2023. 11. 18.

Hirdetés: 2023. november 19.

1. Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén, a Gyulafehérvári Caritas szándékára perselyezünk. Lehetőségeinkhez mérten támogassuk a 18 év alatti szegény gyermekek nagylelkű felkarolását, amelyet a szeretetszolgálat munkatársai végeznek.

2. A plébániai hitoktatásra várjuk a gyerekeket.
3. Figyelmükbe ajánljuk a Krisztus világa novemberi számát. A tartalomból: Hiszem a szentek közösségét – A szentek közössége, a dicsőséges, vándorló és szenvedő egyház tagjaiból áll. Ápoljuk Krisztusban közösségünket, „akiből minden kegyelem és Isten népének élete árad.” (LG 50).
Örök evangélium – “… nem ismerlek titeket…” (Mt 22,1-13). Jézusnak ez a kijelentése nemcsak azért megdöbbentő, mert a kárhozat tűzfénye sejlik ki belőle, hanem azért még inkább, hogy ezt öt szűzről mondja. A Keresztút mellékszereplői. XIII. állomás: A két római katona – A katonák szerepét, életük alakulását ismerteti – dr. Jakubinyi György ny. érsek. Az ismertetés által jobban megértjük a Szent Kereszt templomban látható Golgota domborművet…
A kereszténység szakrális tere – a modern kor terének üzenete –, hogy az ember kapcsolatba kerüljön az Istennel. 
Csíkszereda szülöttének, a két világháború közti új nemzedék vezérének életét ismerhetjük meg a 110 éve született Venczel József, Isten szolgája Márton Áron munkatársa – cikk 1. részében. Értéknek tekinteni – a szülőknek szóló üzenet a kis Theo mondása.
4. Szombaton
10 órakor Ministránsképző a plébánián.
5. VENI, VENI, EMMANUEL! – ADVENTESTÉK – háromrészes sorozat. Advent folyamán hétfő esténként 19,00 órától Adventestékre kerül sor a plébánia felső hittantermében a Szociális Testvérek Társasága szervezésében. Közvetlen, családias adventi beszélgetések és imádságok által személyesebben élhetjük meg az idei adventet és karácsonyt.
A létszám korlátozott, ezért a programon való részvételhez szükséges bejelentkezést az ibolyatv@gmail.com ímélcímre várják.
Érdeklődni lehet Farkas Ibolya testvérnél: 0745390189
A Szent József-kápolna hittantermében pedig csütörtök esténként 17.30-kor kezdődnek az Adventesték. A bejelentkezést ugyanazon címre, illetve a megadott telefonszámon lehet.
                      Az  ibolyatv@gmail.com ímélcím működik


Élményeim a Szenvedő Lelkekkel – Függelék 2.

Szent Ambrus, Milánó püspöke így beszélt Theodosius császárért mondott gyászmisén:
„Adj szolgádnak, Theodosiusznak teljes nyugalmat, azt a nyugalmat, amelyet a szentjeidnek készítettél. Szerettem őt, ezért az élők birodalmába akarom őt követni; nem fogom őt elfelejteni, amíg én is elhívást nem kapok Isten szent hegyére.”
Az egyik legmegragadóbb beszámoló, amely ebben a témában az atyák írásaiból ránk maradt, Szent Ágoston tollából származik, az 5. század elejéről. A tudós püspök elmondja, mi volt az utolsó kívánsága halálos ágyán fekvő anyjának: „Hogy hová teszed ezt a testet, nem lényeges: emiatt semmiképpen ne aggodalmaskodj. Csak arra kérlek, emlékezz meg rólam az Úr oltáránál, akárhol is jársz.” Eme utolsó kívánság ihlette a fiút erre a bensőséges imára: „Ezért könyörgök Hozzád, szívemnek Istene, anyám bűneiért. Nyugodjék békében hitvesével együtt... És bátorítsd, Uram, szolgáidat, testvéreimet, akiknek szavaimmal, szívemmel és a tollammal szolgálatára állok, hogy mindenki, aki e szavakat olvassa, oltárodnál szolgálólányodra, Mónikára emlékezzen.” Itt talál visszhangra a korai egyház gyakorlata, a halottakért mondott ima, valamint a hit a tisztítótűznek nevezett állapot létezésében.
Az elhunyt rokonok és barátok leikéért bemutatott ima és áldozat gyakorlata mélyen gyökerezik az ősi zsidóság hagyományaiban, és minden vándorlás és a szétszóratás ellenére is a mai napig fennmaradt. A szerző néhány évvel ezelőtt számos zsidót látott a híres jeruzsálemi Siratófal előtt a halottaiért imádkozni. Egy, az amerikai zsidóság körében általánosan használt imakönyvben a következő halottbúcsúztató imát olvashatjuk: „Eltávozott testvérünk, álljanak előtted nyitva a menny kapui, pillantsd meg a béke városát és a biztonság helyét, siessenek eléd örömmel a szolgáló angyalok. És álljon készen a fogadásodra a Főpap. Haladj a célig, nyugodj békében, és kelj fel újra az életre... Legyen része a mennyei lakhely nyugalmában elhunyt testvérünk lelkének (akit az Úr lelke vezessen a Paradicsomba), és aki Istennek, a mennyek és a föld Urának akaratából távozott ebből a világból. Borítsa őt be szárnyaival végtelen irgalmában a Királyok Királya. Támassza őt fel napjai végeztével, és engedje őt inni örömének folyamából.”

„Valóban különös” - jegyzi meg B. L. Conway C.S.P.atya „hogy a reformátorok a tisztítótűz és a halottakért való könyörgés ilyen nagyszámú bizonyítékát, amelyek mind az írásokban, mind a hagyományban megtalálhatóak, egyszerűen félresöpörték. De Krisztus evangéliumában a tanítások annyira összefonódnak egymással, hogy egy központi dogma tagadása szükségszerűen maga után vonja több másiknak a tagadását is.

Luthert téves nézete az egyedül a hit által való megigazulásról a halálos bűn és a bocsánatos bűn közötti különbség tagadásához vezette. Ebből az időbeli büntetésnek, a jócselekedetek szükségességének, a bűnbocsánat hatékonyságának és a halottakért mondott ima hasznának tagadása is következett. Ha a bűnt nem elengedik, csak betakarják, ha az evangélium »új embere« Krisztus, aki a maga igaz voltát a bűnös embernek csak beszámítja, tényleg nem lenne értelme a halottakért imádkozni, hogy megszabaduljanak a bűneiktől. A tisztítótűz lutheri tagadásából vagy az a szörnyű tény következik, hogy még a legjobb keresztényeknek a túlnyomó többsége is elkárhozik (ami bizonyos értelemben megmagyarázza az örök büntetés modern tagadását), vagy az a feltételezés, hogy Isten a lelket a halál pillanatában mintegy varázsütésre megtisztítja.”

Ha maga a „tisztítótűz” szó nem is fordul elő a Szentírásban, arra az állapotra, amelyet szimbolikusan jelöl, mind az Ó-, mind az Újszövetség, mind pedig a keleti, illetve nyugati egyházatyák írásai utalnak. Abból, hogy a halottakért mondott imádság hatékonyságába vetett hit általános volt a korai egyházban, az következik, hogy a tisztítótűzbe vetett hit is általános volt. A tisztítótűz léte nélkül ugyanis nem lenne semmi értelme és jelentősége a halottakért mondott imáknak.

- folytatjuk - 

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel – Függelék 1.

2023. 11. 17.

Szent Erzsébet - A szegények világnapja 2023.nov.19.


Szám: 3082/2023 - Szent Erzsébet-gyűjtés 

Tisztelettel emlékeztetem Paptestvéreimet, hogy november 19-én, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén, a Gyulafehérvári Caritas szándékára perselyezünk. Lehetőségeinkhez mérten támogassuk azt a nagylelkű munkát, amelyet a szeretetszolgálat munkatársai végeznek. A begyűlt adományokat a főesperesi központok összesítik, ahonnan 2023. november 29-ig     a Főegyházmegyei Főhatósághoz továbbítják a következő bankszámlára: IBAN: RO83 RNCB 0003 0232 6550 0001, BCR Alba Iulia.

A jó Isten sokszorosan fizesse meg mindenki áldozatát! + Gergely érsek

 

A SZENTATYA, FERENC PÁPA ÜZENETE

A SZEGÉNYEK VII. VILÁGNAPJÁRA

2023. november 19.

„Ne fordítsd el arcodat a szegénytől” (Tób4,7)

1. A szegények világnapját,mely az Atya irgalmasságának gazdagjele,hetedik alkalommaltartjuk meg, hogy kísérje közösségeink útját. Az Egyházfokozatosan beépíti ezt a napotlelkipásztori gyakorlatába, hogy egyre többetfedezzünkfel az evangélium központi tartalmából. Nap mint nap törekszünk gondoskodni a szegényekről,ez mégsem elég. A szegénység árjakeresztülfolyikvárosainkon, egyre csak dagad,mígnemkiárad; és mintha elárasztana minket is, hiszen a segítségért, támogatásért és szolidaritásért könyörgőtestvéreink kiáltása egyre hangosabbá és hangosabbá válik. Ezért összegyűlünk Jézus Krisztusnak, a világmindenség királyának ünnepe előtti vasárnapon az ő asztala körül, hogyismét megkapjuk aztaz ajándékot és törekvést, hogy megéljük a szegénységet és szolgáljuk a szegényeket.

„Ne fordítsd el arcodat a szegénytől”(Tób 4,7). Ez a mondatsegítmegragadnitanúságtételünk lényegét. Ha elidőzünk Tóbiáskönyvénél, egy kevéssé ismert ószövetségi szövegnél, mely magával ragadó és tele van bölcsességgel, akkor jobban megérthetjükazt az üzenetet, amelyet a szent szerző közvetíteni kíván. A családi élet egyik jelenete tárul fel előttünk: egy apa, Tobit búcsút vesz fiától, Tóbiástól, aki hosszú útra készül. Az öreg Tobit fél, hogy soha többé nem találkozik a fiával, ezért „lelki végrendeletet” hagy rá. Tobitot Ninivébe deportálták és megvakult, tehát kétszeresen is szegény, de sosem veszítette el a bizonyosságot arról, amit neve is kifejez: „Az Úr az én javam.” Ez az ember, aki mindig is bízott az Úrban, jó apaként nem annyira anyagi javakat akar fiára hagyni, mint inkább a helyes életvezetésre vonatkozó bölcsességet, ezért azt mondja neki: „Mindennap emlékezz meg, gyermekem, a mi Urunkról, Istenünkről, és vigyázz, hogy ne vétkezz, és ne hágd át parancsolatait. Cselekedj igazságosan életed minden napján, és ne járj az igazságtalanság útjain”(4,5).

2. Amint az nyomban látható, amikor az öreg Tobit fia lelkére köti, hogy nap mint nap emlékezzen meg az Úrról, nem egyszerű emlékezésről vagy Istenhez intézett imáról beszél. Konkrét tettekre utal: jócselekedetekre ésigazságoséletvitelre. Majd a felszólítás még konkrétabbá válik: „Adj alamizsnát a vagyonodból. Ne fordítsd el arcodat a szegénytől soha, s akkor Isten sem fordítja el arcát tőled”(4,7).

E bölcs öregember szavai igencsak meglepőek. Ne feledjük, hogy Tobit éppen egy irgalmas tetteután veszítette el látását. Ahogy ő maga meséli, életét ifjúkorától kezdve az irgalmasság cselekedeteinek szentelte: „Én, Tobit, egész életemben igaz úton jártam, s a jót tettem. Bőven osztottam alamizsnát testvéreimnek és azoknak az embereknek, akik velem együtt kerültek az asszírok országába, Ninivébe. […] Kenyeremet az éhezőknek, ruhámat a rongyosaknak adtam. Ha láttam, hogy meghalt valaki a nemzetségemből, és odadobták Ninive fala tövébe, eltemettem” (1,3.17).

Az irgalmasság cselekedeteimiatt a király elvette minden vagyonát, ígyTobitteljesen elszegényedett. Az Úrnak azonban még szüksége volt rá,s ezért miután újra elfoglalta intézői tisztségét, délelem nélkül folytattakorábbi életvitelét. Hallgassuk meg beszámolóját, mely számunkra is üzenetet hordoz: „Pünkösdkor [a hetek ünnepén] jó ebéd volt. Leültem enni. Elém tették az ételt, különféle fogásokat hoztak. Azt mondtam Tóbiásnak, a fiamnak: »Eredj, gyermekem, aztán ha nélkülözőre akadsz a testvérek körében, akiket ide hurcoltak Ninivébe, hozd ide, s ha derék ember, neki is jut az ételből. Megvárlak, fiam, amíg visszatérsz«” (2,1–2). Milyen fontos lenne, hogya szegények világnapján magunkévá tegyükTobitnak ezt a törődését! Ha meghívnánk az embereket, hogy miután osztoztunk az eucharisztikus lakomában,a vasárnapi ebédet is együtt költsük el. Az eucharisztia ünneplése valóban a közösség kritériumává válna. Ha az Úr oltára körül összegyűlve tudatosítjuk, hogy mindannyian testvérek vagyunk, mennyivel inkább láthatóvá válna ez a testvériség, ha megosztanánk az ünnepi ételt azokkal, akiknek a legszükségesebb is hiányzik!

Tóbiás megtette, amit az apja kért, de azzal a hírrel tért vissza, hogy egy szegény embert megöltek, és a tér közepén hagyták. Az öreg Tobit habozás nélkül felállt az asztaltól, és elment eltemetni a férfit. Amikor fáradtan hazaért, elaludt az udvaron; madárürülék hullott a szemébe és megvakult (vö. Tób2,1–10). A sors iróniája: jótékonykodsz és szerencsétlenség sújt le rád! Gondolkodhatunk így is, de a hit megtanít mélyebbre látni. Tobit vaksága erőforrásávávált, ső még inkábbfelismerte a szegénység sokféle formáját környezetében. Az Úr pedig a maga idejében visszaadta az idős apa látását, és megajándékozta annak örömével, hogy újra láthatta fiát, Tóbiást. Amikor eljött ez a nap, Tobita fia„nyakába borult.Sírva mondta: »Látlak, fiam, szemem fénye!« Majd így folytatta: »Áldott legyen az Isten. Áldott legyen hatalmas neve. Áldott legyen minden angyala. Áldott legyen a neve mindörökké«” (Tób11,13–14).

3. Feltehetjük magunknak a kérdést: honnan merítiTobit azt a bátorságot és belső erőt, amely képessé teszi arra, hogy egy pogány nép országában Istent szolgálja,és annyira szeresse felebarátait, hogy saját életét is kockáztassa értük? Egy rendkívüli példa áll előttünk: Tobit hűséges hitves és gondoskodó apa; messze viszik hazájától és igazságtalanul szenved; üldöztetés éri a király és saját felebarátai részéről…Hiábaolyan jószívű, próbát kell kiállnia. Ahogy a Szentírás számostörténeten keresztültanítja nekünk, Isten nem kíméli mega próbatételektől azokat, akik jót cselekszenek. Hogy lehet ez? Nem azért teszi, hogy megalázzon bennünket, hanem hogy megerősítse a belé vetett hitünket.

Tobit a megpróbáltatások idején felfedezi saját szegénységét, ez pedigképessé teszi arra, hogy meglássaa szegényeket. Hűséges Isten törvényéhez, megtartja a parancsokat, de nem elégszik meg ennyivel. Azért tudténylegesen törődni a szegényekkel, mert saját bőrén tapasztalta meg a szegénységet. Ezért a fiához, Tóbiáshoz intézett szavai jelentik az ő igazi örökségét: „Ne fordítsd el arcodat a szegénytől”(Tób4,7). Amikor egy szegény emberrel állunk szemben, nem szabad elfordítanunk róla a tekintetünket, mert attól fosztanánk meg magunkat, hogy meglássukaz Úr Jézus arcát. A felszólítás úgy szól, hogy „egyetlen szegénytől” se forduljunk el. Minden ember a felebarátunk, bőrszíntől, társadalmi helyzettől, származástólfüggetlenül…Ha szegény vagyok, akkor fel tudomismerni, melyik testvéremnek van valóban szüksége rám. Az a hivatásunk, hogy találkozzunk minden szegény emberrel és a szegénység minden formájával, lerázva magunkról a vélt jólétünket védő közömbösséget és kifogásokat.

4. Olyan történelmi időszakbanélünk, amely nem kedvez a legszegényebbekkel való törődésnek. Egyre harsányabb a jólétre irányulófelszólítás, miközben a szegénységben élők hangja elhal. Hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni mindent, ami nem illik bele az életről alkotott elképzelésünkbe, különösen is igaz ez a fiatalabb generációkra, akik a legkönnyebben sebződnek mega jelenleg zajló kulturális változásoktól. Zárójelbe kerül, ami kellemetlen és szenvedést okoz, míg a testierő és szépségfelértékelődik, mintha az jelentenéa legfontosabb elérendő célt. A virtuális valóság felváltja a valódi életet és egyre könnyebb összekeverni a két világot. A szegények képekké válnak, melyek néhány pillanatra meghatnak bennünket, de amikor az utcán, élőben találkozunk velük, bosszankodunk miattuk, és elutasítjuk őket. A rohanás, melymindennapi életünk része,nem engedi, hogy megálljunk, segítsünk a másiknak, törődjünk a másikkal. Az irgalmas szamaritánus példázata (vö. Lk 10,25–37) nem egy múltbeli mese, hanem tükör mindannyiunk jelenének. Delegálnia feladatot könnyű, pénzt adni, hogy mások jótékonykodhassanak, nagylelkű gesztus; a keresztények hivatása azonban személyes bevonódásraszól.

5. Adjunk hálát az Úrnak, hogy olyan sokan vannak olyan férfiak és nők, akik a szegények és a kirekesztettek szolgálatának szentelik magukat és osztoznak az életükben: mindenkorosztályt és társadalmi helyzetet képviselő emberek, akik befogadják kirekesztetteket és a szenvedőket, és gondoskodnakróluk. Ők nem szuperhősök, hanem „szomszédaink”, akikkel nap mint nap találkozunk, és akik a szegények mellett csendben maguk isszegénnyé lesznek.Nemcsak adnak valamit, hanem meghallgatnak, párbeszédet kezdeményeznek, próbálják megérteni a másik helyzetét, problémáinakgyökerét, hogy megfelelő tanácsokat adhassanak. Figyelnek az anyagi szükségletekre, de a lelki szükségletekre is, a teljes ember felemelésére. Isten országa jelenvalóvá és láthatóvá válik ebben a nagylelkű és ingyenes szolgálatban; a mag ezeknek az embereknek az életében jó talajba hullott és meghozta gyümölcsét (vö. Lk 8,4–15). A nagy számú önkéntesért érzett hála imádságra indít, hogy tanúságtételük gyümölcsöző legyen.

6. A Pacem in terris enciklika hatvanadik évfordulóján sürgősenfel kell idéznünkSzent XXIII. János pápa szavait, aki azt írta, hogy„az embernek joga van az élethez, joga van a testi épséghez, joga van mindazokhoz az eszközökhöz, amelyek szükségesek a tisztességes megélhetéshez: ilyenek elsősorban a táplálék, a ruházat, a lakás, a pihenés, a gyógykezelés, végül az államtól nyújtandó szükséges szolgáltatások, amelyekkel az egyénekről gondoskodik. Ebből következően ahhoz is joga van az embernek, hogy gondoskodjanak róla, ha egészsége megrendül, ha megrokkan, ha megözvegyül, ha megöregszik, ha kénytelen munka nélkül élni, ha saját hibáján kívül nem tudja megszerezni a létfenntartáshoz szükséges eszközöket”(11).

Mennyi munka áll még előttünk, hogy ezek a szavak a politikai élet és a jogalkotás komoly és hatékony erőfeszítései révén valósággá váljanak! A közjó felismerésére és szolgálatára törekvőpolitika korlátai és néha kudarcai ellenére növekednie kell a szegények iránti önkéntes elkötelezettség értékében hívő sok polgár szolidaritásának és a szubszidiaritásnak. Természetesen fontos javaslatokat tenni és nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy a közintézmények jól végezzék feladatukat, de nincs értelme passzívnak maradni és mindent„felülről”várni: a szegénységben élőket is be kell vonni a változás és a felelősségvállalás folyamatába, s ebben állandóan támogatni kell őket.

7. Sajnos ismét meg kell állapítanunk, hogy a szegénységnek a már leírtak mellettúj formái is feltűnnek. Különösen a háborús övezetek lakosságára gondolok, közülükelsősorbana gyermekekre, akiket megfosztanak a gondtalan jelentől és a méltó jövőtől. Senki se szokjon hozzá ehhez a helyzethez! Próbáljunk meg tehát továbbra is mindent megtenni annak érdekében, hogy a béke – mint a feltámadt Úr ajándéka és az igazságosság és a párbeszéd iránti elkötelezettség gyümölcse –megerősödjön.

Szóvá kell tennem a spekulációkat, amelyek– több ágazatban – drámai áremelkedéshezvezetnek, sok családot még inkább nincstelenné téve. A fizetésgyorsan elfogy, és az emberek olyan nélkülözésbe kényszerülnek, amely aláássa emberi méltóságukat. Amikor egy családnak választania kell a táplálkozáshoz szükséges élelmiszer és a gyógykezeléshez szükséges gyógyszerek beszerzése között, akkor fel kell emelnünk szavunkat,és az emberi méltóság nevében emlékeztetnünk kell arra, hogy az embernek jogavan ehhez a két dologhoz.

És hogyan is hagyhatnánk szó nélkül azt az etikai igazságtalanságot, amely a munka világát jellemzi? A munkavállalókkal szembeni embertelen bánásmód, az elvégzett munka nem megfelelő díjazása, a bizonytalanság, a rengeteg áldozatot követelő munkahelyi balesetek, melyekértgyakran az a mentalitás okolható, amely az azonnali profitot a biztonság eléhelyezi…Szent II. János Pál szavai jutnak eszünkbe: „a munka értékének elsődleges alapja maga az ember, aki alanya a munkának […]. Jóllehet igaz, hogy az ember a munkára született, és arra kapott meghívást, mégis »a munka szolgálja az embert, és nem az ember a munkát«” (Laboremexercens enciklika,27).

8. Ez a lista, amely már önmagában is drámai, csak egy kis hányadáttükrözi a szegénység mindennapi életünk részét képező helyzeteinek. Semmiképpensem mehetünk elszónélkül egy olyan baj mellett, amely napról napra nyilvánvalóbb és főleg a fiatalok világát érinti. Mennyi frusztráció van jelen, sőt, öngyilkosságok történnek a fiatalok körében, akiket becsap egy olyan kultúra, amely „alkalmatlannak” és „kudarcot vallottnak”bélyegzi őket. Segítsünk nekik válaszolni ezekre a káros impulzusokra, hogy mindenki megtalálja az utat, amelyen erős és nagylelkű személyiséggé válhat.

Amikor a szegényekről beszélünk, könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy csak üres frázisokat puffogtatunk. Alattomosanmegkísérthet, hogy megálljunk a statisztikáknál és a számoknál. A szegények viszontemberek, akiknek arcuk, történetük, szívük és lelkük van. Ők is testvéreink és nővéreink, érdemeikkel és hiányosságaikkal, mint mindenki más, és fontos, hogy mindegyikükkel személyes kapcsolatba kerüljünk.

Tóbiás könyve megtanít bennünket arra, hogykonkrétnak kell lennie mindennek, amit a szegényekkel és a szegényekért teszünk. Ez a kérdés az igazságossággal függ össze, amely mindannyiunkat arra kötelez, hogy keressük egymást és találkozzunk egymással, hogyelősegítsük annak a harmóniának a megvalósulását, amely nélkül egyetlen közösség sem válik igazán közösséggé. A szegények iránti figyelem tehát nem merül ki a sietősalamizsnálkodásban, hanem az igazi személyes kapcsolatok helyreállítását kívánja meg, melyeket a szegénység aláásott. Ily módon a „szegényektől való el nem fordulás” az irgalmasság és a szeretet jótéteményeinek elnyeréséhez vezet, melyaz egész keresztény életnek értelmet és értéket ad.

9. A szegényekre való odafigyelésünket mindig az evangéliumi realizmusnak kell jellemeznie. Ha adunk, annak mindig a másik konkrét szükségleteire kell válaszolnia és nem szólhat arról, hogy megszabadulunk a felesleges dolgainktól. Itt is a megkülönböztetés képességére van szükségünka Szentlélek vezetésével, hogy testvéreink valódi szükségleteit lássuk és ne a saját törekvéseinket. Amire minden bizonnyal nagy szükségük van, az azemberségünk és a szeretetre nyitott szívünk. Ne feledjük: „Hivatásunk, hogy felfedezzük bennük Krisztust, ügyeik kapcsán a szolgálatukba állítsuk a hangunkat, de az is, hogy barátaik legyünk, meghallgassuk, megértsük őket, és befogadjuk azt a titokzatos bölcsességet, amelyet Isten általuk akar közölni velünk”(Evangelii gaudium, 198). A hit arra tanít bennünket, hogy minden szegény ember Isten gyermeke, akiben Krisztus van jelen: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40).

Idén ünnepeljük a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz születésének százötvenedik évfordulóját. Az Egy lélek története című önéletrajzában egy helyen ezt írja: „Ó, most értem, hogy a tökéletes szeretet mások hibáinak elviselésében áll, abban, hogy egy cseppet sem csodálkozunk gyöngéiken, hogy épülünk a legcsekélyebb erényen, melyet szemünk láttára gyakorolnak, főleg pedig azt értettem meg, hogy a szeretet nem maradhat a szív mélyén elzárva: Gyertyát sem azért gyújtanak, mondta Jézus, hogy a véka alá tegyék, hanem a gyertyatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy gondolom, hogy ez a gyertya a szeretetet jelképezi, melynek világítania, boldogítania kell, nemcsak azok számára, akik nekem a legdrágábbak, hanem mindenkinek, aki csak a házban van, kivétel nélkül”(„C” kézirat, 12r, in Lisieux-i Szent Teréz:Önéletrajz, Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2015,287).

Ebben a házban, mely a világ, mindenkinek joga van megtapasztalni a szeretet fényét, senkit sem szabad megfosztani tőle. Ezen a világnapon Szent Teréz fáradhatatlan szeretete lelkesítse szívünket, és segítsen bennünket, hogy „ne fordítsuk el arcunkat a szegényektől”, és szemünketmindig Urunk, Jézus Krisztus emberi és isteni arcára szegezzük.

Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2023. június 13-án,Páduai Szent Antalnak, a szegények védőszentjének emléknapján.

Ferenc

2023. 11. 16.

33.A. - A legüdvösebb tett

A Példabeszédek könyve a legjellegzetesebb képviselője Izrael bölcsességi irodalmának, mely több évszázad bölcseinek vallásos gondolatait tartalmazza.
Valójában gyakorlati teológiát ad: Isten megjutalmazza az igazságot, a szeretetet, a szív tisztaságát, az alázatosságot és bünteti az ellenkezőjét. Ezeknek az erényeknek a forrása és összefoglalása az igazi bölcsesség, vagyis az Isten félelme. Az Isten szeretetét felismerő személy szereti Istent, és magát Őrá bízza, akitől mindenünk van, és mindenkor javát akarja. (Péld 31,10-13. 19-20. 30-31) 
A derék asszonyhoz hasonlóan, aki családjának mindent beszerez ügyes kézzel, a bölcs férfi szintén Isten akarata szerint hűségben és odaadó szeretettel szolgálja családját. Ők egymást többre értékelik minden múlandó szépségnél, habár manapság más a divat. Vizsgálódjunk egy kicsit! Leányaink és legényeink napjainkban is kérdezik: „Derék legényt, derék leányt ki talál?” De addig, amíg ifjaink és szüleik nem veszik komolyan Isten törvényét, hogy „Ne paráználkodjál! vagy Tisztán a házasságig, hűségesen a sírig!” – addig nem tud senki elköteleződni, családot alapítani. 
A házasok is vizsgálják meg: Miért szeretem hitvesemet? – Hacsak vonásaiért, javaiért szereted, akkor a múlandókat szereted. Ha Isten gyermekét, azt a valakit, aki örök életre hívatott és akit odaadó szeretettel választottál, akkor családodban jelen van az Isten, ott van a boldogság. 
Jézus azt kéri tőlünk, hogy a kapott talentumokkal derekasan és hűséggel szolgáljunk. (Mt 25,14-30) Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit és rájuk bízta nyolc talentumos vagyonát. Hosszú idő elteltével megjött és számadást tart szolgáival. … Jézus maga a jóságos gazda, „aki által a kegyelem és igazság lett osztályrészünk” (Jn 1,17). Dicsőséges eljöveteléig a kapott javainkkal gazdálkodjunk bölcsen. ... Ő azzal is számol, hogy különböző képességűek vagyunk, és ezért a szolgálathoz mindenkinek más-más mértékben adja adományait. 
Az egyház megkapta a kegyelmi eszközök teljességét. A Szentlélek is arra terel, tegyük azt, ami hasznunkra van. Így leszünk Isten szentségének részesei. A szentségeket azért kaptuk, hogy éljünk velük. Tisztogassuk naponta lelkünket a bűnbánat szentségében és az Eucharisztiával erősítsük, mert ez a legüdvösebb tett. Ez a szentség az örök élet fájának a gyümölcse. 
Az örök élet lényege abban áll, hogy Isten a saját gyönyörűségében részesíti a mennyországban élőket. Ez lesz a derék és hűséges szolgák jutalma. A gonosz és lusta szolgát, aki mindent tudott, de nem működött közre, maga szájából fogja megítélni. A kegyelem rendjében nincs veszteség, csak örök nyereség. Az Úr napja eljön és a világosság fiait nem éri készületlenül. (1Tessz 5,1-6) Örök létünk biztonsága Istennél van. Isten pedig magához öleli azokat, akik szolgáló szeretettel végzik földi feladataikat.

 

„A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.” Mt 25,23.

 


 

 

2023. 11. 14.

Özvegyekről meg ne feledkezzünk!

A württenbergi Kirchbergben született a 12. század közepén Hartmann gróf leányaként Toggenburgi Szent Ida. 1179-ben feleségül ment Henrik Toggenburgi grófhoz Svájcba. Sokat szenvedett férje hűtlensége miatt. Feleségétől, hogy megszabaduljon, ő vádolta meg hűtlenséggel, mert elveszítette jegygyűrűjét, amit egy madár az ablakpárkányáról elvitt. A gyűrűt egy vadász megtalálta és nyugodtan hordta az ujján. Amikor Henrik értesült a gyűrű viselőjéről, a vadászt lófarokra kötötte, a feleségét pedig a vár ablakából a szakadékba taszította.
Mindenki azt hitte, hogy Ida asszonynak vége lett. Isten csodálatos módon megmentette az ártatlant. Semmi bántódása nem esett. Ekkor köszönetet mondott Istennek szabadulásáért és megfogadta, hogy a világtól teljesen visszavonulva remetéskedik ezután. a szakadékból kijutva egy rengetegben kis kunyhót összetákolt és ott élt 17 esztendeig zavartalan békességben Istennel. Egy napon egy szolgát kutyái rávezették az elveszettnek hitt grófnő nyomára. Jelentette a grófnak. Aki a sok lelkiismeret furdalás miatt, hogy gyilkosa feleségének, azon nyomban úttalan utakon felkereste feleségét a rengetegben. Ott térden állva kért bocsánatot feleségétől Henrik gróf. Ida megbocsátott szívből, de a várba nem akart többé visszamenni. Hivatkozott fogadalmára, hogy remeteségben szolgál az Úrnak. A gróf most érezte igazán, hogy mit vesztett feleségében. Szerette volna kivinni Idát ebből a vad rengetegből. Építtetett neki egy remetekunyhót Thurgau kantonban, a Murg-folyónál, a fischingeni kolostor közelében. Ide küldte aztán gazdag ajándékait.
De a szent asszony inkább alamizsnából élt, a gazdag ajándékot pedig szétosztotta a szegények között. Mindennap eljárt a szentmisére a kolostor templomba, a sötét éjszakában egy szarvas mutatta neki az utat; akinek agancsain gyertyák világítottak. Már meghalt Henrik gróf, mikor Ida még mindig itt élt. A nép hozzájárt tanácsért, segítségért. Amikor már járni nem tudott, a szomszédos apácakolostorba hívták meg, és ott fejezte be földi zarándoklását az Úr 1226. esztendejében. A nép halála után szentként tisztelte. Az eltaszított feleségek, és családi viszályban élők védőszentje. Életét Bonstetten Albert bencés humanista írta meg a 15. században. (Ünnepe november 3-án van.)

Szent Szilvia özvegy 520 körül született Szicíliában vagy Rómában, testvére Szent Tarsilla és Aemiliana.  Férje, Szent Gordianus római helytartó, akinek régi, római arisztokrata felmenői voltak. Szilvia a Monte Coelión lévő főúri palotában lakott, ahol két fiú gyermeknek adott életet. Az ifjabb nevét nem tudjuk. 540 körül született Gergely nevű fiú, akit a világ Nagy Szent Gergely pápaként ismer. 572-ben férje halála után, a világtól visszavonultan, elmélyült vallásos életet élt, aki nagy hatással volt fiára és rokonságára. Szilvia házába kápolnát építtetett. A palesztinai Szent Szabász kolostor szerzetesei éltek itt, és a helyet Szent Szabásznak ajánlották fel. 
Fia, Gergely 572-573-ban Róma prefektus lett, akit Isten konzuljának nevezett a nép. Két év után lemondott hivataláról és csendesen ide vonult vissza, ahol édesanyja, és három nagynénje, Szent Tarsilla, Aemiliana és apja lánytestvére Szent Gordiana élt szerzetesi életet. A palotát Gergely kolostorrá alakította, és Szent András apostol oltalma alá helyezte. Békés, szemlélődő életét a pápák zavarták meg, amikor diakónussá és pápai követté nevezték ki. Szilvia 592 körül hunyt el, Róma népe nyomban szentként tisztelte. (Ünnepe november 3-án van.) Szent Anna mellett őt is a várandós anyák biztonságos szülésének védőszentjeként hívják segítségül.

2023. 11. 11.

Hirdetés: 2023. november 12.

1. A plébániai hitoktatásra várjuk a gyerekeket.

Kedden: 0-I-II. osztálynak  3-4 óráig, 

               IV-V. osztálynak 4-5 óráig. 

A megbérmált ifjaknak 20-21 óráig van hitelmélyítő.

Csütörtökön: VI-VII-VIII. osztályosnak 5-6 óráig.

Pénteken: 3-4 óráig III. osztály I. csoport
                   4-5 óráig a II. csoportnak.

A bérmálkozók felkészítője pénteken 19-20 óráig.

2. Pénteken keresztelői felkészítő 17 órakor

3. Szombaton Ministránsképző 10 órától.

4. A rákos betegek és családjuk részére előadást tart Ficz Antal a plébánia hittantermében szerdán 16:30 órakor.

5. Pénteken 18 órakor a Városházán előadást tart Dr. Bakk Miklós politológus a Szászok és magyarok a középkori Kolozsváron. Együttélési modellek és tanulságok címmmel.

6. Felnőtt hittanképzés pénteken és szombaton a Szent József kápolnánál.

7. Figyelmükbe ajánljuk a Krisztus világa novemberi számát. A tartalomból:

Hiszem a szentek közösségét – A szentek közössége, a dicsőséges, vándorló és szenvedő egyház tagjaiból áll. Ápoljuk Krisztusban közösségünket, „akiből minden kegyelem és Isten népének élete árad.” (LG 50).
Örök evangélium – Belon Gellért püspök elmélkedése “… nem ismerlek titeket…” Ez a mai evangélium (Mt 22,1-13). Jézusnak ez a kijelentése nemcsak azért megdöbbentő, mert a kárhozat tűzfénye sejlik ki belőle, hanem azért még inkább, hogy ezt öt szűzről mondja. Mindenszentek – Jelzik: át kell engednem magamon az Istent, hogy ne önmagamat vetítsem ki, hanem az Istent! – Dr. András István rector írása. A megdicsőült és szenvedő Egyház – Jozefa-Terézia nővér beszámolója. Halottak napi vers Sík Sándor – A mátrai temető.
A Keresztút mellékszereplői. XIII. állomás: A két római katona – Az ecetes vizet nyújtó katona és a lándzsás katona szerepét, életük alakulását és lándzsa ereklye történetét ismerteti – dr. Jakubinyi György ny. érsek.
A kereszténység szakrális tere – a modern kor terének üzenete – A szakrális, liturgikus terek rendeltetése, hogy az ember kapcsolatba kerüljön az Istennel. A modern kor építészeti stílusait ismerteti Faragó István.
110 éve született Venczel József, Isten szolgája Márton Áron munkatársa – 1. rész. A kolozsvári évek alatt az új nemzedék nevelését, majd kálváriás útjukat ismertetjük meg.  
Értéknek tekinteni – Az elemista kis Theo elmondta, hogy a legjobb kutató szeretne lenni, és Németország kancellárja. Arra a kérdésre, hogy kivel szeretne találkozni, Theo azt válaszolta, hogy „Jézussal, mert Ő valami szépet mondana nekem”. 
 Miklós József -, tanár életét mutatja be egykori diákja.  
Derűs oldal – A Lottó nyeremény olyan, mint egy pásztor kutya. Segít összeterelni a szétszéledt rokonságot. 
Keresztrejtvén. Életszobor (Venczel József emlékére) c. verssel zárul a lap. A lap ára 3,50 RON.