Meghivások és követések

Közismert a Fekete Madonna Zarándokvonat utasai előtt Szent II. János Pál pápa kedvenc Bárka dala: 

„Jézus egyszer kijött a partra,

bárkájába lelkeket lelni,

kik igével keresik Istent.

Ó, Mester, szemed ott rám tekintett,

ajkad nevemet mondta tisztán.

Bárkámat otthagytam a parton,

s Veled együtt, másra halászom már.”  

A kereszténység igehirdetői kezdettől fogva Krisztustól kapott meghívásukra és küldetésükre hivatkoztak és hangsúlyozták, hogy az ő követségében járnak. Tartoztak közéjük püspökök és papok, szentek és bűnösök, misszionáriusok és egyházközségi vezetők. Valamennyien azt állították, hogy olyan kiválasztásban és küldetésben részesültek, mint Péter és András, Jakab és János, akiket Jézus emberhalászokká tett. (Mt 4,12-23) Később ezeket a férfiakat, Jézus hívó szavára milliók követték az évszázadok során, és bizalommal vállalkoztak a hitterjesztés nem könnyű munkájára.

Mindannyian kapunk meghívásokat egy-egy eseményre, régi iskolatársainktól, kortársaktól egy találkozóra, mások vállalkozásukhoz igyekeznek beszervezni. És mindennap mennyi élethelyzet adódik, amikor döntenünk kell: megyünk vagy maradunk. 

A meghívás elfogadása, a követés, mindig valamilyen közösséghez való tartózásnak, illettve a tiszteletnek a jele. A héberek is követték Istent az Egyiptomból való kivonuláskor. A Sínai szövetségkötés után már a Törvény határozta meg az Isten követés szabályait. 

Az Újszövetségben Jézus, a korabeli rabbik szokása szerint, tanítványaival életközösséget létesített: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket.” A tanítványok három éven át Jézussal együtt élve hallgatták szavait és utánozták cselekedeteit. Jézus emberhalászatra szóló meghívása, nemcsak a közvetlen munkatársak felé irányul, hanem minden emberre, főleg a keresztényekre. 

Az emberhalászatra szóló meghívás minden krisztushívőre érvényes, függetlenül családi életétől vagy munkahelyétől. A krisztushívők annak a küldetésnek gyakorlására kaptak meghivást, amelynek a világban való teljesítését Urunk az egyházra bízta. Ez a megbízatás elsősorban az evangélium megélésére vonatkozik, másodsorban a társadalmi életnek az evagélium szellemében történő átalakítására. Ez alapján értjük meg, hogy miért is terjedt el olyan gyorsan a kereszténység az első három században. Az apostoli levelek és a Jelenések könyve, Krisztus követésére szóló meghívásunkat emelik ki: „éljetek mindnyájan egyetértésben, és ne szakadjatok pártokra!” (1Kor 1,10-13. 17) 

Ha Jézus fényében járunk, akkor függetlenül, hogy a pogányokkal körül vett Galileában vagyunk-e, eljutunk oda, ahol Ő van. (Iz 8,23b-9,3) 

Jézus ma is köztünk jár, megszólít és követőivé fogad. „Bárkámat otthagytam a parton,

s Veled együtt, másra halászom már”?!

„Világosságom az Isten, üdvözít engem.” Zsolt 26,1.