A beavatkozás előtt az orvos
elmagyarázta a kisfiúnak, hogy a húgának ugyanaz a betegsége, mint amelyből a
kisfiú két évvel ezelőtt felépült. A kislánynak akkor van esélye a túlélésre,
ha vérátömlesztést kap olyan valakitől, aki ezt a gyilkos kórt már legyőzte. Így
a kisfiú ideális donornak bizonyult.
- Adnál vért a kishúgodnak? –
kérdezte a fiút az orvos.
A kisfiú kicsit elgondolkodott, majd így válaszolt:
- A húgomnak igen, doktor bácsi.
Megtörténtek a szükséges
vizsgálatok, és eljött a nagy nap. Betolták a két gyereket a kórterembe. Johnny
erős és egészséges volt, Mary sápadt és sovány. Mikor tekintetük találkozott,
Johnny biztatóan mosolygott Maryre.
Mikor a nővérke beleszúrta Johnny kezébe a
tűt, a mosoly lehervadt a kisfiú arcáról, és némán figyelte, ahogy átfolyik a
vére a csövön.
Egy kis idő múlva Johnny reszkető hangja törte meg a csendet.
- Doktor bácsi, mikor fogok
meghalni? - kérdezte félénken.
Az orvos csak ekkor értette
meg, hogy miért tétovázott egy kicsit a gyerek, amikor megkérdezte tőle, hogy
adna-e vért a testvérének.
És ekkor értette meg azt is, hogy milyen önfeláldozás
volt ez a kisfiú részéről, hiszen ő valóban azt hitte, hogy meg fog halni, ha
ezt megteszi. Az életét adta volna oda a testvéréért.
Ekkor elmagyarázta neki az
orvos, hogy nem fog meghalni, viszont a testvére meg fog gyógyulni az ő
vérétől.
(Katolikus Kalendárium 2o16,9.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése