Jót tenni jó! - 18.C. 2025

Kölcsey Ferenc (1790-1838) kevéssel a Himnusz megírása után, a francia-német enciklopédista, Holbach báró (1723-1789) A természet rendje könyvét olvasta, aki vizsgálódásait a fizikai világra és a tapasztalásra vezetett vissza. Kölcsey eltűnődött az emberi élet és a dolgok mulandósága fölött, s ismerve a Predikátor könyvét, megírta borúlátó versét, Vanitatum vanitast. A 19. század elején az irodalmárok és művészek témája a múlandóság volt. Mivel elszakadtak Istentől, mindent a félelem és önös érdek tartott hatalmábn. Attól féltek, hogy amit addig birtokoltak, elveszítik és másé lesz. 

A Prédikátor könyve az egész Biblia legtitokzatosabb írása, amelyet Kr. e. a 4. század végén vagy a 3. század elején írtak. Szerzője egyenesen kiábrándult emberként jelenik meg előttünk: „Minden hiábavalóság, csupa hiábavalóság”.  

A névtelen Prédikátor mohón magába szívta a hellenista bölcselők keserű cinizmusát és először homályosította el a zsidó optimizmust, melyet a messiási reménység táplált. Míg ezen töpreng a Prédikátor, mégis általános reményt ad: a földön minden hiábavaló, de a megoldás az élő Istennél van. Benne kell bízni. (Préd 1,2; 21-23) Az ember fáradozásának igazi értelme nem a földi dolgokban keresendők. Ez a könyv benne van a Bibliában, hogy megtanuljuk, hitünknek át kell mennie egy tisztító próbán, hogy belássuk, az Istentől elszakadt élet boldogtalanná tesz. A legnagyobb német költő, Goethe mondta: „Ennek a léleknek, uraim, túl rövid ez az élet.” Igen, a lélek Isten után kiált! Jézus megválaszolta, hogy a földi élet út az örök haza felé, s meg is adta az eszközöket az odajutáshoz. (Lk 12,13-21) Jézus útban Jeruzsálem felé az Atya akaratának, Isten országának megvalósításán fárad, és az örök életről beszél. Hallgatói között akadt, akit az anyagi javak, az örökség érdekel. Pedig arról a Törvény rendelkezett (Mtörv 21,17). Ezért disszonáns a helyzet arra kérni Jézust, hogy örökösödési ügyben legyen döntőbíró. 

Jézus küldetése nem ez, ezért elutasítja a kérelmet, és elutasít mindenkit, aki evilági elgondolásait az evangéliummal akarja igazolni. Ekkor Jézus az élet igazi értelmét emeli ki, ami nem függ az anyagi javak bőségétől, hanem az Isten- és a felebarát szeretetétől. Bárki örökölhet vagyont, kereshet többet, mint amit költeni illik vagy tud, de akkor tegyen jó is. Ez alaptörvény. Ez erkölcsi küzdelmet jelent. Ez a „Jót tenni jó!”, amit művelni kell. Jézus nem forgatja fel az emberi jogrendet, sem a gazdasági életet, hanem rávilágít arra, hogy a földi élet út az örök haza felé, s a földi javak csak eszközök az örök élet eléréséhez. A teljes eligazítást Jézus Krisztus halála és feltámadása hozta meg. (Kol 3,1-5. 9-11) Krisztus, aki az Atya jobbján ül, már a keresztséggel elrejtette életünket Istenben. Mi tudatosan az örök javak megszerzésére törekszünk, amit csak a szeretet útján érünk el.  

„Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.” Kol 3,1.