2012. 03. 13.

Megkérdezték a halálraítélteket: szeretik-e még Jézust

Örvendek, hogy a kedves olvasók között Dél-Koreában élők is vannak. Megtisztelő látogatásukat szeretném viszonozni a plébániánk hetilapjában a tavaly írt rövid beszámolóm ide csatolásával.

"A kommunista Észak-Koreában több mint ötvenezer keresztényt tartanak koncentrációs táborokban. A holland Open Doors alapítvány tanulmánya ötven országot rangsorol a keresztényüldözés mértéke szerint. A listát a kommunista Észak-Korea vezeti, ahol jelenleg is több, mint 50.000 keresztényt tartanak táborokban vallásuk miatt.
Ki a te kedves vezetőd?
2000-ben 400 keresztényt végeztek ki pusztán azért, mert Bibliát találtak náluk. A kivégzésre kivezényelték a pártelitet és a halálra ítéltektől egyenként kérdezték meg, kit tartanak legfőbb vezetőjüknek, a „kedves vezetőt” Kim Ir Szen-t, vagy Jézust. Egyikük sem tagadta meg hitét. 2010 májusában 23 keresztényt fogtak el, hosszú kihallgatások után hármójukat – akikről úgy vélték a közösség vezetői – kivégezték, a többieket jelenleg is táborban tartják fogva. Csak nemrég vált ismertté, hogy Szon Dzsong Nam észak-koreai tisztviselő, akit megtérése miatt 2007-ben halálra ítéltek hosszú kínzás után meghalt a börtönben. Annak ellenére, hogy Dél-Koreában él a kelet-ázsiai országok közül a legtöbb keresztény, a népesség csaknem fele, a fegyverszüneti vonaltól északra mindössze három százaléknyian vallják magukat Krisztus követőinek. Az érvényben levő alkotmány szerint Észak-Koreában vallásszabadság van. Az üldözés kiváltó oka nem a vallásos meggyőződés, hanem a kereszténység közösségszervező ereje. A diktatúra nem tűri az összejöveteleket és a kapcsolattartást, márpedig ezek nélkül a hitélet aligha képzelhető el. A keresztény közösségek tagjait gyakran vádolják hazaárulással, politikai szervezkedéssel. Kim Ir Szent, a „nagy vezetőt” és fiát, Kim Dzsong Ilt, a „kedves vezetőt” Istennek kijáró tisztelet illeti a diktatúra hivatalos ideológiájában, az úgy nevezett dzsucséban.
Imádkozzunk a fogvatartott észak-koreai keresztényekért, erőért és bátorságért. És gondoljunk arra is, ha a mi kényelmes keresztyénségünkre valami hasonló csapna le, mint Koreában, akkor mennyien maradnánk hűségesek?"
Ez a cikk egy évvel ezelőtt jelent meg az Egyházközségi apostol: 10/1 – 2011. jan. 2. – Újév számában. Az év végén, 2011. december 17-én a "kedves vezető" Észak-Koreában elhalálozott. Kínából 120 kamion virágot vitettek temetésére, ami december 28-án megtörtént. A hatalmat fia, Un vette át. A helyzet változatlan. Imádkozzunk az üldözöttekért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése