2013. 09. 29.

Az Úrangyala előtt

A katekéták nemzetközi találkozója résztvevőinek bemutatott vasárnap délelőtti szentmise végén a Mária imádság előtt a Szentatya köszöntötte a jelenlevőket és köszönetet mondott a világ minden részéről érkezett katekétáknak jelenlétükért. Külön köszöntötte X. Juhanát, Antióchia és egész Kelet görög ortodox pátriárkáját. Jelenléte arra hív bennünket, hogy újra imádkozzunk a békéért Szíriában és a Közel-Keleten – hangsúlyozta a pápa.
Üdvözölte az Assisiből lóháton Rómába érkezett zarándokokat és az olaszországi alpesi klub tagjait a szervezet alapításának 150. évfordulója alkalmából. Spanyolul köszöntötte a nicaraguai zarándokokat, akik egyháztartományuk alapításának centenáriumát ünneplik.

Végül Ferenc pápa örömmel emlékeztetett a horvát Miroslav Bulešić egyházmegyés pap szombati boldoggá avatására, aki 1947-ben halt vértanúhalált. Dicsérjük az Urat, aki erőt ad a védteleneknek a tanúságtételhez.

Az Úrangyala imádságot követően Ferenc pápa köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket. Először az oltár közelében kialakított szektorban jelenlevő papokkal beszélgetett, akik áldását kérték és nagy lelkesedéssel igyekeztek megérinteni, kezet fogni a Szentatyával.
Ezt követően a Szentatya nyitott dzsipjén járta körbe a Szent Péter teret és az odavezető széles utat, amely szintén megtelt a hívekkel. Időnként megállt, hogy megáldja és megcsókolja a kisbabákat és a gyermekeket, akiket szüleik nyújtottak felé. Sokan zászlókat, pólókat, leveleket, egyéb ajándékokat igyekeztek a Szentatyának átadni illetve a mozgásban levő pápamobilra a kezébe dobni. A pápa mosolyogva és nagy örömmel fogadta e gesztusokat, válaszolt a hívek hatalmas lelkesedésére, ujjongására a Tőle megszokott kedves megnyilvánulásokkal: egy öleléssel, egy simogatással, egy integetéssel vagy rövid válasszal.

Az esőbe hajló felhős idő ellenére a vasárnap délelőtti szertartásra közel 150 ezer hívő gyűlt össze a Szent Péter téren és környékén. Ferenc pápának ez alkalommal is kedvezett az időjárás, nem kezdett el esni az eső a szertartás során. A térre vezető utcákat a rendőrség lezárta a forgalom elől, hogy biztosítsa a pápai szertartásra igyekvők számára a helyet.

Mivel az elmúlt hat hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy megnövekedett számban vesznek részt a hívek Ferenc pápa szertartásain, a Szent Péter térre vezető Via della Conciliazione úton is úgy alakítják ki a szektorokat, hogy a szertartást követően a pápa ott is körbe tudjon járni autóján és „élet közelből” köszönthesse a Vele való találkozásra összegyűlt zarándokokat. Ez is egyike azoknak az apró pápai gesztusoknak, amelyek a hívek körében nagy elismerésre és a szeretet-megnyilvánulások még őszintébb és még nyíltabb kifejezésére ösztönöz a pápa iránt.

(sv)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése