Boldog ember volt a mai vak szereplő. Nem azért, mert
meggyógyult. Két ép szem még nem elég a boldogsághoz, még egy addig vak számára
sem. Boldogságának forrása két tette volt.
Első tette a feltétlen, a
veszélyeket is vállaló becsületesség volt, amellyel kiállt Jótevője mellett.
A
másik tette, hogy teljes meggyőződéssel felelte Jézus kérdésére: Hiszek, Uram.
E két cselekedete nélkül látván is vak lett volna és boldogtalan.
– A vak szülei biztosan örültek fiuk szerencséjének,
és a legjobbat kívánták neki. De ők nem értették, hogy a boldogság titka:
„Éljetek úgy, mint a világosság fiai. A világosság gyümölcse csupa jóság,
igazságosság és egyenesség.” Ők megtagadták fiuk Jótevőjét, így akarták a
kellemetlenségektől megkímélni magukat és gyereküket. Örök tévedése ez a szülőknek
gyermekeik boldogságával kapcsolatban.
– Gyermekeinknek vagyont gyűjteni, őket taníttatni szép
dolog. De tudnia kell minden szülőnek: Az ember nem azáltal lesz boldog, amije
van, vagy amit tud, vagy hogy milyenek hozzá az emberek, milyenek az
életkörülményei. Mindenki csak tettei alapján lehet boldog, becsülete, hitből fakadó
élete alapján. Tehát mindennél fontosabb olyan tettekre, olyan életre nevelni a
gyereket, amely biztosítja a jó
lelkiismeretet és az üdvösséget.
– Ennek a nevelésnek Alfája, hogy a magam élete, a
magam tettei is ilyenek. Nevelni csak életemmel tudok. De hát, a neveléstől
eltekintve, én magam sem lehetek boldog másképp, csak tetteim alapján. Ha nem
érzem magamban a boldogság csíráit, tetteimmel van baj, nem mással. Nem a
körülményeimmel, a „szerencsémmel”, nem az emberekkel.
„Ébredj, ki alszol, és Krisztus rád mosolyog.”
Sz. J.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése