Bevezető a szentmise kezdetén: A gyulafehérvári székesegyház szentélyét kívül domborművek díszítik. A szakemberek úgy tartják, hogy e domborművek a Szent István király építette székesegyházból valók. Ezek egyikén a háromkirály látható, akik alszanak, de fejük fölött a Messiást jelző csillag ragyog. Mivel álmukban utasítást kaptak, más úton tértek vissza országukba.
A
megszólító Isten szavára, aki hittel válaszol, az már kapcsolatba kerül
Istennel. Életén át fog ragyogni Isten jósága. Az első keresztények által is
felragyogott Isten dicsősége, és évszázadok óta életük példája tovább világít,
mint a napkeleti bölcseké.
A
jelen világ pogányai és hitetlenjei is arra vannak rendelve, hogy Jézus
Krisztusban társörökösök legyenek és részesedjenek Isten ígéreteiből. Megteszek
legalább annyit, mint a főpapok és írástudók, hogy a kereső pogányoknak utat
mutatok? Hitetlen környezetemben tájékozódási pont vagyok-e a Jézus Krisztust
keresőknek? Örülök-e nekik? Van-e rájuk időm? Boldoggá tesz-e egy-egy megtérés?
Katolikusnak lenni annyit tesz, mint az Istennel való bensőséges kapcsolatot
minden emberre kívánni és közvetíteni.
Tartsunk
bűnbánatot, hogy méltóképpen vehessünk részt a szentmisén.
Szentbeszéd
Éljünk az igaz hit világosságában
Isten megvilágosító és hívó kegyelme minden korban és helyen, működik. Aki a gyulafehérvári székesegyház külső szemléléséig eljut, az előbb-utóbb az Egyházba is bejut. Bent minden további eligazítást megkap. Ott felismerheti, hogy Isten a történelem ura.
1. Az Úr dicsősége
felragyog fölötted – ez a biztatás eredetileg
Jeruzsálemnek szólt. (Iz 60,1-6) A romokban heverő Jeruzsálem felett annak
dicsőséges helyreállításáról jövendöl Izajás próféta. Isten segítségének
közeledését szívesen érzékelteti a világosság és a sötétség ellentétével. A
világosságot Isten dicsőségének megjelenése árasztja. Az Ószövetségben ez a
dicsőség egyenlő Isten erejével, mindenhatóságával, világfelettiségével és
irgalmával. A próféta először a fogságból való hazatérésben látja Isten
dicsőségének kinyilvánulását. Sötétség borítja a földet, homály a nemzeteket,
de fölötted ott ragyog az Úr – kelj föl, vedd észre, mert elérkezett
világosságod. Az Úr jelen van Jeruzsálemben, és mindenkit magához vonz
dicsősége. Az Ószövetség tehát tudott róla és hirdette az eljövendő
messiás-ország egyetemességét. De ez már előképe Isten jövőbeli nagy tettének,
amellyel a népeket összegyűjti a Messiás országába. Krisztusban ragyogott fel
Isten dicsősége minden nép számára és vonzza őket Egyházába, amelynek küldetése
a világ végéig tart. Ehhez a nagy vonzáshoz, misszióhoz a napkeleti bölcsek
látogatása adja a bevezetést.
2. Isten országa már
megjelent, Keletről jöttek imádni a Messiás királyt.
(Mt 2,1-12) A napkeleti bölcsek meghívása jelzi, hogy Isten a pogányokat
felkarolta, mint egykor Izraelt. Láttuk csillagát – ezt hangoztatják a kereső,
érdeklődő bölcsek. Más is látta a csillagot, de nem mindenkiben keltett
érdeklődést. És nem mindenki indult miatta útnak. De a keletről jött vendégek,
egyéniségek, bennük meg van az érték, ami a közömbös emberben nincs meg,
éspedig a tüzes érdeklődés és áldozatkész hit. „Csak az összeszedett emberre mondható igazán: valaki. Csak hozzá lehet
igazán szólni, és csak tőle lehet hiteles választ kapni. Mert figyelme a
lényegre irányul. Együtt jár nála a képesség a felelősséggel. Életszerűség és
nyitottság jellemzi” – írja Romano Guardini. Látták az Istentől kapott
jelet, a csillagot és elindultak. Pedig mennyi józan szempont ellene szólt az
útnak. De az út mellett szólt az Isten adta felismert jel. Mindezek, akár a
későbbi események, az Isten kegyelme folytán beleépültek a napkeleti bölcsek
istenélményébe. Útnak indultak. Jeruzsálemben éppen ahhoz fordultak
útbaigazításért, aki hatalmát mindig is féltette, és aki tüstént az újszülött
életére tör. Pontos és helyes választ viszont azok adtak, akik három évtizeddel
később halálát követelték. Micsoda tekervényes utakon vezetsz minket, Jézusunk,
ha a legsötétebb emberek, tények és események is elvezethetnek tehozzád?!
Feltárul ebben az a nagy igazság, hogy „nem
a kereszténységet kell az emberekhez alkalmazni, hanem az embereket kell
alkalmassá tenni Krisztusra” – Henry de Lubac. A hit zarándok útja, amelyet a bölcsek
bejártak ezt erősíti meg. Nem alkalmazkodni kell a körülményekhez, hanem a
körülményekben Isten kinyilatkoztatásához kell igazodni. Ez számunkra az
egyetlen célra vezető út. Isten megvilágosító és hívó kegyelme mindenütt
működik, s elegendő is ahhoz, hogy az emberek megtalálják az Egyházat, a
kinyilatkoztatás hordozóját s ott további eligazítást kapjanak. Ám lesznek
olyanok is, akik bár másokat eligazítanak, de maguk nem indulnak el a hit
útján, hanem azt várják, hogy Isten maga jöjjön hozzájuk. A bölcsek odaadásával
merjük-e követni a világ Megváltóját?
A
taizé-i Roger testvér mondotta: „Akárcsak
ők, én is mindennap újra kezdem. Ugyanazokat a lépéseket: az éjszakából a fény
felé. Amikor ez nem megy: egyik kétségből a másik kétségen át a hit felé”.
A csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a
ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek.
Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva
hódoltak előtte. Ne feledjük, hogy földi életünk akármilyen kanyargós lehet, de
ha hittel haladunk előre, utunk végén ránk a megdicsőült Krisztus vár.
3. A Lélek
kinyilatkoztatta, hogy Krisztusban a pogányok is társörökösök.
(Ef 3,2-3a. 5-6) A próféták jelezték, hogy Isten irgalma kiterjed a pogány
népekre, de a zsidó nép a messiási ország áldásait magára alkalmazta. Szent Pál
apostol annak az újdonságnak a hírnöke, hogy Isten a pogányokat is felkarolta
és országának örököseivé tette. „Kinyilatkoztatásból
ismertem meg a titkot.” Jézus nemcsak a Szentcsaládé, nemcsak Izraelé,
hanem az Isten által megújított népé, az Egyházé. Ebben benne van a tanítás a
kegyelem ingyenességéről. A népek és a fajok közti igazságtalan
megkülönböztetést megszűntette a keresztség kegyelme által, és az Eucharisztia
által olyan bensőséges kapcsolatra von Istennel, amely személyes és minden
emberrel egyetemes.
Felismerjük-e,
hogy Jézus szeretetének végső jelét adta nekünk az utolsó vacsorán? Az Egyház
tagjaiként, és mint a teljes kinyilatkoztatás birtokában lévők, mint
meghívottak az Úr lakomájára, hogyan válaszolunk a minket megszólító
Messiásnak?
Isten
maga kezdeményez és hív, hogy meghalljuk szavát, és ő segít, hogy kövessük, megőrizzük
a fogadott fiúság kegyelmét. Akik hittel válaszolnak a megszólító Istennek,
azok életében egy új viszonyulás veszi kezdetét. Bennük felragyog Isten
dicsősége, és évszázadokra életük példája tovább ragyog, mint a napkeleti
bölcseké és az Egyház szentjeié. A mi hivatásunk, tegyünk tanuságot
Krisztusról, minden ember megváltójáról.
A
napkeleti bölcsek felismerték az Istentől kapott jelet, hittel és érdeklődéssel
követték. Útjuk végén a legnagyobb istenélményben volt részük. Az álmukban
kapott utasítás nyomán éjszaka más úton tértek vissza hazájukba. Egyszerre
„vitték szívükben” a Gyermeket és az örömhírt, mert általa másokat is
boldogítani akartak. Váci Mihály int:
„nem
elég elindulni,
mást
is hívni kell,
s
csak az hívjon magával,
aki
vezetni mer!”
Az
elindulás és vezetés bátorságához kérjük Istentől a megvilágosodást és a segítő
kegyelmet. Sötétség borítja hazánk földjét, halálos homály telepedett nemzetünk
fiainak nagy részére, de fölöttünk itt ragyog az Úr! Kelj fel, ébredj fel magyar, vedd észre, hogy
veled van világosságod, a Krisztus! És Őt hordozd szívedben mindennap.
(Darvas-Kozma József: Hiterősítő "A" év homíliás könyvből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése