház Anyjának (vö. AAS 56 (1964), 1015) sem olyan értelemben szorgalmazta a Mater Ecclesiae titulust, mintha Mária „hús-vér szülőanyja” volna magának az Egyháznak, hanem Máriának a Krisztusban megkereszteltekkel és ezáltal az Egyház tagjaival fennálló lelki anyaságát kívánta hangsúlyozni. Ennek tartalmát később Szent II. János Pál pápa is elmélyítette a Redemptoris Mater körlevél II. fejezetében.

Mária és az Egyház viszonyában különösen is kiemelhetünk három jegyet, mely mindkettőjük közös jellemzője. Nemcsak az Istenszülő anya, hanem az Egyház is, hiszen a Keresztség szentsége által Szentlélek erejében új tagoknak ad életet Krisztus Testében, és táplálja, erősíti is azokat. Nemcsak Máriáról mondható, hogy szűz, hanem az Egyházról is, hiszen – bár tagjainak emberi vonásai miatt nem morális, hanem ontológiai értelemben – szent, Istennek szentelt és megszentelő. Végül pedig, mindkettőjükre jellemző a jegyesi állapot megélése. A „már és még nem” állapot eszkatológiai feszültsége érzékelhető az Egyházban, hiszen már Krisztusban él, de még vár rá a Jegyesével való teljes egyesülés. Mária is átélte ennek a jegyesi állapotnak a jellegzetes „erőterét” (itt inkább az Istennel való kapcsolatára utalunk, lásd népénekünkben: „Szentlélek mátkája”, nem Józseffel fennálló jegyesi kapcsolatára), de ő már – meg-dicsőülésének köszönhetően – a teljesség állapotát élvezi.
4. Akadálya vagy segítője az ökumenikus párbeszédnek?

Az istenanyaság elfogadása és szemlélése a Szentháromság nevében megkereszteltek közötti párbeszédnek nem lehet akadálya, hiszen mindazok, aki vallják, hogy Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, nem tagadhatják, hogy az ő Anyja valóban Istenszülő, akinek lelki értelemben szintén anyaként igencsak „köze van” a keresztényekhez. Amint az Egyház küldetése egyetemes, úgy Mária lelki anyasága is.

Az Egyház Anyja címet, noha nem katolikus részről sokan vonakodva fogadják, lehet igen jól is értelmezni: A Mater Ecclesiae mindig a mater unitatis (= az egység anyja) is. Erősebben kapcsolja össze az Egyház tagjait egymással és a Fővel. VI. Pál emlékeztet erre az ökumenikus szempontból egységesítő feladatra a (cím) kihirdetése alkalmával, tekintettel az összes megkeresztelt egységére. Mária nem akadály, hanem ösztönzés a hit egységére az egyetlen Egyházban (SCHEFFCZYK, L. – ZIEGENAUS, A., Mária az üdvtörténetben, 190).
Befejező gondolatok

A „szeretett tanítvány”, János apostol „házába fogadta” Máriát. A „mai szeretett tanítványok”, Krisztus Testének tagjai mi vagyunk, ezért Isten újszövetségi népe ma is és minden időben méltán tekinthet gyermeki szeretettel égi Édesanyjára. Az Anyaszentegyház az Egyház szent Anyját látja az Istenszülőben. Nagy Szent II. János Pál pápa tanítása is ebben erősít meg:
Mária elválaszthatatlan Krisztus misztériumától, és így kezdettől elválaszthatatlanul hozzátartozik az Egyház misztériumához is, annak születésétől fogva. Ahhoz tehát, ami az Egyház alapját kezdetben adta, és mindahhoz, amivé az Egyháznak válnia kell, örökké, nemzedékről nemzedékre a föld minden népei között, hozzátartozik az, „aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki” (Lk 1,45). Mária hite, amely Isten és az emberek új és örök szövetségének kezdetét jelzi Jézus Krisztusban, ez a hősies hit mintegy megelőzi az Egyház apostoli tanúságát és megmarad az Egyház szívében, elrejtve mint Isten kinyilatkoztatásának különleges öröksége. Mindazok, akik nemzedékről nemzedékre elfogadják az Egyház apostoli tanúságát, részesülnek ebből a titokteljes örökségből, mint ahogy bizonyos mértékben részesülnek Mária hitében is (RM 27).
A földi zarándokútját járó Egyház nap mint nap megtapasztalja Mária anyai közelségében, hogy küzdelmeiben nincs egyedül. Anyai kéz vezeti Isten népét az üdvösség útján. Az égen feltűnő nagy jel (vö. Jel 12,1), a megdicsőült Istenanya számunkra nem valami távoli, szép szimbólum, hanem az Egyház reménycsillaga: Isten népe a teljességre, az örök boldogságra hivatott. Róma emeritus püspöke, XVI. Benedek pápa 2005 Nagyboldogasszony ünnepén elhangzott homíliájának gondolatai segítsenek bennünket, hogy felismerjük Máriának, az Egyház Anyjának mennyei, ugyanakkor hozzánk nagyon is közeli gondoskodásának, szerető figyelmének örömteli valóságát: „A mennyben van egy édesanyánk. Az ég nyitva áll, a mennyországnak szíve van”.
Fotó: Vatican News
Kovács Zoltán/Magyar Kurír

2018. 03. 03.

Hirdetés: 2018. március 4.



1. Ma elsővasárnapi szentségimádás a ¼1 órás mise után 16 óráig.

Az EU-ban őshonos kisebbségek jogainak elismeréséért minden mise után aláírást gyűjtünk a sekrestyében. A személyazonossági szükséges.

2. Ma du. fél 5-től közösen végzett keresztúti ájtatosságot végzünk, szerdán és pénteken pedig fél 6 órától. A megfelelő felkészültséggel végzett keresztút teljes búcsúval jár. A keresztúthoz fűződő ígéretek az Egyházközségi Apostol 2. oldalán olvashatók.

3. A diákokat várjuk szeretettel a plébániai hittanórákra.

4. Szerdán jegyeskurzus 18 órától az altemplomban.

5. Az Aporok életéről szóló könyv bemutatására kerül sor március 6-án 18 órakor, a Magyar Főkonzulátus Gál Sándor utcai Eskü-termében.

6. Híveink adójuk 2%-ával támogathatják Plébániánkat az Egyházközségi Apostol kiadásában, vagy a Krisztus Világa havilap kiadását, ha a Salus Communis Egyesületnek ajánlják fel a 2%-ot. Űrlap a sekrestyében és a plébánián kapható.

7. A 24 órát az Úrnak elnevezésű ájtatosságot, Ferenc pápa kezdeményezését pénteken, március 9-10. között tarjuk. A lelkiségi csoportok beosztása a hirdető táblán megtekinthető. Ezt a 24 órát közös imával, elmélkedéssel, szentségimádással töltjük. Az áhítat ideje alatt gyónási lehetőséget biztosítunk híveinknek, hogy a kiengesztelődés szentsége által, még inkább együtt lehessenek az Úrral.

8. A Városházán március 9-én, pénteken 18 órától dr. Balázs Lajos, Nyergestető a lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője című könyvének bemutatója. 

9. Krisztus világa márciusi száma kapható. A tartalom: Az ember aranyfedezete; Keresztény nihilizmus; Szeretetláng és a magyarokra vonatkozó isteni ígéretek; a Sínai vagy Hóreb hegyről; Ég és föld között Istennel; Felvidéki értéktár 3. befejező rész; Krisztussal böjtölni; Kávé Jézussal; Gyermekmese; Örökkévalóság szent ablaka; keresztrejtvény stb. 
A februári szám egy nap alatt elfogyott volt. Most a márciusi számot igyekezzenek megvenni, amíg kapható!

10. Millenniumi-templomban szombaton az esti 18 órai mise után a Mercurium kvártett előadja Joseph Haydn: Jézus hét szava a kereszten c. művét.

Ajánló:
A kutya
Felépítem! 
A szeretet áldozata 
Imádkozzunk a magyar népért! 
Facebook böjt - Keresztúttal 
EURiszlám 
Magyarország sorsa a jövendőlésekben 
A világon elsőként Magyarországon é 

2018. 03. 02.

Felépítem!



Felépítem! - A történelem kezdetétől az emberek külön helyet igyekeztek szentelni Isten tiszteletére. A héberek pusztai vándorlása alatt ilyen szenthely volt a Szövetség sátora. A szenthely Salamon király templomával állandósult. Ettől kezdve a jeruzsálemi templom lett a kultusz központ, az Istennel való találkozás garantált helye. Nemcsak a szövetség ládáját fogadta be, hanem még Isten jelenléte is betöltötte. A templom fontos szerepet tölt be minden nép életében. Megépítése és ápolása pedig a közösség lelkületéről beszél. Mégis nem a templom a legfontosabb a vallásos életben, hanem az Istenhez kötődő emberek lelkülete, amikor elismerik teremtményi voltukat és istengyermeki méltóságukat. A vallásosságnak értéket Isten iránti szeretet ad, s ennek helyszíne a templom. 

Isten alapokmányt is adott választottainak, Tízparancsolatot, amely által az egyistenhit erkölcsi feltételeit követeli meg, és minden megalkuvást, félmegoldást elutasít. (Kiv 20,1-17) 
Isten szólt hozzánk: „Én vagyok az Úr, a te Istened...” És nem követel, hanem megelőz minket kegyelmi ténykedésével. A fizikai rabság után a Tízparancsolat által a szenvedélyek erkölcsi rabságából is meg akar szabadítani. Alapvető követelményei által segít, hogy emberségünk szerint éljünk. 
A Tízparancsolat kifejezi, amit Isten a teremtéskor az ember szívébe ültetett, és ezek megtartásával Isten biztosítja a fejlődést az egyén és közössége számára. Azt kéri, hogy forduljunk feléje, egyedül őt illesse imádó hódolattal. Továbbá a családi élet szentségét, szépségét segíti a szülőket tisztelő és irántuk engedelmeskedő magatartás sürgetésével. Majd a társadalmi élet egyensúlyát, békéjét, biztonságát építi, az embertárs testi-lelki épségének, anyagi javainak, becsületének védelmével. Ugyancsak a családi és társadalmi erkölcsöt sürgeti a fegyelmezett, tiszta élettel.    
A végső időkben Istenünk egyszülött Fiát adta mértékül nekünk. (Jn 2,13-25) Ő szeretetet sürgetett, s az Istenházából kiűzte a kufárszellemet.  
A jeleket kérőknek úgy válaszol, mely a kétértelműtől a félreértésen át eljut az egyértelmű megértésig. „Romboljátok le ezt a templomot!” - ezt saját teste templomáról mondja. S attól kezdve Isten köztünk való jelenléte többé nem köthető a régi kultusz épületéhez. 
Isten a feltámadt Krisztus teste által jelenik meg az egyházban az Eucharisztia ünneplésében, és köréje épül minden földi istentisztelete, mert Jézus a lerombolhatatlan újszövetségi templom és az Atyával való kapcsolatunk foglalata. Krisztus Isten ereje és bölcsessége. (1Kor 1,22-25) 
Mivel Krisztus nem az emberi észjárást követi, ezért akadály mind a jelekre váró zsidóknak, mind a bölcsességet keresgélő görögöknek, akik képtelenek megismerni Őt, aki elérkezett hozzájuk, és amit Jézus harmadnapra felépít.

„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte.” Jn 2,25.