Életünket alakítjuk-e?

Róma közelében az egyik kolostorban volt egy apáca, aki nagy föltűnést keltett, mert állítólag természetfölötti látomásai és elragadtatásai voltak. A pápai hatóság Néri Szent Fülöpöt bízta meg, hogy járjon utána a dolognak. Fülöp rossz időben gyalog ment ki oda. Hívták az apácát, Fülöp pedig anélkül, hogy köszöntötte volna, odanyújtotta neki sáros csizmáit, hogy húzza le. Az apáca visszahőkölt, és heves szavakkal tiltakozott a számára fölháborító kérés ellen. Akkor Fülöp nyugodtan fölállt: ,,Már nem is fontos lehúzni! Elvégeztem a feladatomat” – mondta, s azonnal visszatért megbízóihoz. ,,Az a nő nem szent – tájékozatta őket –, és nem is tesz csodát, mert hiányzik belőle a legfontosabb, az alázatosság.” 

A bibliai alázatosság először is az a szerénység, amely ellentéte a hiúságnak. Ez az alázatosság az ember magatartása a mindenható és háromszor szent Isten előtt. Elismeri, hogy mindent, amije csak van, Istentől kapott, s félő tisztelettel törekszik megtartani a Törvényt. Isten megdicsőíti az ilyen alázatost, aki megnyílik kegyelmének. (Sir 3,19-21. 30-31) Életem legnagyobb kincse, hogy Jézus, az örök Isten szent Fia, értem és az én üdvösségemért emberré lett. Ennél mélyebb alázat és magasztosabb testi-lelki kapcsolat nem lehetséges két ember között. Ahogy miattam és értem isteni személyével egyesült emberi természetemmel, az én testemmel, ez a szeretet felülmúl minden emberi szeretetet. Én is, te is elmondhatjuk, hogy a keresztségben nem kézzel tapintható hegyhez, lobogó tűzhöz járultunk, nem félelmetes és távoli istenséghez, hanem az újszövetség közvetítőjéhez, Jézushoz. (Zsid 12,18-19. 22-24a) 

Jézusban feltárul nemcsak az isteni hatalom, amely nélkül nem lennénk, hanem az isteni szeretet is, amely nélkül elvesznénk. Ez az alázatosság – Szent Ágoston szerint – Krisztus jele, az Isten Fiának alázatossága, a szeretet alázatossága. Ennek az „új” alázatosságnak az útján kell haladnunk, hogy gyakoroljuk a szeretet új parancsát. Jézus egy farizeus házába vendégségre betérve amit mond, az az istenségének kinyilatkoztatása, s az üdvösség útja számunkra. (Lk 14,1. 7-14) Miniszterelnököt, érseket ha hozzánk jön az első hely illetné, de ez az első hely nem lenne méltó Istenhez. Jézusban eljött hozzánk és Betlehemet, Názáretet, majd a Golgotát választotta, mert a szegénység, az elrejtettség és az üldözött igazak halála illett hozzá. 

Kinyilvánította, hogy ebben a bűnös világban az utolsó hely az övé, mert így tudja megmutatni, hogy ő egészen más mint a világ, s hogy az ő hatalma az ingyenes szeretet.
De nemcsak vendégként jött közénk, hanem úgy is, mint az örök lakomát rendező Atyaisten küldötte. Jézus mindenkit meghív a lakomára, de azt elvárja, hogy menyegzős ruhát öltsünk. Ez a menyegzős ruha az alázatosságunk és a méltatlanságunk tudata: „Uram, nem vagyok méltó.” Ez életünk alakítója.

 

„Jézus mondja: tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.” Mt 11,29.