2017. 03. 02.

Értékesebb, mint az ártatlanság



Első látásra a cím különösen hangzik, de mégis igaz. Ahhoz, hogy a cím sugallta üzenetet megértsük, Egyházunk elcsendesedésre hív a nagyböjtben. A fejünkre szórt hamuval már jeleztük, hogy készek vagyunk negyvennapos gyógyító önvizsgálatot tartani, amelyet csak két személy tud teljesen áttekinteni: az őszinte ember és a szerető Isten.
Nagyböjt első vasárnapjának olvasmányai azt a kétpólusú képet mutatják be, amely között kibontakozik az üdvösségtörténet: ez az ember bűne, illetve Krisztus megváltása. Az időbeli negyven nap az ünnepélyes teljesség szent száma. Ezzel kezdődik (Jézus megkísértése) és fejeződik be (a húsvétot követő megjelenések) messiási küldetése. A kezdet és a vég egybecsengése Krisztusban.
Lucas Cranach: Ádám és Éva
A Teremtés könyvének mai szakasza (Ter 2,7-9; 3,1-7) az emberiség őshagyománya. Az első emberpár a megszentelő kegyelemmel került ki Isten kezéből, ezért Teremtőjével személyes barátságban, boldogságban élt. Isten különleges gondviselése mellett megígérte neki az örök életet. 
Isten azt akarta, hogy az ember engedelmességével, szeretetével érdemelje ki ezt a boldogságot. Isten kellő információval látta el a jóról és a rosszról, hogy a kísértéseknek ellen tudjon állni. 
A jó – élni a Teremtő által nekünk szánt életet; a rossz – mást élni. Tény, hogy a látható világban egyedül az ember az, aki szembeszállhat teremtőjével, ezért a gonosz őt kísérti. A kísértés a józan észnek ellentmondó állítás, mert a teremtmény soha nem lehet olyan, mint teremtője. Ezért a szabad ember nem szabhatja meg, hogy a teremtett világban mi a jó és mi a rossz. Ilyet csak a lázadó tesz. Sajnos választhatja a rosszat, s nem csupán a gonosz, de az emberek is bűnre vihetik. Amióta a gonosz ármányának áldozatául esett az első emberpár, keserves öröksége megrontotta a világ boldogságot adó rendjét, s az Istennek ellentmondó rossz elleni küzdelem végig kíséri minden, e földre született ember életét. E keserves örökség mellett ott van az értelem elhomályosulása és az akarat rosszra hajlása. A mezítelenség a szegénység és kiszolgáltatottság jele lett. 
Az Isten fizikai és biológiai törvényeinek öntudatlanul és maradéktalanul engedelmes világban az emberi élet nem más, mint küzdelem: a jó és a rossz harca. Az ember bukását előre látó Isten ezért a megváltást adó világrendet teremtett. A gonosz ártani már nem tud, csak kísért, s módszerei alig változtak. Még a Megváltót is megkísértette: szabadelvűséget, hedonista jólétet és erőszakos uralkodást ígért. (Mt 4,1–11) Nem ez a világ egészséges rendje, ezért mindig csődbe viszi az Isten elleni lázadást, ami Isten nélküli élet. 
Ha jót akarunk magunknak, akkor el kell fogadnunk Isten világrendjét és parancsait. (Róm 5,12–19) Az ádámi magatartásból ki kell menni és megtanulni a szeretet életformáját. S ha ez nem megy kifogástalanul, akkor élni kell a megtéréssel, amely Isten szemében értékesebb, mint az ártatlanság.

„A kegyelem pedig sok bűnből vezet el a megigazulásra.” Róm 5,16.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése