2023. 01. 14.

Hirdetés: 2023. január 15.

1. Ma, Hargitafürdőn 12:30 órakor ünnepélyes szentmise a pálos templomban, Remete Szent Pál, Boldog Özséb és a Remeték királynője ünnepén, amelyet az erdélyi Mária Rádió is közvetít. Kilenc éve, hogy a pálos szerzeteseket beiktatták Hargitafürdőn. Imádkozzunk értük.

2. A plébániai hitoktatásra vaárjuk a diákokat: kedden és csütörtökön a 0-tól a VIII. osztályosokat. Pénteken 3 és 4 órától az elsőáldozásra készülőket. A bérmálkozók felkészítője péntek este 19 órakor van.

3. Január 18-án, szerdán kezdődik a Jegyeskurzus 18 órakor a Millenniumi templom Majláth G. K. termében. Várjuk szeretettel mindazokat, akik az idén akarnak házasságot kötni,.

4. Keresztelői felkészítőt pénteken du. 5 órakor tartunk.

5. Katolikus sajtó termékek kaphatók a kegytárgyboltban.

6. A ministránsok átvehetik a múlt évi szolgálatukért a jutalmat a szentmise után a plébánián. Hétköznap 9-16 óra között.

7. Szombaton 10 órától ministránsképző.

8. Január 16 – 22 között ökumenikus imahét.

 * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * 


„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra.”

(Iz 1,17)


·         Január 16. hétfő 18 óra, – Millenniumi templom

– Göthér Gergely plébános

·         Január 17. kedd 18 óra, – Csíksomlyói templom

– Solymosi Alpár unit. lelkész

·         Január 18. szerda 18 óra, – Segítő Mária Bentlakás

– Küsmödi Csongor-Ignác káplán

·         Január 19. csütörtök 18 óra, – Szent Ágoston templom

         – Szatmári Szilárd ref. lelkész

·         Január 20. péntek 18 óra, – Unitárius templom

Bálint Emil plébános

·          Január 21. szombat 18 óra, – Református templom

Sebestyén Ottó plébános

·         Január 22. vasárnapk 18 óra, – Evangélikus templom

Darvas-Kozma József plébános

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése