2023. 05. 23.

Krisztus világa 2023. május - Szemle

2023. május. Fotók 2023 április
A pap Krisztust teszi jelenvalóvá - A nagyböjti idő kezdetétől pünkösdig a kiengesztelődés szent idejét éljük. A kisgyerekes szülők gyakran karjukon hozzák  gyermekeiket a gyóntatószobába. Ilyenkor valamit kapnak és azzal elfoglalják magukat. A három éves gyerekek már mindent megfigyelnek, és otthon a kérdések özönével árasztják el szüleiket. Mi ez? Miért van? Miért kell odamenni? Te mit mondtál? Mit mondott ott a papbácsi stb. Április utolsó vasárnapján történt a 11 órai szentmise végén, amikor egy apuka síró kisfiát hozta a sekrestyéhez. Az apuka elmondta, hogy otthon volt némi szóváltásuk, és megmondta Ábelnek, hogy ő ezért gyónni megy, hogy a lelkét megtisztítsa. Ábel is meg akarta tisztítani lelkét, ezért sírt, és jött, hogy gyónni akar. Lehajoltam hozzá, az apukát arrább küldtem, és Ábel szipogva elmondta, a maga „bűneit”. Megáldottam őszinte kis lelkét. Megnyugodott és elmondtuk a hálaimát: Jézusom, szeretlek, segíts, hogy jó legyek! Az édesapa és Ábel örömmel távoztak. - Az Úr Jézus apostolokat választott, hogy jelenvalóvá tegyék őt, egészen a végső eljöveteléig. Az apostoli utódlás az egyházirend szentségében valósul meg. Így a pap Krisztust teszi jelenvalóvá (SC 7). A papi lét gyökere a szent karakter, amit a szentség közöl. Amikor a pap cselekszik, Krisztus személyében cselekszik, és nem csak Krisztus nevében, hanem Krisztus személyében cselekszik. Ha a pap beteget látogat, jelenvalóvá teszi Krisztusnak, a Papnak személyét. Ha egy pap hitoktat, a pap személyében Jézus, a jó Pásztor van övéi között, valóban szentségileg. Isten csodálatos ajándéka a papi hivatás, ami alázatot, hitet és szeretet kíván azoktól, akiket Isten meghívott erre. Imádkozzunk édesanyai, édesapai hivatásokért, hogy a gyerekek és ifjak elnyerjék a Szentlélek ajándékait. Akkor lesz szent papi hivatás, szerzetesi, szerzetesnői hivatás is.

Örök evangélium – Bár néhányan előzőleg kételkedtek – Belon Gellért püspök elmélkedése a kételkedő tanítványokról és későbbi keresztényekről. A kereszténységben kezdettől fogva megvoltak a hitetlenek látszó valóságok kétségbevonói, de ezek lettek ennek boldog tanúiiés hirdetői is (Tamás, Pál).

456 éves a csíksomlyói pünkösdi búcsú patinájaA népek történetében találkozunk fogadalmi szokásokkal, emlékekkel, ünnepekkel és búcsúkkal, amellyel a közösség egy győzelmes vagy tragikus napjára emlékeznek. A középkori fogadalmi, pálos monostort a székelyek 1345-ben és 1352-ben a tatárok fölött aratott győzelmére emelték. A törökök 1421-ben és 1432-ben Brassótól Besztecéig feldúlták Csíkot is. A remeték kis közössége a Salvator kápolnánál megmaradt. 1484-ben VIII. Ince pápa teljes búcsút engedélyezett a rend templomai és kápolnái részére pünkösd-szombatra és vasárnapra. 1442-ben a ferencesek veszik át a monostort. 

Az erőszakos reformáció kezdetétől (1556.március 8.)  az 1566. március 10-én tartott tordai országgyűlésen a hitújítok a fejedelemnél kivitték, hogy a katolikus papok és személyek "ő Felsége birodalmából mindenönnen kiigazíttassanak". 1566. november 30-án a szebeni részországgyűlés úgy határozott, hogy mindenki Blandrata György szuperintendeshez igazodjék, aki pedig nem engedelmeskedik, az a hűtlenség poenájával bűntessék." A csíkiak és mellettük lakók nem voltak hajlandók az új hitet befogadni, ezért megbűntetésükre felkészültek a fejedelem emberei. A csíkiak 1567. március 17-én a Hargitán saját vérükkel és véres fegyvereikkel megvédték hitüket és életüket. Fogadalmat tettek, hogy ezt a napot megülik örök emlékezetül. (4-5. oldal)

A keresztút mellékszereplői. VIII. Állomás: Jézus szól a síránkozó jeruzsálemi asszonyokhoz – Jakubinyi érsek atya írása. Felvetődik a kérdés: Miért éppen csak Szent Lukács hozza ezt a jelenetet? Miután ezt megtudjuk, a következő kérdés: Milyen asszonyokról van szó? A zsidó húsvétkor az asszonyok lehettek galileaiak is, akik a názáretiekkel jöttek az ünnepekre, de lehettek jeruzsálemiek is, de valószínűbb, hogy mindkettő. Az Úr Jézus Jeruzsálem leányainak nevezi őket, ami világos. A kivégzettekért nem volt szabad nyilvánosan halottsíratást végezni. Az asszonyok most előzetesen kívánják ezt megtenni. Ezzel Jézus iránti együttérzésüket is kifejezésre juttatják. Ami ezután következik, Jézus feltámadása, azért nem kell sírni, de nekünk van amiért, ha magunkra alkalmazzuk. (6-7. oldal).

30 éve halt meg Jakab Antal püspök – Virt László tanulmánya. Amikor Márton Áron börtönben volt, titkos ordinariusok irányították az erdélyi katolikus egyházat. Jakab Antal kormányozta az egyházmegyét 1951 márciustól augusztusig. Szentszéki utasításra Jakab Antal vitte titkos fórumra az erdélyi egyházkormányzatot, amit a rendőrség soha nem látott át, és ami Márton Áron letartóztatásáig működött. Jakab Antal 13 évet töltött börtönökben, ezen belül évekig ólombányában volt kényszermunkás. 1980 áprilisától - aki 1972-től már segédpüspök volt - megyéspüspökként átvette az erdélyi katolikus egyház kormányzását. Azt, hogy az erdélyi katolikus élet megőrizte hitelességét, életképességét Jakab Antal 1990-ig, nyugdíjba vonulásáig biztosította. Ezt három alapvető tény mutatja: a gyulafehérvári teológián a kisközösségi szemléletmód teljes polgárjogot élvezett; a numerus clausus ügyében túljárt az állam eszén, és állami engedély nélkül is épültek templomok. Márton Áronnak és Jakab Antalnak köszönhetően a kommunizmus összeomlása után egy életképes egyház és vele élő közösség kezdhetett új életet. (8-9. old)

Ferenc pápa Magyarországon – a Szentatya vallomása. Májusi vecsernye – a Szűzanya köszöntésére kialakult litánia. A különös kincsesláda – A kilencedik kincs gyerekeknek. Derűs oldal. Hiterősítő A., B., C-év homíliák három kötetben. Keresztrejtvény. Angelus Silesius: Könyörgés a Szentlélekhez.

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése