Jézus példabeszédekben tanít Isten
országáról. Amint a magvető és a szolgák figyelemmel kísérik az elvetett mag
fejlődését, érését az aratásig, úgy nekünk is néznünk kell Isten országának, és
benne életünknek a fejlődését, érését a nagy aratásig. (Mt 13,24-43)
A világban
vagyunk, de nem a világból. Az Istentől elfordult világ az erősek jogára
alapozva, önzően él. És milyen más a mindenek fölött létező Isten, aki hatalmát
senkitől sem félti, sőt boldogításunkra használja. Pedig bármikor lesújthatna a
bűnben élőre, mégis kímélettel van iránta és időt ad a bűnbánatra. (Bölcs
12,13. 16-19)
Ennek az igazságnak nyomán az őskeresztény kortól kísértett már a
gondolat, hogy ráérünk megtérni halálunk előtt. Pedig bárki bármikor meghalhat
és akkor kárhozatba fullad a halogatott megtérés. Cervantes írta: „Majd-majd
országútja Sohaházára vezet.” Minden halogató ember, a maga boldogságának
gyilkosa.
Az üdvösség, a menny nem jutalomüdülés kifogástalan luxusszállóban,
ahol minden csupa gyönyör, hanem odaadó szeretetkapcsolat Istennel. Csak az
üdvözülhet, aki önmagánál is jobban szereti Istent. – Urunk mindent úgy
teremtett, hogy fokozatosan érjen be. A keresztséggel elindított életünk is
ilyen. Egy élet igyekezete árán kell a belénk oltott kegyelem erejében
kiteljesedni, a mennyre beérett istengyermekké lenni. Jézus konkrét
formában a búzáról és konkolyról, a mustármagról és a kovászról szóló
példabeszédben szemlélteti Isten gondolkodás- és cselekvésmódját. (Mt 13,24-43) Bemutatja, hogy mire képes Isten jósága és
irgalma.
Megtiltja szolgáinak, hogy kiirtsák az „ellenséges
ember” által vetett konkolyt a búzából „nehogy a búzát is kitépjétek.” A
világban lévő rossz problémája sokakat megingat hitében, pedig e mögött Isten
szeretetének titka van jelen. Türelemre int és azért vár, hogy az embernek időt
adjon a bűnbánatra. Gyengeségünkben
segítségünkre van a Szentlélek is, érlel bennünket a végső napra. (Róm
8,26-27) Isten országa jelen van ebben a világban, ezért nem lehet világosan
szétválasztani a jókat és a gonoszakat. „Ne szálljatok szembe a gonosszal” –
ezt mondta Jézus, a megtestesült Bölcsesség. Sőt megengedi, hogy a jókat
megszilárdítsa az evangéliumi életben, a többiek pedig időt nyerjenek a
megtérésre.
Ő járt elől a szenvedésben is, mert a rosszat tűrni tudni, anélkül,
hogy a rosszhoz szegődnénk, ez Isten ereje. Más dolog a rosszat hatalommal
legyőzni, és más szeretettel úrrá lenni felette. A konkoly jelenléte ezért nem
megfojtja, hanem növekedésre ösztönzi a jó növényt, és erősíti. A csoda az,
hogy a jó vetés erősödése nemhogy elnyomja a konkolyt, hanem átalakítja és jóvá
teszi. Ezt tanúsítják a szentek. Mire képes tehát Isten jósága és irgalma? Megtanít minket a szeretetre és a
türelemre.
„Gyöngeségünkben
segítségünkre siet a Lélek.” Róm 8,26.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése