Traianus császár alatt a rosszindulatú többségi vélemény lesett a kereszténygyanúsokra. Mindenki az volt, aki a piacon a hús eredéséről érdeklődött, aki a pogány szentély előtt elhaladva nem intett csókot kezével vagy aki nem mutat be áldozatot az isteneknek. Az ilyenre könnyen ráfogták, hogy keresztény és életveszélyessé lett. Ha valakiről tudni akarták szomszédai, hogy keresztény-e, akkor feljelentették.
Erre a sorsra jutott a birodalom harmadik világvárosának püspöke, az
Isten-hordozó Antiochiai Szent Ignác. Valószínűleg Szíriában született
az első század közepén, mert neve mellett mindenütt szerepel a Nourani szír név is,
ami pontosan azt jelenti, amit az Igneus, Ignatius: "Tűzből való". Azt akarta
megvalósítani amit Szent Pál: terjeszteni a kereszténységet, és vére hullásával
példát adni másoknak.
A pogány város légköre
életveszéllyel övezte, amely a kereszténység megvallását váltotta ki belőle. Antiochiában
Euodiosz püspök után Szent Péter
második utóda volt. Tudós volt és író. Az antiochiai keresztény biblikus iskola irányát
képviselte, amelyből még Aranyszájú Szent János is merített (+407), és aki a
legszebb prédikációját éppen Ignácról mondta. Antiochiában a pogányságból
megtért keresztényekből alakult először egyházközség, de mellette létezett egy
zsidó-keresztény csoport is. A konfliktusokat az első század körül csak gyarapította a
gnosztikusokkal való küzdelem is. Ignácot
107-ben tartóztatták le. S minthogy
nem volt római polgár, viszont feltűnő termetű, és külsejű férfi volt, ezért a
római törvény egyik Digestája (XIX,31) így rendelkezett: “Ha erejük és szépségük méltó rá, magának a római népnek legyenek
megmutatva (ti. cirkuszi szereplésben.)”
Rómában Traianus a dákok felett aratott győzelmére 123 napos állami
ünnepet ült, és Ignácot a Vespasianus építtette Kolosszeumban a nézők
szeme
láttára tépték szét a vadállatok 107. december 20-án. Halálát bátran
fogadta. Beteljesedett, amit magáról vallott: “Isten búzája vagyok
én, és kell, hogy megőröljenek a vadállatok fogai, és így Krisztus tiszta
kenyerének bizonyuljak.”
Földi maradványait a keresztények Antiochiába vitték.
Hazaérkezése napját, október 17-ét a 4. századtól fogva megünneplik.
Leveleiben így búcsúzott: Valete in Christo Jesu communi spe nostra! Köszöntelek közös reményünkben, Jézus Krisztusban.
Kitartásra buzdít 🙏
VálaszTörlés