2023. 05. 21.

Szent Rita

Szent Rita 1381 körül született. Lelke már fiatal korában Istennel töltekezett, szülei házában szemlélődő, valóságos remete életet élt. Egyedül csak Istennek akarta szentelni életét. A Gondviselés azonban más élethivatásra is kiszemelte. Szülei tanácsára házasságra lépett. Férje, Paulo Mancini nehéz természetű, hirtelen haragú ember volt, aki sokszor bántalmazta feleségét. De a férj a nemes lelkű feleség mellett lassanként megváltozott, és bűnbánó lélekkel Istenhez tért. Házasságukat Isten két fiúval áldotta meg. Férjét haragosai meggyilkolták, két kisgyermekét a jó Isten magához szólította. Rita özvegyen, árván maradt, csak az Istent érezte maga mellett. Bejutott az Ágoston rendi apácák casciai kolostorába. Itt a szemlélődésnek és az irgalmasság lelki és testi cselekedeteinek szentelte életét. Egyetlen vágya volt: együtt szenvedni a töviskoronás Krisztussal. A töviskoszorús Krisztus jegyese lett, akit az égi Vőlegény töviskoronájának egy homloksebével jegyzett el. 15 éven át, haláláig viselte Rita a sebet. 66 éves korában, 1457. május 22-én halt meg. 1737-ben boldoggá, 1900. május 24-én szentté avatták.


Miért tiszteljük a szenteket?
Anyaszentegyházunk tanítása szerint a szenteket tisztelni jó és üdvös. A szenteket azért tiszteljük, mert nagyon erényesen éltek, és mert maga az Isten is megdicsőítette őket. Közbenjárásukat azért kérjük, mert imádságukkal sokat tehetnek érettünk Istennél. (Régi Római katekizmusból)
A jó Isten útjelzőknek állította a szenteket, hogy életüket követve biztosan eljuthassunk a mennyországba. A szentek eligazítanak az élet tekervényes útjain, kivezetnek a zsákutcákból, felemelnek elesettségünkben, meghallgatják kéréseinket és azokat Isten trónusa elé viszik. Életük például szolgál. Megmutatják, miként szentelődhetünk meg a bajok és a megpróbáltatások közepette is és miként juthatunk Isten közelébe.
„Csodálatos az Isten az Ő szentjeiben” – hirdeti a Szentírás. (Zsolt 67,36.) Csodálatos az Isten Szent Rita megdicsőítésében is. A kétségbeesettek és a földre sújtottak segítője Ő, aki a lehetetlennek látszó helyzetekben is felkarolja a hozzá fohászkodók kérését. Ezért előszeretettel a „lehetetlenségek védőszentjének” nevezzük.
Szent Rita napján piros rózsákat szentelünk, amiket a szentmise után betegeinkhez viszünk, hogy szenvedéseiket ők is ajánlják fel az Úr Jézusnak.
**
Szent Rita rózsakoszorú 

Az éremre a Hiszekegyet imádkozzuk.
Dicsőség az Atyának miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen.
1. Miatyánk…
Hétszer: Üdvözlégy Mária… Jézus, aki Szent Rita kérésére bűneinket megbocsátja.
Dicsőség az Atyának…
2. Miatyánk…
Hétszer: Üdvözlégy Mária… Jézus, aki Szent Rita kérésére testi és lelki rossztól megoltalmaz.
Dicsőség az Atyának…
         3. Miatyánk…
Hétszer: Üdvözlégy Mária… Jézus, aki Szent Rita kérésére minden bajunkban megsegít.
Dicsőség az Atyának…
**
Könyörgés
Urunk, Jézus Krisztus,
te Szent Ritát elhalmoztad kegyelmeddel: megadtad neki, hogy szeresse ellenségeit, és homlokán viselje szereteted és kínszenvedésed jelét. Közbenjárására és érdemeiért add meg nekünk, hogy jók legyünk ellenségeinkhez, elmélkedjünk kínszenvedéseden, egykor pedig részünk legyen a szelídeknek és szomorkodóknak ígért juralomban.
Aki élsz és uralkodol a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
**
Közbenjárást kérő ima Szent Ritához
Szent Rita, Isten csodákkal kitüntetett téged. Te részesültél abban a ritka kegyelemben, hogy kétségbeejtő helyzetekben különleges szószólónk és segítőnk vagy. Erős bizalommal térdelek előtted, együtt érző szeretetedre hagyatkozva, hogy segítségedet kérjem jelen nagy szükségemben. Légy részvéttel irántam. Gyarló imámat vidd Isten trónja elé, és buzgó közbenjárásod által nyerj meghallgatást kérésemben. Járj közben értem Jézus Szentséges Szívénél. Ígérem, hogy egész életem hirdetni fogja az Úr hozzánk lehajló, minket átölelő szeretetét és a te közbenjáró jóságodat. Szent Rita! Te csodálatosan részesültél Urunk Jézus Krisztus kínszenvedésében. Közbenjárásod által nyerd meg nekem, hogy az élet szenvedéseit megadással viseljem és pártfogolj minden szükségemben. Amen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése