Hirdetés 2021. június 6.

 

1. Első vasárnapi szentségimádás. A Jézus Szíve litániát végzünk az esti misék előtt egy negyed órával.

2. Kedden Szent Antal kilenced.

3. Hittanórákat tartunk kedden, csütörtökön és pénteken.

4. Keresztelői felkészítő pénteken 18 órakor.

5. Szombaton ministránsképző 10 órakor.

6. Jézus Szent Szíve főünnep pénteken.

7. Szűz Mária Szeplőtelen Szíve emléknap szombaton.

8. Az elsőáldozók és a bérmálkozók átvehetik a csoportképet a plébánián, hétköznap 8-16 óra között.

 

Ballagások kapcsán 

Május van. Az ünnepek hónapja. A ballagások időszaka. Újra felemás helyzetben találjuk magunkat, egy felemás tanév küzdelmei után. A tavaly ilyenkor egymást bíztattuk, reményeinket és vágyainkat egy „minden rendben lesz” mottóba próbáltuk besűríteni. Eltelt egy év, és még mindig a világjárvány közepette igyekszünk testileg-lelkileg kitartani, holott a kezdeti lelkesedés helyét sok esetben felváltotta a bizonytalanság, fáradt beletörődés, letargikus lelki szárazság.

    Sajnos, a vége még mindig nem látszik. Sőt, újfajta megpróbáltatások tetőzik az amúgy is háborúsnak tűnő helyzetet. Mert „hadiállapot” van. A félelem, a betegség, a halál, a bizonytalanság, a gazdasági csőd, magukra maradt szeretteink, szenvedő, gyászoló embertársaink, izolált fiataljaink, az oktatás és az unalom által online világba hajszolt gyerekeink tanúi a világméretű „lopakodó, rejtett fegyveres” háborúnak.

A tavaly a szokatlan változásokban kerestünk egy új életformát, mindenki valahogyan megpróbálta alakítani az életét. Többféle reakció született válaszként a kialakult válsághelyzetre: voltak, akik eufórikus hangulatban egy új, tisztább, természetközelibb élet lehetőségét látták felvillani, voltak, akiket a düh, a dac vagy a veszteség árasztott el, voltak, akik új szerepekben vélték megtalálni életük értelmét. De egyvalamiben, azt gondolom, mindannyian egyetértettünk: hogy a krízishelyzet ideiglenesnek tűnik, és bár okozhat változásokat az életkörülményeinkben, kapcsolatainkban vagy az értékrendszerükben, de stabilizálódik, és megtaláljuk az új helyünket a világban...

    Pedagógus vagyok, nevelési tanácsadó, ballagó diákok osztályfőnöke, és egy kezdő középiskolás meg egy ballagó, pályaválasztás előtt álló fiú édesanyja. 

Életünk minden területére rányomja  a bélyegét a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, és az eddig jól bevált eljárások megkérdőjelezése. 

A szakemberek szerint ennek oka nemcsak az, hogy online, hibrid és jelenléti oktatás váltotta egymást kiszámíthatatlan, előre nem látható formábanaz éppen aktuális járványügyi forgatókönyv szerint, vagy maszkok mögül próbáltuk kitalálni egymás szeméből az érzéseinket, lelki állapotunkat, mert tartani kellett a találkozástól, a közelségtől, az öleléstől. Sokféle teherrel küzdöttünk: volt akinek a bezártság, az összezártság okozott feszültséget, volt, akinek éppen az az érzés, hogy kizárták valamiből. Megváltozott a gyerekek igénye, új jelentést kapott a család szerepe, felerősödtek az önmagunk megismerésére, megértésére irányuló törekvések, a határaink, lehetőségeink, erősségeink és korlátaink elfogadása.

Sokat gondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen előre megjósolható és szükségszerű volt ez a változás. A korábbi életritmusunk, hajszoltságunk, hedonizmusunk tarthatatlan volt. Mindenki pörgött, folyton időhiányban szenvedtünk, az iskola életidegen lett, a gyermekeink fölösleges megterhelés alatt görnyedtek, már óvodás kortól megpróbáltuk napjaikat „hasznosan” és „kreatívan” megszervezni különböző szakkörökkel, magánórákkal, a szakemberek roskadoztak a temérdek adminisztráció súlya alatt, és éppen a legfontosabbra, az emberre nem maradt idejük és erejük.

    Emelett soha nem látott méreteket öltött a versengés, hogy minél távolabbi országokban nyaraljunk, lehetőleg extra kényelmi all inclusive szolgáltatásokat vegyünk igénybe, mintha kötelező, kipipálandó feladatot teljesítenénk, nehogy alulmaradjunk, vagy kiessünk a világ körforgásából.Mindenhatót akartunk játszani, élet-halál kérdésekben dönteni magzatok vagy idősek és súlyos betegek élete fölött, megkérdőjelezni a Teremtőtől kapott nemi identitásunkat, újraértelmezni a család fogalmát.

Ha őszintén magunkba nézünk, el kell ismernünk, hogy olyan szinten próbáltuk kizsigerelni a mindennapjainkat, de a Föld erőforrásait is, amely csak a gyors önmegsemmisítéshez vezethet. A változás valóban elkerülhetetlen volt. De vajon le tudjuk vonni a tanulságot? Megtaláljuk azokat a fogódzókat, amelyek mentén felkapaszkodhatunk a gödörből? Felszínre tudjuk hozni azokat a kincseket, értékeket, amelyek segíthetnek átgondolni, újratervezni életünk törekvéseit?

    Ehhez, azt hiszem, teljesen más készségekre van szükség, mint amelyeket eddig helyeztünk előtérbe. Olyan célokat és megoldásokat kell keresnünk, amelyek nemcsak egyéniérvényesülésünket segítik, hanem a közösségeink életét is előrébb lendítik. A szakemberek szerint a 21. században olyan készégekre lesz szükség, mint az együttműködés, a kitartás, a fantázia és a rugalmasság. Ezek inkább az érzelmi intelligencia fejlesztését kívánják meg, amely terület a leginkább elhanyagolt a jelenlegi oktatási rendszerben. Arra bíztatnak, hogy fedezzünk fel újra az egyszerű tevékenységek nagyszerűségét, mint például a mese, beszélgetés, játék, kirándulás, barkácsolás, kertészkedés, zene, tánc, festés, stb. 

 

Ahhoz, hogy az életünk minden területét elárasztó stresszel hatékonyan tudjunk megküzdeni, 

három fontos dolgot kell megtanulnunk: az elköteleződést, mely valaminek a szenvedélyes művelését jelent, a kontrollérzést, vagyis a hitet, hogy meg tudom csinálni, és a szembenézést, amikor a kialakult helyzetet nem bajnak, hanem megoldásra váró problémának élem meg. És éppen az egyszerű tevékenységek képesek fejleszteni ezeket a területeket.

Minden törekvésünk koronája a hála érezése kell legyen. Ne csak azt lássuk a körülöttünk lévő történésekben, ami első pillantásra rossz, hanem igyekezzünk a dolgok mögé látni, és a látszaton túl felismerni a Gondviselő által nyújtott lehetőségeket. Vegyük észre az élet apró csodáit, tanuljunk meg örülni a napsütésnek és az esőnek, hogy van munkák és elegendő kenyerünk, hogy van családunk és vannak barátaink, embertársaink, akik elkísérnek életünk egy-egy szakaszán, és osztoznak sorsunkban. Mert nem azt az ígéretet kaptuk, hogy elkerüljük a fájdalmat, a szenvedést, a megpróbáltatásokat vagy a halált, hanem hogy a megpróbáltatásaink között is velünk van Isten és az új égen és az új földön az örök élet ígéretét adja. Len Rita

(Krisztus világa, 2021. május,  6-7. oldal)