Szent II. János Pál
pápa 2000. április 30-án az egész világra kihirdette az Isteni Irgalmasság
ünnepét, hogy azt húsvét utáni első vasárnap üljük meg. Nagyon beillik
ünnepkörünkbe, mert kiemeli a kereső Isten, a jó Pásztor irgalmát, szeretetét.
Isten nem hagy magunkra, keres, ha eltévedünk, új kapcsolatra hív, utánunk jön
és szólítgat. Szembetűnő ez a keresés az ősszülőktől kezdve, a zárt ajtók
mögött, apostoltársai körében levő Tamás hitének megerősítésén át napjainkig.
(Jn 20,19-31) A föltámadt Úr életet ad, mint jó pásztor törődik velünk.
Egy neves színművész a világirodalom istenes-verseiből állította össze
egyéni műsorát, melynek végén elmondta a 23. zsoltárt: Az Úr az én pásztorom. Nagy tapssal jutalmazták előadását. Ekkor
megkérdezte hallgatóságát, ha valaki ismeri e zsoltárt, mondja el. Erre egy
idős, nyugdíjas pap jelentkezett. Az előadó felhívta őt a pódiumra. És ő mondta
a zsoltárt szívéből. A közönség közben felállt és könnyes szemekkel tapsolta
meg az idős embert. Akkor a művész elismerően így szólt: én ismerem a szöveget,
de ő ismeri az Urat is.
Istemtől fontos tudni,
de lényegesebb ismerni őt. Mindenki számára
nagy élmény, amikor Isten valamilyen módon megszólítja, megérinti (példa erre Ady:
Az Úr érkezése c. verse). Ilyenkor a megszólított megismeri esendő és nagyra
hívatott önmagát, s megrendül a szent Isten előtt. Ebben a személyes
találkozásban, az ember megismeri környezetét és betöltendő feladatát. Szinte
tapintható ilyenkor az Isten. Ettől kezdve életét nem folytatja úgy, mint azelőtt.
Nincs döntőbb
jelentőségű esemény a világtörténelemben, nem is lesz, mint Jézus feltámadása. Az
apostolok, köztük Tamás, aki saját kezével tapínthatta ki, hogy Jézus él,
valamint a többi tanítvány, pünkösdkor így tanúskodnak: „Jézus feltámadt a halálból, és ennek mi mindannyian tanúi vagyunk.”
És nagy erővel tettek tanúságot Urunk feltámadásáról: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk,
amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük
nektek.” Mivel megbizonyosodtak az Úr feltámadásáról, ezért életüket
is feltették az isten- és emberszeretetre. A jeruzsálemi közösség is boldog
volt, hogy eleven és megbízható, vértanúságukkal is tanúskodó szemtanúkat
hallgatnak. Hittel életükbe fogadták a feltámadt Krisztust és egy szívvel, egy
lélekkel szolgálták a közösséget. Megtapasztalták Jézus jelenlétét és szeretetét.
(ApCsel 4,32-35) Mi a hitet kaptuk ajándékba, hogy a Feltámadott életét építsük
be életvezetésünkbe. (1Jn 5,1-6) Ha szerinte élünk, akkor „maga a Szentlélek, az Igazság Lelke tesz tanúságot Jézusól”
bennünk.
„Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek.” Jn 20,29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése