2021. 06. 03.

1920 - 2010 - 2021. június 4.

 
Emlékező Testvéreim! 
Tisztelt Honfitársaim! 
A 20. és a 21. század eleji két történelmi dátum rögzült a fejünkben: 1920. Trianon 2010. Nemzeti Összetartozás Napja. A harmadik dátum pedig sorsdöntő lesz 2022-ben. Ha ez nem lesz az Összetartó Nemzet Napja, akkor Damoklész kardja sújt reánk. 
Ahhoz, hogy az Összetartó Nemzet Napja is legyen 2022-ben, azért a rendelkezésünkre álló időben meggyőző munkát kell végeznünk.
Az utóbbi 11 évben a magyar kormány megerősítette és még szilárdabbá tette nemzeti összetartozásunkat. Ezt igazolja a Nemzeti Összetartozás Napja, a nemzet egyesítés. Összetartó nemzet viszont akkor tudunk lenni, ha a 2022-es magyarhoni választásokat a FIDESZ-KDNP megnyeri.

A Trianon-pandémia kezdetén, 1920. június 4-én gyászosan szóltak az ezeréves Magyarország harangjai. 11 óra 5 perckor összeült a Nemzetgyűlés. Rakovszky István házelnök rövid beszédet mondott. Az elszakított országrészek lakóinak ezt üzente: „Ezerévi együttlét után válnunk kell, de nem örökre.”

Az 1920. június 4.-i trianoni pandémia napjainkig fertőzi Közép-Kelet-Európa nemzeteinek tudatát. Amikor boldogemlékű Mádl Ferenc köztársasági elnök a csíkszeredai Millenniumi templomba látogatott, 2003. október 28-án, a következőt mondta és írta: „A lelki sebeknek a lelkekben kell begyógyulniuk!”

Kilencven évvel Trianon után, Kövér László és Semjén Zsolt kezdeményezte a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő törvényjavaslatot. Az indítványt támogatta a Fidesz, a KDNP és a Jobbik frakciója, míg az MSZP ellene foglalt állást. 2010. május 31-én a Magyar Országgyűlés megszavazta a törvényjavaslatot, ami június 4-én hatályba is lépett.

A Fidesz-KDNP-Jobbik 302 igen, MSZP 55 nem és LMP 12 tartózkodó szavazat. Az Országgyűlés kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.” Sólyom László köztársasági elnök 2010. június 3-án aláírta a törvényt, és az napra a 90. évfordulón, 2010. június 4-én hatályba is lépett.

1920. június 4-én, a trianoni békeszerződés aláírásának időpontjában a történelmi zászlók bevonulásával és harangzúgással kezdődött az Országgyűlés Trianon-emlékülése.

2010. június 4-ét követte a folyamatos visszahonosítás vagy honosítás. A Nemzeti Összetartozás napjának célja: „A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk: a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására.”

A székely-magyarság lelki-szellemi összetartozását szolgálja a csíksomlyói kegyhely és erősíti a közösség hitét. A 14. század közepétől, főleg 1567-től fogadalomból jön a nép Somlyóra tanulni-lelkesedni, szellemi-lelki vezéreit meghallgatni, hogy az igét szívébe fogadva, az áldozással pedig Krisztussal egyesülve egy újabb évre munkakedvet, erőt nyerjen családjának és nemzetének. Ezt tették a Rákóczi-szabadságharc után, 1848/49-es évek után, Trianon után, 1956 után és a szemkilövető 2006 után is.

Emlékezünk, hogy nemzetünk tagjaiként jobban szerveződjünk, erősödjünk és fennmaradjunk.
Reményik Sándor 6 évvel Trianon után írta: Mohács után c. versét. Ennek prófétikus sorai mai is érvényesek és ezekkel is bátorítom a tisztelt megjelenteket:
“Éjszaka jön, százötven éves éj.
S ki éjben születik majd, mit csináljon?
Dolgozzék, imádkozzék, tűrjön, várjon,
S a sírba is reménysugárral szálljon,
Ha könnyel sózott kenyerét megette.  

Mert változnak a csillagok felette.”

Könyörögjünk nemzetünkért: Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.

Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése