2023. 11. 18.

Hirdetés: 2023. november 19.

1. Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén, a Gyulafehérvári Caritas szándékára perselyezünk. Lehetőségeinkhez mérten támogassuk a 18 év alatti szegény gyermekek nagylelkű felkarolását, amelyet a szeretetszolgálat munkatársai végeznek.

2. A plébániai hitoktatásra várjuk a gyerekeket.
3. Figyelmükbe ajánljuk a Krisztus világa novemberi számát. A tartalomból: Hiszem a szentek közösségét A szentek közössége, a dicsőséges, vándorló és szenvedő egyház tagjaiból áll. Ápoljuk Krisztusban közösségünket, „akiből minden kegyelem és Isten népének élete árad.” (LG 50).
Örök evangélium – “… nem ismerlek titeket…” (Mt 22,1-13). Jézusnak ez a kijelentése nemcsak azért megdöbbentő, mert a kárhozat tűzfénye sejlik ki belőle, hanem azért még inkább, hogy ezt öt szűzről mondja. A Keresztút mellékszereplői. XIII. állomás: A két római katonaA katonák szerepét, életük alakulását ismerteti – dr. Jakubinyi György ny. érsek. Az ismertetés által jobban megértjük a Szent Kereszt templomban látható Golgota domborművet…
A kereszténység szakrális tere – a modern kor terének üzenete –, hogy az ember kapcsolatba kerüljön az Istennel. 
Csíkszereda szülöttének, a két világháború közti új nemzedék vezérének életét ismerhetjük meg a 110 éve született Venczel József, Isten szolgája Márton Áron munkatársa – cikk 1. részében. Értéknek tekinteni – a szülőknek szóló üzenet a kis Theo mondása.
4. Szombaton
10 órakor Ministránsképző a plébánián.
5. VENI, VENI, EMMANUEL! – ADVENTESTÉK – háromrészes sorozat. Advent folyamán hétfő esténként 19,00 órától Adventestékre kerül sor a plébánia felső hittantermében a Szociális Testvérek Társasága szervezésében. Közvetlen, családias adventi beszélgetések és imádságok által személyesebben élhetjük meg az idei adventet és karácsonyt.
A létszám korlátozott, ezért a programon való részvételhez szükséges bejelentkezést az ibolyatv@gmail.com ímélcímre várják.
Érdeklődni lehet Farkas Ibolya testvérnél: 0745390189
A Szent József-kápolna hittantermében pedig csütörtök esténként 17.30-kor kezdődnek az Adventesték. A bejelentkezést ugyanazon címre, illetve a megadott telefonszámon lehet.
                      Az  ibolyatv@gmail.com ímélcím működik


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése