2022. 07. 02.

Sarlós Boldogasszony, a székelyek és Csíksomlyó

 Sarlós Boldogasszony - Az „örvendetes olvasó” második titka, az áldott állapotban lévő Boldogságos Szűz Mária ünnepe. Az ünnep tartalma az a 3 hónap, amit Mária nagynénje, Erzsébet és Zakariás házában töltött, egészen Keresztelő Szent János születéséig. Szoros értelemben Mária és Erzsébet, illetve a két magzat, Jézus és Keresztelő János találkozását és János megszentelődését ünnepeljük. Mária köszöntésekor Erzsébet betelt Szentlélekkel, és méhében a leendő előfutár, megkapta a megszentelő kegyelmet. A katolikus magyarság, hogy megkapja Isten áldását, minden munkáját a Szűzanyával és az ő oltalma alatt végezte. Így az aratás és a gabona begyűjtésének idejére eső ünnepnek a Sarlós Boldogasszony nevet adta.

Az ünneptörténetéről annyit, hogy ezt az V. századból származó Mária-ünnepet nyugaton csak Konstatntinápoly 1204-ben történt elfoglalása után kezdték ünnepelni. A minorita szerzetesek 1263-tól ünnepelték július 2-án, mivel ez volt a Keresztelő Szent János születése nyolcadát követő nap. Az egész Egyház számára VI. Orbán pápa (1378-89) rendelte el 1389-ben, Mária oltalmát kérve a nyugati egyházszakadás megszűnéséért. A II. Vatikáni Zsinat után a világ egyház május 31-én ünnepli, de Magyarországon a hagyomány miatt megmaradt az eredeti dátum. A csíki hagyományra ügyelve és Bálint Sándor írásai alapján néhány múltbeli eseményt, szokást ismerjünk meg az ünnepről .Az aratás is Mária ünnep.
A csíkrákosi mondai hagyományban: Zablya Péter hatalmas úr, kemény, kegyetlen ember. Féltek tőle az emberek, de áldottlelkű felesége miatt nem gyűlölték. Az asszony hálából lett Péter felesége, amiért az (1421-ben vagy 1432-ben) a török rabságból  kiszabadította. Mindig féltékenykedett Péter. Az asszony bátyjának véletlenül náluk maradt sarkantyúkereke miatt - idegen csábítóra gyanakodva - tűzpróbára ítélte a feleségét. Az asszony Sarlós Boldogasszonyhoz imádkozott. Ura közben az ablakon át az érő búzatáblát szemlélte, s szólt feleségének, ha egyedül learatja a termést, eltekint a tűzpróbától. Az asszony sírva fakadt, kétségbeesése elfárasztotta, s álomba merült. Péter látta csak, hogy száz meg száz csillagba kapaszkodva angyalok ereszkednek le a búzába. Előttük királynői alak halad, feje körül glória, kezében sarló. Gyorsan learatta az égi sereg a búzatáblát. Péter búcsút járt, s hálából a török lerombolta csíkrákosi Szent György templomot újraépíttette, amit Kisboldogasszony tiszteletére szenteltek fel.  
Az arató eszközök és búzakévék megáldása - Kóny
Sarlós Boldogasszony az aratás édesanyja és királynéja gondoskodik a szegényekről és az ég madarairól is. A szegények és a szükségben szenvedők gondviselője, a betegségben és a fogságban gyötrődők párfogója, a halottak oltalmazója. Ő a várandós édesanyák vigyázója is. Az ünnep vigíliáján emlékeztek meg Mária anyaságáról. Ez a nap adta alkalmát a szegénygondozásnak, az anyaság ünneplésének és az aratás szakrális kezdetének is.
Régen e napon kezdték az aratást. A XVIII. században még az asszony aratott sarlóval, a férfi kötözött. Kalotaszegen a férfiak fejfájára ekevasat, az asszonyokéra olvasót vagy sarlót festettek. Úgy hitték eleink, hogy Szűzanya arat és a fiára hagyja, hogy gyűjtsön és a búzát a konkolytól elválassza. Az „élet" (a gabona, de főképpen a búza) Isten ajándéka, Krisztus teste lesz belőle (Oltáriszentség).
Az alföldiek szent énekeket énekeltek munka közben. Azt tartották, hogy minden aratásban az ítélet napja jelenik meg: a konkoly elválik a búzától. A föld keleti sarkában kezdték az aratást Nemessándorházán, s az első két kévét rögtön keresztbe fordították, s köszönő imát mondtak mellette. A Szeged környékiek déli harangszókor levett kalappal, kévére ülve imádkozták az Úrangyalát; magukra és a búzaföldre keresztet vetettek.
Lakócsán aratás végén a legszebb darab búzából készítették a „Jézuskévét". Ebben kereste ki a gazdaasszony azt a búzatövet, amely három egyforma növésű szép kalászt termett, és piros szalaggal a kalászok alatt egybe kötötte azokat. A „Jézus" körüli búzát sarlóval vágták le, kévébe kötve lefektették „Jézus" köré. Letérdeltek rájuk és imádkoztak, majd „Jézust" otthon, a képek alatt szögre akasztották Új vetéskor kimorzsolták belőle a szemet és a vetőmag közé keverték.
A felsőrekecsini csángók a szoba sarkába, a szőttesek, a párnák tetejére aratás után egy kéve búzát állítottak. Ősszel kimorzsolt szemeit a vetőmag közé keverték Másutt a pajtába raktak el búzakévét („Jézust"), s karácsonyeste a felrakott párnák mellé került a szobába, s újév reggelig ottmaradt, majd visszavitték a helyére, s magja a tavaszi vetőmagot szentelte.
Rábagyarmaton néhány szál búzát levágatlanul hagytak Szent Péter lova számára. Domoszlón Szent Péter lovának és a halottaknak hagytak kalászokat; országszerte pedig az ég madarainak. Alcsíkon az aratókoszorút vivő legényt vagy leányt vízzel megöntözték, s a gazda őket kínálta meg először pálinkával (D-K. György, édesapám közlése). 
Az aratókoszorú régen templomi szentelmény volt; alakja, szerkezete, mint az ugyancsak Napot jelölő szent koronáé, s szinte minden templomunknak éke volt.
Kereszt rakás
Városmiskén, aki aratás közben halt meg, annak külön aratókoszorút kötöttek a koporsójára. A kévéket országszerte keresztbe (kepébe) rakták, a felsőt „papkévének" nevezték. Az egyik legenda szerint, amikor az Egyiptomba menekülő szent családot Heródes emberei üldözték a búzaszemmé változott Máriát és Jézust egy szántóvető elvetette. Amikor aratott, Mária kérésére kereszt alakot formált a kévékből; s Mária és Jézus arca ott ragyogott minden búzaszemen (Csíkban ma is így tartják).
A hajdani ember annyi termést kért minden esztendőben az Úrtól, hogy jusson a szegényeknek, az ég madarainak, az anyaföldnek, s az elhunyt lelkeknek (Isten nevében) is belőle. A kalászok összegyűjtése a szegények joga volt.
Az ünnep szokásaiban magyar népünk Szűz Máriás lelkülete a maga gazdagságában köszön vissza. Őrizzük és adjuk tovább atyáink lelki kincsét.
 
A történelem örömteli találkozása
Az 1352 körül létesült Csíkszeredában, Csík szék új vásáros helyén már a 14. század végén felépült a Sarlós Boldogasszony kápolna. (Vis. Can. 1721., 1734., 1744.) E Mária-ünnepet akkoriban rendelte el VI. Orbán pápa (1378-89). Egyházi szokásjog, egy templom titulusát a közelében épített kápolnának nem adják. Viszont a kápolna titulusát egy épülő templomnak adhatták. Ez is igazolja, hogy 1442 előtt létezett a csíkszeredai Sarlós Boldogasszony kápolna. 
Somlyón a ferencesek 1442-ben telepedtek le, akik a templom és a konvent újraépítésébe kezdtek a törökök által 1421-ben és 1432-ben lerombolt pálos kolostor romjain. Az obszerváns ferencesek Hunyadi János vajda és Újlaki Dénes pápai követ támogatásával megkapták Somlyón a lerombolt és elnéptelenedett pálos monostort. Újra építik 1448-ra és felszentelték Sarlós Boldogasszony tiszteletére. IV. Jenő pápa e napra adott 7 évi búcsút 1444. január 27-én kiadott bullájában. Az újraépíbefejezésének évét a templom főbejárata fölött megörökítették: 1448. Hunyadi 32 családot rendelt a ferences kolostor szolgálatára.
A konventben (legalább 12 főiskolát végzett szerzetespap kellett legyen) elkezdődött a középfokú oktatás, ahol két magister tanított. A világiak részére Báthory Endre warmiai püspök, bíboros 1591-ben párhúzamos osztály indít, amit 1640-es évek végén Modestus a Roma vizitator megerősített. Ezt a párhuzamos iskolát a templommal együtt 1661-ben, Ali pasa tatár és török serege felgyújtotta, 200 "érsekpapot" azaz tanulót fogságba vittek. Jegenyei András Ferenc, Taplocai István és Kájoni János három év múlva újra szervezte a középfokú oktatást Csíkban.
Györffy Pál ferences elöljáró 1719-ben írta: „Ezen konvent első alapját, valamely más, régebbi rend tagjai részére vetették meg. – Hogy mikor és milyen alkalomból került hozzánk, nem tudjuk megmondani.” (70. old.)  Az a fontos, hogy a "de novo construi coepta" azaz “újraépíteni kezdett” konvent végzi áldásos, lélekújító munkáját. 
Sarlós Boldogasszony napi evangélium az “áldottak örömteli találkozásáról” – Mária és Erzsébet, illetve a két magzat, Jézus és Keresztelő János találkozásáról szól. (Lk 1,39-45) Erzsébet betelt Szentlélekkel, méhében „repesett” a magzat. Fia, a leendő előfutár, anyja méhében megkapta a megszentelő kegyelmet. Isten az ő akarata szerint kegyelmi ajándékait a boldogságos Szűz Mária, a kegyelem Anyja által árasztja az emberekre. Erzsébet első csodálója Mária hitének: „Boldog vagy, mert hitted...” - és a Szentlélek azt akarja, hogy mi ilyen Mária-csodálók legyünk. És hogy a csodálat által mi is hitet fogjunk, mint ahogy tűz közelében tüzet fog minden. Mert hogy is volt? 
A Szűzanyában is élt egy Messiás-kép. Olvasta, hallotta a próféták, köztük Mikeás jövendölését: Te, efratai Betlehem, belőled születik a Megváltó. (Mik 5,1-4a) Ő is imádkozta a zsoltárokat: Seregek Ura, tekints le az égből... (Zsolt 79) És nem gondolta, hogy ezzel a világot mozgató Messiással lép vérségi kapcsolatba, mint édesanya.
Mindennek garanciája egy angyal jelenés és az ő igenje, valamint az örök Ige kijelentése: „Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat.” (Zsid 10,5-10) Ezután minden mozdulatlannak tűnik, mint a mi világunk. 
Válaszoljunk arra, hogy tudunk-e ebbe a mozdulatlanságunkba olyan nagy hitet beállítani, mint amilyen a Szent Szűzé volt? 
Ő tudott, mert, akart Istenbe kapaszkodni és szavaira építeni! Erzsébet észrevette Máriának ezt a nagy hitét és lelke tüzet fogott. Ha mi is észrevesszük, akkor magával ragad Máriának Istennek adott, Istenre épülő, isteni garanciájú hite.

„Isten-áldása van azon a helyen, ahol a Szent Szűz keresztül megyen” – népi mondás.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése