22.C. - Jézus a VIP-es helyről

Az Úr Jézus mielőtt önmagáról beszélne, előtte mindig az Atyához intézi dicsérő imáját, aki a gyermekded lelkületűek, kicsinyek számára nyitva tartja titkait, de a világ okosai nem tudnak oda bepillantani (vö. Mt 11,25sk). Mivel „senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja” – ezért Jézus magához hív, hogy megkönnyítse terheinket és tanítson, mert Ő szelíd és alázatos szívű, s lelkünknek nyugalmat ád. Most arra hív, hogy tőle tanuljunk alázatot, és legyünk kedvesek az Atya előtt. Az alázat vagy alázatosság erény, mely képessé tesz minket arra, hogy ember voltunknak, teremtettségünknek megfelelően és törékenységünknek tudatában éljünk.

Az alázat igaz önismeretből fakad, mely megóv az elbizakodottságtól, a gőgtől. Az alázatról azt tartják, hogy a tökéletesség fokmérője, mely megszerzi az embertársak szeretetét. Az ószövetségi Sirák fia így beszél erről: „Fiam, alázattal vidd végbe tetteidet, és jobban szeretnek majd, mintha adakoznál.” (Sir 3,19-21. 30-31) A hívő ember számára az alázatosság nem csupán egy az erények között, hanem alapmagatartás ez az Istennel és az embertársakkal való kapcsolatban. Aki gyakorolja az alázatot, vagyis aki megalázza magát, az kegyelmet talál Istennél, és őt Isten felmagasztalja. Az alázatosság megszerzi Isten és az emberek szeretetét, s az életet mindig családiassá és boldoggá teszi. Lásd Szűz Mária hálaadó énekét, a Magnificatot. Jézust egy vezető farizeus meghívta, hogy szombaton nála egyen. (Lk 14,1.7-14) Lukács evangélista sajátja a történet. Jézus észrevette, hogy a meghívottak hogyan válogatják az első helyeket. Példabeszédében tanítást ad Isten országáról. Az első részben a szerénységet, az alázatot ajánlja, mert ezek az emberek tudatában voltak értékeiknek, amit Istentől kaptak, de nem vezették vissza Istenre. Sikereiket önmaguknak tulajdonították, így életükben nem maradt hely sem Istennek, sem embereknek. Az önző önmagát keresi, és az üdvösséget is a saját erejéből akarja elérni. 

A példabeszéd második részében Jézus azt ajánlja, hogy olyanokat hívjanak meg lakomára, akik nem tudják viszonozni. Ezek a segítségre szorulók, a viszonzásra képtelenek meghívása azért jó, mert akkor Istent utánozzuk, és megtapasztaljuk, milyen öröm úgy adni, hogy nem valamiért, valami reményében, hanem önmagáért a jó Istenért teszünk jót. „Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.” Jézus, aki az Atyának tetsző magatartást élte, tanít és jövőnket húsvétjával kinyilatkoztatta. Mi ezért az újszövetség közvetítőjéhez, Jézushoz járulunk. (Zsid 12,18-19. 22-24a) Ő segít megismerni önmagunkat, lelkünk tisztaságát megőrizni, és kegyelmi kapcsolatban tart az Atyával, Fiúval és Szentlélekkel.

 

„Boldogok, akik meghivást kaptak a Bárány lakomájára”