„A maguk kenyerét egyék”

„A maguk kenyerét egyék” (2Tessz 3,12). Tesszalonikában sokan azért nem dolgoztak, mert várták a nagyon közelinek gondolt világvégét. Persze élniök kellett, azért másokat használtak ki. Ma már nem fordul elő ilyesmi, már ami a világ végének várását illeti. De a mások kihasználása ma is divat.

Nem azért kell erről beszélni, hogy a hívek örömmel hallják mások ostorozását. Hanem azért, hogy mindenki a saját lelkiismeretét vizsgálja meg. Mert az emberek többségében van legalább valami ebből a másokat kihasználó lelkületből. Aki ért ehhez, kétségtelenül előnyben van másokkal szemben. De végeredményben óriási hátrányba kerül. Mert a jelleme sikerül nagyon is félre. És a végső ítélet fényében mégis a jellemünk kialakulása a döntő, nem a könnyű élet.

Munkahelyen, csoportokban a vallásos ember nem hozhat szégyent Krisztus nevére azzal, hogy lusta, ügyeskedő, másokat kihasználó.

A családban sem zsarolok ki senkit. Sem a házastársamat, sem a nagymamát, sem az odavett szegény rokont.

Sohasem akarok mások vállán felemelkedni, mások rovására előnyökhöz jutni. Nem használom ki mások irántam érzett szeretetét.

Gyermekeimet is arra nevelem, hogy a maguk kenyerét egyék. Nem biztatom őket törtetésre, lesipuskázásra, házastársuk vagy mások kihasználására. Kényeztetéssel sem nevelem beléjük az élősködés szellemét. Nem biztosan szeretet az, ha a szülők kereső gyermekeiktől nem kérnek hozzájárulást a család háztartásához.

A könnyebb élet nem feltétlenül szebb élet. A becsületes élet, az önzetlen élet biztosan szebb élet.