Első látásra a cím különösen
hangzik, de mégis igaz. Ahhoz, hogy a cím sugallta üzenetet megértsük, Egyházunk
elcsendesedésre hív a nagyböjtben. A fejünkre szórt hamuval már jeleztük, hogy
készek vagyunk negyvennapos gyógyító önvizsgálatot tartani, amelyet csak két
személy tud teljesen áttekinteni: az őszinte ember és a szerető Isten.
Nagyböjt első vasárnapjának
olvasmányai azt a kétpólusú képet mutatják be, amely között kibontakozik az
üdvösségtörténet: ez az ember bűne, illetve Krisztus megváltása. Az időbeli
negyven nap az ünnepélyes teljesség szent száma. Ezzel kezdődik (Jézus megkísértése)
és fejeződik be (a húsvétot követő megjelenések) messiási küldetése. A kezdet
és a vég egybecsengése Krisztusban.
Lucas Cranach: Ádám és Éva |
A Teremtés könyvének mai szakasza
(Ter 2,7-9; 3,1-7) az emberiség őshagyománya. Az első emberpár a megszentelő
kegyelemmel került ki Isten kezéből, ezért Teremtőjével személyes barátságban,
boldogságban élt. Isten különleges gondviselése mellett megígérte neki az örök
életet.
Isten azt akarta, hogy az ember engedelmességével, szeretetével
érdemelje ki ezt a boldogságot. Isten kellő információval látta el a jóról és a
rosszról, hogy a kísértéseknek ellen tudjon állni.
A jó – élni a Teremtő által
nekünk szánt életet; a rossz – mást élni. Tény, hogy a látható világban egyedül
az ember az, aki szembeszállhat teremtőjével, ezért a gonosz őt kísérti. A
kísértés a józan észnek ellentmondó állítás, mert a teremtmény soha nem lehet
olyan, mint teremtője. Ezért a szabad ember nem szabhatja meg, hogy a teremtett
világban mi a jó és mi a rossz. Ilyet csak a lázadó tesz. Sajnos választhatja a
rosszat, s nem csupán a gonosz, de az emberek is bűnre vihetik. Amióta a gonosz
ármányának áldozatául esett az első emberpár, keserves öröksége megrontotta a
világ boldogságot adó rendjét, s az Istennek ellentmondó rossz elleni küzdelem
végig kíséri minden, e földre született ember életét. E keserves örökség
mellett ott van az értelem elhomályosulása és az akarat rosszra hajlása. A
mezítelenség a szegénység és kiszolgáltatottság jele lett.
Az Isten fizikai és
biológiai törvényeinek öntudatlanul és maradéktalanul engedelmes világban az
emberi élet nem más, mint küzdelem: a jó és a rossz harca. Az ember bukását előre
látó Isten ezért a megváltást adó világrendet teremtett. A gonosz ártani már
nem tud, csak kísért, s módszerei alig változtak. Még a Megváltót is
megkísértette: szabadelvűséget, hedonista jólétet és erőszakos uralkodást ígért.
(Mt 4,1–11) Nem ez a világ egészséges rendje, ezért mindig csődbe viszi az
Isten elleni lázadást, ami Isten nélküli élet.
Ha jót akarunk magunknak, akkor
el kell fogadnunk Isten világrendjét és parancsait. (Róm 5,12–19) Az ádámi magatartásból ki kell menni és megtanulni a szeretet életformáját. S ha ez nem
megy kifogástalanul, akkor élni kell a megtéréssel, amely Isten szemében
értékesebb, mint az ártatlanság.
„A kegyelem pedig sok bűnből
vezet el a megigazulásra.” Róm 5,16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése