Figyelmünk a jótettekre irányuljon

François-Marie Arouet, művészi nevén Voltaire-ről (1696-1778) azt jegyezték fel, hogy nem volt elég szerény és alázatos, nem volt elég modoros úriember ahhoz, hogy méltósággal és megfontoltan üljön a helyén, ellenben folyamatosan féltékeny volt neves kortársaira, valamint a fiatalokra és tapasztalatlanokra is. Szétágazó munkássága ellenére zaklatott életű, aki 1758-ban a Genf közeli Ferney-ben vásárolt egy olyan birtokot, amelynek egy része Franciaországban, egy része Svájcban, egy része pedig Németországban terült el, így bármelyik hatóság zaklatta, átsétálhatott birtoka másik országhoz tartozó részébe. A felvilágosult monarchia híve, szenvedélyesen támadta kora társadalmát és az egyházat. Imádság című versében mégis vallja: 

Ó Isten, kit félreismer az ember, ó Isten, kit minden hirdet,

Ó hallgasd meg a végső szót, amit ajkam rebeg.

Akkor is a hozzád vivő utat kerestem, amikor tévelyegtem,

Veled volt telt a szív, amely zavartan vert.

Félelem nélkül nézem már az örök fényt,

Nem hiszem, hogy Isten, aki a földnek ajándékozott,

aki napjaimat jóságával itatta át,

a kínnak adna át engem örökre, mikor kialszik életem lángja.” 

Nem vakmerőség szerintem, még az Istennel olykor hadilábon álló ember részéről sem, ha nem veszíti el derűlátását örök sorsa felől, ha egyszer megtapasztalta Isten gondoskodó jóságát és igazságát.  

Isten jósága kiárad mindenkire, kimutatja szeretetét és megbecsülését az igazak iránt: „A Seregek  Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek.” (Iz 25,6-10a) Akkor mindent világossá tesz, feltárja szándékát, majd megsemmisíti a halált, letörli a könnyet minden arcról, lemossa a gyalázatot az egész földön. Isten elhalmozott minket Fia megváltása által, ezért nekünk is számítgatás nélkül kell a jót gyakorolnunk. (Fil 4,12-14.19-20) 

Ha életünk programja Isten akaratának teljesítése, akkor mindig tapasztalni fogjuk, hogy „mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad.” Így képes leszek építeni az olvasmányban megígért teljesség ünnepét, és részt venni a Báránynak, Isten Fiának és megdicsőült jegyesének, az Egyháznak menyegzőjén. 

Az evangélista két példabeszédet kapcsol össze. Az egyik önmagában vigasztaló, a másik figyelmeztető. Az üdvösség lakomája Jézus példabeszédében menyegzői lakoma lesz. (Mt 22,1-14) Isten menyegzős lelkeket akar, akik szabad elhatározásból, örömmel és szeretettel állnak Fia mellé. Ezért minden embert meghív Fiának az emberi nemmel tartott menyegzőjére, a végső idők nagy messiási lakomájára. A királyi menyegzőről szóló jelenetben mindent ajándékként kapnak a meghívottak, ez a kegyelem. 

A menyegzős ruha nélküli ember hanyagul, személyes készület nélkül fogadta a meghívást. Ezért dobják ki. A mit sem törődők Isten jóságát utasítják el, ezért Isten ítéletet hirdet fölöttük.

„Örüljünk és ujjongjunk szabadításának!” Iz 25,10.