2013. 09. 30.

Lisieux-i Szent Teréz



Lisieux-i Terézt a Nagynak nevezett Avilai Teréztől megkülönböztetésül nálunk mindenki Kis Teréznek hívja. De erről a kicsiségről mondta az Úr Jézus, hogy a mennyek országában a nagyság mércéje. Az életrajzi adata egyszerű, 24 évet élt. A normandiai Alenconban született 1873-ban vallásos családban. Már három évesen elhatározta, hogy úgy akarja szeretni Jézust, ,,ahogy még soha nem szerették'', teljes odaadással. 15 évesen, gyermeklányként lépett a karmeliták lisieux-i kolostorába. Amit róla tudunk, majdnem kizárólag az Egy lélek történetéből, személyes följegyzéseiből és nővértársai tanúságtételéből ismerjük. Alázatos, evangéliumi egyszerűségű és Istenben bízó szerzetes volt. A rábízott újoncokat ezekre az erényekre tanította szavával és példájával. A kolostor csöndjében elmélkedett, vizsgálgatta az Egyház misztikus testét, ahogy Szent Pál leírta, de egyik tagjában sem ismert magára, vagy inkább mindegyik tagjában önmagát szerette volna látni. A szeretet adott új fordulatot hivatásának. Megértette, hogy az Egyház valóban különböző tagokból álló test, de akkor ebből a testből sem hiányozhat egy fontos és nagyon nemes tag. ekkor értette meg, hogy az Egyháznak szíve is van, s ez a szív szeretettől lángol. Megértette, hogy egyedül ez a szeretet serkenti cselekvésre az Egyház tagjait, de ha kihalna benne ez a szeretet, akkor az apostolok sem hirdetnék azután már tovább az evangéliumot, a vértanúk sem ontanák már tovább a vérüket. "Teljesen beláttam és megértettem, hogy a szeretet magában foglal minden hivatást; hogy a szeretet minden, és hogy a szeretet összekapcsol minden kort és helyet, egyszóval: hogy a szeretet örök." Így fedezte fel hivatását: "az én hivatásom: a szeretet." "Én ugyanígy megtaláltam helyemet is az Egyházban, és ezt a helyet te adtad nekem, Istenem. Az Egyháznak, az én anyámnak a szívében én a szeretet leszek; így minden leszek, és így megvalósul a lelkem vágya." A lelkek üdvéért és az Egyház terjedéséért ajánlva fel életét 1897. szeptember 30-án halt meg. 1923-ban boldoggá, 1925-ben szentté avatták. Ugyanebben az évben, december 14-én a missziók főpatrónájává nyilvánította a pápa, 1944-ben pedig Franciaország második patrónája lett. Ünnepét 1969-ben október 1-jére helyezték. 1997-ben egyházdoktorrá nyilvánították. Ereklyéjét 2002-ben elhozták Erdélybe is, július 3-án, csütörtökön őelőtte tiszteleghettünk Csíksomlyón. 
Szent Teréz családunk körében is nagy tiszteletben áll, mert 1946-ban édesanyámnak - aki 3 éves korában elveszítette gyermekszülésben édesanyját, félárvaságban nőtt fel, majd 20 éves lányként árvaságra jutott, ezért sokat sírt, a templom díszítésében találta vigaszát. Az Úrnapi feszületre cserefalevélből koszorút font, és azon éjszaka álmában megjelent neki Szent Teréz, aki azt a koszorút tette az oltárra, amit az ünnepre font, és Szent Teréz kezében forgatva a koszorút így szólt: "Bízzál bennem, megsegítelek." Az Egyház szívéből Teréz valóban azt adja, amivé lett és amire mindnyájunknak szüksége van: a szeretetet. Bízzunk közbenjárásában, kérjük segítségét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése