1566. január 6-án pápává választották Antonio
Michele Ghislieri, mondavi püspököt, a tekintélyes domonkos szerzetest, aki az V. Piusz nevet vette fel. Piusz a megnövekedett napi teendők
ellenére igyekezett megtartani szerzetesi szokásait. Ájtatos, erkölcsös
életet élt, aki még a legsűrűbb napokon is legalább kétszer meditált és
imádkozott. Térden állva könyörgött a katolikus egyház minden gondjának
megoldásáért, és mindeközben nem vált meg a szerzetesi csuhájától sem.
A domonkos szerzetesek fehér ruhájában jelent meg minden hivatalos
eseményen, és csak tőle számítva lesz minden pápának fehér a ruhája.
Legfőbb célja volt, hogy a tridenti
zsinat
(1545-63) döntéseit és határozatait az egyház életében érvényre
juttassa. A trónralépést követő rendeletek egymásutánja gyorsan
megtisztította a pápai székvárost a legkirívóbb bűnöktől (prostítució
és bikaviadalok betiltása, kocsmák, fogadók nyitvatartásának
szabályozása stb.). 1566-ban kiadta a zsinat által átdolgozott
katekizmust, majd 1568-ban kiadta a Breviáriumot (Breviarium Romanum).
1570-ben megszületett a Missale, vagy más néven a Missa Tridentina,
azaz Tridenti Mise. Piusz ezt az új kiadást tette kötelezővé minden
katolikus egyház számára, kivéve azokat, akik a misét az 1370-es évet
megelőző rítusban tartották. Ez a hagyományos latin rítusként is ismert
mise kisebb-nagyobb változtatásokkal még ma is érvényben van az
1970-ben megújított liturgia mellett, mint a római rítus rendkívüli
formája.
Szent V. Piusz pápa írta: „Szent Domonkos – az Ő Rendjének egykor
mi is ünnepélyes fogadalmas tagja voltunk – az
égre emelte szemét és azt a szent hegyet nézte, aki nem más, mint a Boldogságos
Szűz Mária, Istennek szent Anyja. S ekkor – amint hisszük – a Szentlélek sugallatára könnyű, mindenkinek
hozzáférhető és rendkívül szép imádságot adott a keresztény népnek, ti. a
Boldogságos Szűz Zsolozsmáját, vagyis a rózsafüzért. Ezt az ájtatosságot azután
fiai az egész Egyházban elterjesztették, aminek következtében a keresztény
népek felbuzdultak, az eretnekség sötétségét elhagyták és a katolikus hit
világosságára tértek, majdpedig az imádság terjesztésére társulatokba
tömörültek.”
Lepanto 1571. október 7. Harminc évvel Buda elfoglalása után, Részeges Szelim török szultán
Európából még nagyobb részt akart elfoglalni. Abban az időben Szent V. Piusz
(+1572. május 1.) pápa ült Szent Péter székében. Felismerve a veszélyt,
keresztes hadjáratot hirdetett a törökök ellen és rózsafüzéres imahadjáratot a
keresztény erők támogatására. A török túlerővel szemben az egyesült spanyol,
velencei és a pápai flottát ausztriai Don Juan és Andrea Doria vezette. A
keresztény flotta 1571. október 7-én Görögország partjainál, a Lepantó-i
öbölben csodálatos módon győzött. A győzelmet nem csatázó, hanem imádkozó
karjainkkal vívtuk ki – mondta Don Juan. A tengeri győzelem emlékére Szent V.
Piusz 1572. október 7-ére a Győzedelmes Nagyasszonyunk ünnepét rendelte el.
Utóda, XIII. Gergely pápa 1573-ban a Rózsafüzér Királynője ünnep nevet adta. V.
Szent Pius, domonkosrendi pápa tiszteletére viselik a pápautódok a domonkosok
fehér reverendáját.
A történelem igazolja, hogy a
vészterhes időkben, mikor imaközösséggé formálódott egy nép, a rózsafüzér
imádkozása következtében ott minden változás békében, vérontás nélkül zajlott
le. A rózsafűzér imádkozása által népek erősödtek meg az igaz hitben és közösségek
szabadultak meg a gyűlölet, a vérontás veszélyeitől.
A Lepantoi csata eseményét nagyon szép mozaik-ábrázolással örökítették meg a Lyoni Fourvier-i Bazilika falán, ahogy a Szentatya rózsafüzért imádkozza kitárt karokkal, miközben zajlik a csata, és a keresztények győznek a Szűzanya segítségével az iszlám fölött. J-T. n
VálaszTörlés