2024. 05. 19.

Bérmálás 2024. május 19.

 

Minden ében tartunk bérmálkozást Pünkösdvasárnapján. 2024. május 19-én a 10 órakor kezdődött szentmisén 64 fiatal bérmálkozott. 2023 szeptemberétől készültek erre a nagy napra. A Szentlélek szentsége c. könyv alapján minden pénteken 19 órától 20 óráig tartottuk a felkészülést. Rugalmasok voltunk, megértettük, ha valakinek mérkőzése vagy versenye volt. Mindenki megkapta az adott téma anyagát két oldalon vagy elektronikus formában.

A szentmise kezdete előtt Balázs-Penksza Marcell és Karda Tímea köszöntötte Msgr. Tamás József ny. segédpüspököt, aki Dr. Kovács Gergely érsek úr megbízásából jött, hogy a bérmálás szentségében részesítse ifjainkat.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Főtisztelendő Püspök Atya!

- Mi fiatalok élni akarunk. Az emberi élet – akár ösztönösen, akár céltudatosan - mindig, a teljesebb élet felé igyekszik. Tudjuk, hogy a lángoló életvágyat Isten a teremtéssel oltotta belénk. Az élni akarás, az egyre tökéletesebb élet felé való törekvés minden kor emberében megvolt. De olyanok vagyunk mi, hogy ha ezerféle vágy él bennünk, akkor dolgozik ösztöneinkben mindezek ellenkezője is.
- Szép világunk Isten ajándéka. Mi, akik szeretjük Őt és az élet nagykorú szakaszához értünk, alkalmasnak láttuk az időt, hogy öntudatosan szembenézzünk a keresztény élettel. Ez az élet sok önfegyelmet kíván tőlünk, ha közösségben akarunk szolgálni Jézus Krisztus elvárása szerint: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye vállára keresztjét mindennap, és úgy kövessen.” (Lk 9, 23)
Hogy az Úr Jézust
 tudjuk követni, ezért kérjük a püspök atyától a bérmálás szentségét, 
hogy a Szentlélek segítségével 
Érteni tudjuk az evangéliumot, 
Öntudatos keresztényekké váljunk, 
Tanúságot tegyünk Jézus Krisztusról, és 
Áldássá legyen bennünk mindaz a jó, amit keresztségünk óta szüleinktől, keresztszülőktől, nevelőinktől és egyházunktól kaptunk. 


Kunszery Gyula – PÜNKÖSD

És amikor elérkeztek

a Pünkösdnek napjai,
összegyűltek egy kis házban
Krisztus első papjai.
(Rongyos ruhák, kérges kezek,
fésületlen üstökök :
ily egyszerű proletárok
a legelső püspökök.)
És hirtelen lőn az égből
mint egy sebes szélvihar,
s betölté az egész házat
zengő-zúgó égi zaj.
És eloszlott tüzes nyelvek
lebegtek a szobában,
s az isteni Szentlélekkel
betelének mindnyájan.
S akik eddig gyávák voltak,
bátrak lettek hirtelen,
s a tudatlan agyvelőkben
kigyulladt az Értelem.
S kik eddig a zsidón kívül
nem tudtak más nyelveket,
minden nyelven hirdették már
a krisztusi elveket.
És kiket a sanda kétely
oly gyorsan megrendite:
ingadozó tamásoknak
megszilárdult a Hite.
Köztük eddig egyetértés
alig-alig lehetett,
s fellángolt most a szívükbe
az isteni Szeretet !

 Püspök atya, Isten hozta, Isten éltesse!






A szentmise végén Botár András és Demián Hanna megköszönték a püspök atya szolgálatát.

Főtisztelendő Püspök atya!

Tudjuk, hogy életünk nagy fordulóira és vissza nem térő eseményeire nagyon jól kell készülni, mert csak akkor lesz gyümölcsöző az életünkben.

A bérmálás szentségének fölvétele is csak egyszer adatik meg életünkben, amely rányomja szentségi bélyegét lelkünkre, felnőtt kereszténnyé avat.

Az szeptemberben kezdett felkészülésben A Szentlélek szentsége könyv alapján, és minden órán kiosztott jegyzet alapján esperesünk felkészített, és segítettek a tisztelendő urak is. Ez idő alatt hitünkben elmélyültünk.

A mai napon részesültünk a Szentlélek kegyelmi ajándékaiban, mint az apostolok első pümkösd napján, ezért ünnepélyesen ígérjük, hogy állandó kapcsolatban maradunk a Szentlélekkel, és életünk végéig adományaival akarunk élni.

Éppen ezért Szent Pál apostol intését mostantól magunkra is alkalmazzuk: “Szítsd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézfeltételem által benned van” (2Tim 1,16). Csak így leszünk képesek a felnőtt keresztény életre.

Megköszönjük az esperes atyának, hogy felkészített a bérmálásra, és a tisztelendő uraknak a közreműködést.

Hálát adunk azért, hogy ilyen népes és lelkes egyházközségbe fogadtak be püspök atyánk által.

Megköszönjük Püspök atyánknak, hogy a keresztény nagykorúság szentségében részesített. Szeretettel köszönjük, és Sík Sándor soraival kívánjuk, hogy továbbra is vezesse Jézus Krisztus:

 Fehér fényben, fehér ruhában,
Egy férfi jár előttem egyre.
Vezet, vezet, kezem kezében,
Föl a magányos, nagy hegyekre,
Az emberarcok ködbe vesztek,
Ketten vagyunk a hegyeken.
Kézen fogva vezet a Mester,
S én követem.

Járok magányos hegytetőkőn,
A magasságos szirthazában.
S egy férfi jár előttem egyre,
Fehér fényben, fehér ruhában.
Léptünk alatt meleg virágok
Serkednek a vad köveken.
Kézen fogva vezet a Mester,
S én követem.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!  


   
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése