Az ember amióta
kimerészkedett a nagy vizekre, attól kezdve még jobban kapaszkodott az Istenbe.
A legegyszerűbb módja, formája az imádság. Az Itáliai-félsziget lakói szerint,
aki nem tud imádkozni, menjen a tengerre: Qui nescit orare, vadat ad mare!
Napjaink légiutasai is hasonlót mondhatnak.
Tamási Áron, Ábel Amerikában c.
regényében örökítette meg – a 20. század eleji székely kivándorlás kapcsán – a
hit eme aktusát. Érdekes jelenet, amikor Ábel a tengeri betegségből lábadozik,
s próbálja szólásra bírni a maródi és szűkszavú orosz zsidó kereskedőt, aki
azelőtt csak hencegett. Ezt kérdezte tőle: - Maga hisz-e az Istenben?
- Most igen! –
felelte.
- Hát maga? –
kérdezett vissza a kerekedő.
- Szárazon és
vízen! – felelte Ábel.
Isten ismeri
félelmeinket és segítségünkre jön, ha hívjuk akár szárazon, akár vízen. A
zsoltáros is ezt hirdeti: „Közel az Úr, azokhoz, akik segítségül hívják.”
Segítségét azok tapasztalják meg, akik töretlen hittel bíznak benne és szavára
mernek cselekedni.
Augusztus 5-én ilyen erős hitű emberekre emlékeztünk:
Kapisztrán Szent Jánosra, Hunyadi Jánosra, Szilágyi Mihályra és társaira. 1456.
július 4-22. között Nándorfehérvárnál vezetésük alatt a tizenötezer keresztény
katona hittel helytállt, és diadalmaskodott Konstantinápoly elfoglalója, II.
Mehmed szultán vezette százötvenezres török hadsereg fölött.
A katalán
származású pápa, III. Kallixtusz pedig a kereszténység bátor védőinek szép
emléket állított a déli harangszóval és Urunk színeváltozása ünneppel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése