Újjáteremt mindent - 32.C.

Mindenszentek körül figyelmünk a végső dolgokra irányul. A keresztény teológiában az eszkatológia tárgyalja a halállal, ítélettel, föltámadással és üdvösséggel kapcsolatos dolgokat. Az ószövetségi kinyilatkoztatás fokozatosan beszél az egyén és a világ végső céljáról, hazatalálásáról, amit az ember szempontjából üdvösségnek nevezünk. 

A Makkabeusok 1. és 2. könyve Makkabeus Júdásnak, Matatiás pap fiának köszönheti elnevezését, aki Kr. e. 167-ben megindította a zsidók szabadságharcát a Szeleukidák ellen. A szereplők életük feláldozásával is hűségesek maradtak a törvényhez. Eleázár a pogányok unszolására sem volt hajlandó tisztátalan áldozat bemutatásra, mert hitte és vallotta, hogy a bűnösöknek bűnhődniük kell haláluk után. 

Eleázár példamutatása nem volt hiábavaló. Az anya és hét fia mártírhalála mutatja, hogy nők és gyerekek is készek voltak meghalni Isten törvényéért. (2Makk 7,1-2. 9-14) A halálba készülő testvérek szavaiban, amit az ígérgető királyhoz intéznek, fokozatos témafejlődést figyelhetünk meg:  

– az igazak inkább meghalnak, mint hogy vétkezzenek; 

– Isten igazolni fogja őket; 

– Isten feltámasztja őket. 

Vallják, hogy teljesen ép testben fognak feltámadni. A gonoszok számára nem lesz feltámadás az örök életre, bűnhödni fognak. Ez a történet a vértanúság és az igazak feltámadásának a teológiája. 

Ezt teljesíti ki Jézus Krisztus tanítása, hogy Isten életet ad, és fenntartja azt a síron túl is. (Lk 20,27-38) Jézus a templomban tanít, amikor ellenfelei: a főpapok, az írástudók, vének és a szadduceusok különböző kérdésekkel hozakodnak elő. A szadduceusok nem hisznek a feltámadásban és az angyalokban, csak Mózes öt könyvét, a Tórát fogadják el. Most kérdést intéznek Jézushoz, a tanítóhoz. Ő pedig a Tórából válaszol nekik, hogy Isten az élők Istene, ő életben tartja a meghaltakat is, azaz feltámasztotta. A föltámadáskor úgy élnek mint Isten angyalai. 

Szent Pál rámutat, hogy Isten, aki szeretett minket, állandó vigasztalást adott nekünk, és kegyelme által már jó reménységet is, ami a halál utáni boldogság. (2Tessz  2,16-3,5) Imádkozzunk, hogy az Úr vezérelje szívünket Isten szeretetére és krisztusi türelemre. Ismerjük fel, bár az egyénnek van ugyan tudatos élete, s csak ő lehet az örök élet és boldogság hordozója, de az egyén mindig kötve van a közösséghez és a teremtett világhoz. Élete csak ebben a konkrét keretben valósulhat meg, ezért célja is csak ebben teljesedhet ki. 

A keresztény teológia a végső dolgokról szóló tárgyalásban nem elégszik meg fölsorolni az egymás után következő mozzanatokat (halál, ítélet, föltámadás stb.), hanem úgy mutatja be őket, hogy azokon keresztül kialakul a teljesség, a befejezettség: új ég és új föld lesz, az Isten hajléka az emberek között (vö. Jel 21,1-5). Krisztus megváltó művének kiteljesedése, hogy az anyag világ is megdicsőül.

 

„Jézus Krisztus az elsőszülött a holtak közül: övé a dicsőség és hatalom örökké.” Jel 1,5.