2020. 01. 16.

Keresztények egységéért imahét 2020.01.20-26.


Az imahét anyagát a máltai keresztények készítették, amelynek mottója: „… igen emberségesen bántak velünk…” (ApCsel 28,2)



. január 20. hétfő 18 óra, – Unitárius templom

– Bálint István róm. kat. lelkész, Szt. Ágoston



. január 21. kedd 18 óra, – Refomátus templom

– Göthér Gergely plébános, Csíksomlyó 



. január 22. szerda 18 óra, – Zsögödi templom

– Darvas-Kozma József plébános, Szent Kereszt



. január 23. csütörtök 18 óra, – Szent Ágoston templom

– Tamás János evangélikus lelkész



. január 24. péntek 18 óra, – Csobotfalvi templom

– Solymosi Alpár unitárius lelkész



. január 25. szombat 18 óra, – Millenniumi templom

– Sebestyén Ottó plébános, Zsögöd



. január 26. vasárnap 18 óra, – Evangélikus templom

– Szatmári Szilárd református lelkész





„… igen emberségesen bántak velünk…” (ApCsel 28,2)  
A 2020. január 20-27. között tartandó nemzetközi ökumenikus imahét mottója: „…igen emberségesen bántak velünk…” (ApCsel 28,2) Az imahétre tervezett programfüzet anyagát a máltai keresztények készítették. Málta a Földközitenger szigetállama, amelyet minden oldalról víz vesz körül, így a hajóközlekedés egyik központja a Földközi-tengeren. Ezen a 316 négyzetkilométernyi szárazföldön – azaz az állam területét alkotó szigeteken – összesen 430 ezer máltai polgár él.   A lakosok a halászat mellett főleg a mezőgazdaságban kapnak munkát. Málta a Brit Nemzetközösség tagjaként 2004-ben az Európai Unióba is belépett. Az anyaszigethez tartozik a közeli Gozo szigete, amelynek területe 67 négyzetkilométer. Málta és Gozo keresztényei minden év február 10-én együtt ünneplik a hajótörött Pál apostol szigetre érkezését, a 2020-as imahéten pedig a világ krisztuskövetői a máltai keresztényekkel együtt olvassák ennek a hajótörésnek a történetét, mely szerint Pál és útitársai – a hajó személyzetével együtt – Rómába tartottak a viharos tengeren. Az apostol még ebben a kritikus helyzetben is missziós lehetőséget látott. A megpróbáltatásban nem esett pánikba, nem csüggedt el, hanem tudta: Isten kezében van. Ott is Istenhez tartozik. Istennek szolgál. Istenben bízik. Meg volt győződve róla, hogy Istennek mindennel, ami történik, távlati tervei vannak. Nem is titkolta ezt az apostol a sorstárai előtt, akik végül osztoznak Pállal a kenyéren is, a reménykedésben is. 
A máltai keresztény testvérek az isteni gondviselést hangsúlyozzák, amikor évente felidézik Szent Pál hajótörésének történetét.  Legyen ez az imahét a krisztushívők egységének erősítője, Jézus Krisztusba vetett hitünk kifejezője és hatékony tanúságtétel a világ előtt. Ahol lehetséges, ott a más felekezetűekkel együtt szervezzék meg az imahetet. Ahol erre nincs lehetőség, vagy nem aktuális a közös imahét megszervezése, ott a szentmisék keretében vagy más alkalommal imádkozzanak az egységért, felhasználva a Preorátorban (116-118. old.) megfogalmazott, vagy az imahét programjában ajánlott imákat.

AZ IMAHÉT BIBLIAI ALAPVETÉSE (ApCsel 27,18–28,10)   
„A rettenetes vihar egyre hányt-vetett bennünket, ezért másnap a tengerbe szórták a rakományt, harmadnap pedig (a hajósok) saját kezükkel kidobálták a hajó fölszerelését. Több napon át sem a napot, sem a csillagokat nem lehetett látni. A vihar csak dühöngött, végül már minden reményünk odavolt, hogy megmenekülhetünk. Már jó ideje nem ettek. Pál ekkor előállt, s megszólalt: „Emberek, rám kellett volna hallgatnotok: nem lett volna szabad elindulni Krétáról. Elkerülhettük volna ezt a bajt és kárt. De most azt mondom, ne veszítsétek el a reményt. Csak a hajó vész oda, emberekben nem esik kár. Az éjszaka megjelent előttem annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Azt mondta: Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Nézd, neked ajándékoz az Isten mindenkit, aki veled hajózik. Bízzatok hát, emberek! Én hiszek az Istennek, hogy valóra válik, amit hírül kaptam. Ki kell vetődnünk valamilyen szigetre!” Már a tizennegyedik éjszaka szakadt ránk azóta, hogy az Adriai-tengeren hányódtunk, amikor éjféltájban a hajósok azt kezdték sejteni, hogy szárazföldhöz közeledünk. Mérőónt bocsátottak le, s húsz ölet mértek. Kisvártatva ismét lebocsátották a mérőónt, s most tizenötöt mutatott. Féltek, hogy sziklazátonyba ütközünk, lebocsátottak hát négy vasmacskát a hajó faráról, s alig várták, hogy megvirradjon. Virradatkor a hajósok el akartak a hajóról menekülni, ezért lebocsátották a tengerre a mentőcsónakot, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orráról le akarják ereszteni a vasmacskát. Pál odaszólt a századosnak és a katonáknak: „Ha ezek nem maradnak a hajón, nem menekülhettek meg.” Erre a katonák elvágták a mentőcsónak kötelékét s engedték, hogy kiessék. Amikor virradni kezdett, Pál mindnyájukat kérte, hogy vegyenek magukhoz valami táplálékot: „Ma már tizennegyedik napja, hogy nem ettetek, s nem vettetek magatokhoz semmit. Ezért nagyon kérlek benneteket, vegyetek magatokhoz valami táplálékot, javatokra szolgál. Senkinek még a haja szála sem görbül meg.” Aztán kezébe vette a kenyeret, hálát adott az Istennek mindannyiuk szeme láttára, megtörte és hozzáfogott enni. Erre mindnyájan megnyugodtak, s szintén vettek magukhoz ételt. A hajón összesen kétszázhetvenhatan voltunk. Amikor már jóllaktunk, úgy könnyítettek a hajón, hogy a búzát a tengerbe vetették. Amikor megvirradt, nem ismerték fel a szárazföldet, de egy öblöt észrevettek. Lapos partja volt, úgy gondolták hát, hogy ha lehetséges, erre futtatják rá a hajót. A vasmacskákat eloldották, és hagyták a tengerbe veszni. Egyszersmind a kormányrudak köteleit is meglazították, aztán felvonták a szél irányában az orrvitorlát, s a part felé igyekeztek. Amikor egy földnyelvhez jutottunk, ráfuttatták a hajót. A hajó orra befúródott, és mozdulatlan maradt, de a hajó fara a nagy hullámveréstől kezdett szétesni. A katonáknak az volt a szándékuk, hogy a foglyokat megölik, nehogy partra úszva elmeneküljenek. De a százados meg akarta menteni Pált, ezért megtiltotta tervük végrehajtását. Elrendelte, hogy először azok ugorjanak ki, akik tudnak úszni, s igyekezzenek kiúszni a partra. A többieket úgy vitték ki deszkákon vagy hajóroncsokon. Így mindenki épségben kijutott a partra. Megmenekülve megtudtuk, hogy a szigetet Máltának hívják. A bennszülöttek igen emberségesen bántak velünk. Tüzet raktak, s a szakadó eső és a hideg elől mindnyájunkat odahívtak. Pál összeszedett egy csomó rőzsét, de amikor a tűzre dobta, a melegtől egy vipera mászott elő, s a kezébe harapott. Amikor a bennszülöttek meglátták, hogy az állat a kezén lóg, így szóltak egymáshoz: „Ez az ember egész biztos gyilkos! Kimenekült ugyan a tengerből, de az igazságosság azonban nem hagyja életben.” Ő azonban lerázta az állatot a tűzbe, és semmi baja nem történt. Várták, hogy felpuffad vagy hirtelen összeesik és meghal. Jó ideig vártak, de mert semmi baja sem esett, megváltoztatták nézetüket, s azt mondták, hogy isten. Ezen a vidéken feküdtek a sziget első emberének, Publiusznak a birtokai. Házába fogadott minket, és három napig vendégül látott. Publiusz apja láztól és vérhastól gyötörten ágyban feküdt. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette kezét és meggyógyította. Erre a többi beteg is odasereglett a szigetről, és gyógyulást talált. Így nagy tiszteletben álltunk, és amikor hajóra szálltunk, elláttak minden szükségessel.” 
(Szent István Társulati Biblia)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése