2012. 03. 16.

Az éjszakai vendég

Antoine de Saint-Exupéry pilóta, író mondta: „Isten nem ad olyan kegyelmet, amelyik megkímél attól, hogy te ne tégy meg mindent életed kialakításáért. Csak Istenben érhetjük el életünk teljességét. Isten téged is begyűjt majd csűreibe, de csak azután, miután lassan beértél, s ha saját tetteid is azzá alakítottak téged, ami vagy. Az embernek hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy azzá alakuljon, ami benne ismeretlenül szunnyad.” A Kis herceg írójának megállapítását érteni csak az életben jártas, bölcs ember képes. Olyan, aki megtapasztalta, hogy sikerek és kudarcok között érlelődik az ember. Élni annyi, mint előre haladni, emberré válni. A kegyelmi élet pedig a krisztusi stílus élését jelenti, amelyre teremtettünk. Ha elfogadjuk Krisztus kegyelmét, akkor a nyugtalan szívünk is megnyugszik Istenben. Ezért nagyböjt 4. vasárnapját Laetare, azaz öröm, vigasztalás vasárnapjának hívjuk. A liturgia színe rózsaszín, ami szintén az örömet tükrözi. Már a nagyböjt felénél járunk, a cél világos. Ezért a szentmise kezdő éneke örvendezésre szólít: „Örvendezz Isten népe… Szívből örüljetek, akik azelőtt szomorkodtatok” (Iz 66,10k). 
A 17. század fordulóján a homorodkarácsonyfalvi Tamási Márton nevű unitárius ember gyilkosság miatt elmenekült szülőföldjéről. Évtizedes bujdosása során eljutott Rómába is, ahol gyötrődő lelkét Isten irgalma megérintette. Bűneit bevallotta, megbánta és a keresztség vízében újjászületve Istennek tetsző életre szánta el magát. Visszatért szülőföldjére vezekelni, ahol három kápolnát épített. Egyet a mostani katolikus templom helyére. Bűnbánó élete nagy hatással volt környezetére. Sokan visszatértek a katolikus hitre és ezek lelki gondozását 1739-től az udvarhelyi jezsuiták vállalták. A hívek száma annyira gyarapodott, hogy 1742-től önálló plébániává szervezték. Itt is beigazolódott, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. A bűnösből is lehet apostol. Ha életünket vizsgáljuk, akkor mi is elmondhatjuk, hogy Isten lelkiismeretünk nyugtalansága által vezet a bűnbánat útján önmagához. A babiloni fogság végén a szentíró visszatekint népe történetére (2 Krón 36,14-16. 19-23). Megállapítja, hogy a szívünkbe írt isteni parancsok be nem tartása, a lélektelen istentisztelet, az uralomvágy, a hamis tetszelgés hajszolása pusztulásba, a belső romlás a külső romboláshoz vezet. Isten Fia pedig mindenkinek felajánlja a megváltás ajándékát (Jn 3,14-21). Nikodémus megtudta, hogy Isten ítélete egyszerűen csak szentesíti, jóváhagyja választásunkat. Kegyelemből kaptuk a megváltást, Isten feltámasztott minket, és Krisztusban a mennyeiek közé helyezett (Ef 2,4-10). Ez Isten ajándéka. Ahhoz, hogy mellette valóban helyünk legyen, közre is kell működjünk.

„Aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy.” Jn 3,21
                       
                        

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése