2021. 09. 04.

Mély átalakulás

Döbbenetet vált ki szomszédai körében, ha egy beszélni tudó ember megnémul.
Ilyen volt Zakariás pap, Keresztelő Szent János apja, aki nem hitt az angyal szavának és megnémult. A Tízváros határában a pogányok között csodálkozást váltott ki, az a dadogva beszélő siket, akinek fülét és nyelvét Jézus megérintette ujjával, és így szólt: „Nyílj meg!” Azon mód megnyílt a füle, megoldodott a nyelve és érthetően beszélt. (Mk 7,31-37) Jézust tanítókörútján sok beteg kereste fel és sok beteget vittek hozzá, akiket testi-lelki bajaikból meggyógyított. Jézus tanítása és gyógyításai segítették az embereket, hogy meg tudjanak nyílni Isten előtt, és teljesen meggyógyuljanak. Az Egyház is részese az emberek mindennapi reményeinek, szomorúságának, örömeinek és szorongásának, mert mélyen meg van győződve arról, hogy maga Krisztus vezeti ezeken az utakon. Éppen ezért az egyház szeretettel fordul a fogyatékkal élők felé is. 
Évszázadok óta az érzékszervi és idegrendszeri fogyatékosok: vakok, siketek, beszédhibásak nevelésére intézményeket létesített. Erdélyben először, Kolozsvárt a Külső-Monostor utca elején 1888. szeptember 3-án nyílt meg a Süketnéma Intézet, amely kisebb megszakításokkal napjainkban is végzi áldásos tevékenységét. 
De ki törődik a lelki süketnémákkal?
Bodó Márta közíró megállapítása és kérdései aktuálisak: „A letűnt ateista rendszer Istennel szemben süketnémává tette az ifjúságot, a nemzet megújító erejét. Azt, amely az erdélyi magyarság keresztény kultúráját hivatott megőrizni, fejleszteni és továbbadni a szentistváni örökséget. Mennyire fogjuk ezt a lélekpusztító kárt felszámolni? Hány szülő fogja hittanórára küldeni gyermekét, hány fiatal lelkében fogan majd meg az istenhit mustármagja? Milyen szellemiségű, milyen erkölcsű, mennyire elkötelezett lesz az életre készülő ifjúság?” 
A nemzet második Tanár ura, Nemeskürty István írta: „Mindannyian felelősek vagyunk mindenkiért, nem szabad úgy tennünk, mintha a történelem mellettünk vagy mögöttünk folyna el, és nekünk csak annyi közünk lenne hozzá, hogy megmerítjük benne a lábunkat. Saját történelmünket mi magunk alakítjuk: vezetők és vezetettek.”
Jézus ma is velünk van, segítségünkre van, hiszen teljesítette Izajás jövendőlését: „Maga Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.” (Iz 35,4-7a) A csodálatos gyógyulások mind olyan jelek, amelyek által Isten felemeli az embereket, és a teremtett világban is nagy átalakulást visz végbe. A Krisztussal meglévő belső kapcsolatunk kifelé való bizonysága a segítségre szorulók felkarolása és környezetünk védelme. (Jak 2,1-5) Mindez csak a Krisztusban gyökerező hit által valósulhat meg. Ha nemzetünk lelki-szellemi-anyagi kincseit használjuk, akkor nagyon gazdagnak érezhetjük magunkat. Mert „minden nép annyit ér, amennyi értéket magából ki tud termelni.”

 

„Az Úr, a te Istened uralkodik örökké, nemzedékről nemzedékre!” Zsolt 145,10.

 

A sötétség birodalma 12.

A boszorkánygyülekezetben (szabadkőművesek) a neveket olvasva első osztályú emberek voltak, akik tökéletesen jó modorúak a normális életben. Ebben a gyülekezetben családos férfiak, családos nők és a felső tízezer tagjai voltak jelen. Néhánynak közülük igen jól ismert neve volt New Yorkban és Washingtonban is. Engem csak a tökéletesen megszállott egyén rémít meg. Néhányukkal találkoztam Washingtonban és az ország más részein is. Ezek mindig megrémítenek engem, mivel teljesen az ördögnek adják magukat. A megszállottság ellenszenves dolog. Mindenki számára ez a tanácsom: ismerd meg az exorcizmust, ismerd meg a megszállottságot, és tudd, hogyan védheted ki az ördög támadásait, egyébként pedig kerüld el. Fontos, hogy információt szerezzen bárki róla, ezért néhány könyv, hasznos lehet. Bizonyos emberek, akik A sátán túsza című könyvemről érdeklődtek, azt tanácsoltam: Még ne olvassátok a könyvet. Várjatok vele néhány évet. Különösen, ha fiatal, érzékeny emberek, vagy nem képesek könnyen szembesülni brutális tényekkel. Valamit tudnod kell erről a témáról, de nem kell a részletekbe belemenned – ajánlanám bárkinek.Mindenekelőtt figyelj az ördög csapdáira. Ne használj spiritiszta táblát, ne látogass spirituális szeánszokat. Ne jósold a jövőt kártyából. Ne foglalkozz természetfölötti meditációval. Ne vegyél részt szcientológusok előadásain. Máskülönben így vagy úgy zaklatni fog az ördög vagy egyenesen megszállott válik belőled. És nem is fogsz erről tudni. Ezért tartsd magad távol az ördög csapdáitól.

Miért csak bizonyos papok kapnak meghatalmazást az ördögűzésre? Az igazat megvallva minden pap végezhet ördögűzést, ha meghatalmazása van rá.  

Először is: a tipikus exorcista nem túlságosan költői beállítottságú egyéniség. Nem egy szóvirágokkal ékes első osztályú humanista.
Általában egykedvű személyiség, jó erkölcsi ítélőképességgel, egyenese és világos gondolkodású. Számára a két pont közötti legrövidebb távolság az egyenes.  
Másodszor: az exorcistának kipróbált erkölcsi jelleme kell, hogy legyen. Ez az oka, hogy fiatal papok általában nem lehetnek ördögűzők. Figyelmes fölöttesek papjaikat 45 vagy 50 éves korukban fogják jól megismerni. Akkorra a papok megérnek, lehet rájuk számítani. 
Harmadjára: az exorcistának jó teológusi képzettsége kell, hogy legyen. Jó teológiai ismeretek nélkül becsapható.

Magadra vállalhatod-e egy férfi vagy egy nő, egy fiú vagy egy leány exorcizmusát? Ha nem vagy képes megítélni a válaszokat, melyeket tőlük kapsz, félrevezetnek. Azt hiszed, hogy nincs is szó ördögről vagy megszállottságról. Ebben az esetben pedig befellegzett az ördögűzésnek. Tehát e három első követelménynek nem felel meg mindenki. A modern Egyházban már nincsenek ilyen kvalitású papok. A másik tényező, hogy sok pap visszautasítja, hogy részt vegyen az exorcizmusban. Miért? Mert, az ördögűzés maga után von egy nem tudatos, láthatatlan vámot az emberi szellemen. Milyen ez? Ezt egy példájával világítom meg. Én apák és anyák százait ismerem, akik szerették és felnevelték gyermekeiket, akik mindent, amik volt, szeretetből gyermekeiknek adták. Azok sikeresek lettek, de nem beszélnek arról, hogy amikor végeztek, milyen “titkos ünnepségeken” vettek részt. 

Nézzük a férjeket és a feleségeket is, akik miután megajándékozták egymást a szeretetükkel, nem tudják azt megismételni. Ezt valójában csak egyszer lehet adni. Azután már nincs mit adni. Ez a lélek sajátos termékeny átadása. 
Ugyanez történik az exorcistákkal. Minden alkalommal, amikor ördögöt űzöl vagy asszisztálsz hozzá, elveszítesz valamit magadból. (Jézus ezt felelte: »Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő ment ki belőlem.« Lk 8,46) Minden exorcizmussal bizonyos életerő, bizonyos szellemiség elvész. Az ördögűzők azt mondják, hogy minden exorcizmus idején Isten elvett belőlük egy részt, és halálukig kell várniuk, hogy visszakapják. Az általam ismert exorcisták is igen higgadtak és nagy lélekjelenléttel bírnak, mert a békesség mindig következménye a jó exorcizmusnak. Béke van bennük, nagy és mély béke. És amikor a megszállott személyek túl vannak az ördögűzésen, és már meggyógyultak, fenséges nyugalom honol arcukon. Hirtelen ráébredtek arra a tényre, hogy ők Isten gyermekei. Immár tisztákká lettek.


– folytatjuk – 

 

Az előző részek: 

Malachi Martin - A sötétség birodalma 1-2.

A sötétség birodalma 3-4. rész

A sötétség birodalma 5. rész

A sötétség birodalma 6. rész

A sötétség birodalma 7.

A sötétség birodalma 8. rész

A sötétség birodalma 9.

A sötétség birodalma 10.

A sötétség birodalma 11.

Az ördögűzés valójában örömteli esemény 

 

 

 

Hirdetés: 2021. szeptember 5.

1. Elsővasárnapi szentségimádás ¼ 2-től ¾ 5 óráig.

 

2. Az Eucharisztikus Kongresszusra induló zarándokok a vonatjegyet és a fontos tudnivalókat átvehetik kedden délelőtt 10 órától du. 6 óráig a plébánia irodájában. A kedd esti mise után zarándok-felkészítőt tartunk.

 

3. Szerdán, szeptember 8-án örökös szentségimádás a Millenniumi templomban. A reggeli mise utántól az esti mise kezdetéig.

4. Pénteken, szeptember 10-én 20:56 órakor a Corona vonat 3+11 vagonban indulunk Budapestre hátizsákkal, bicska nélkül.

5. Jövő vasárnap a NEK zárónapja van Budapesten, ezért szentmisét végzünk reggel 7., 8. és fél 10 és este 7 órakor. A Szent József kápolnában reggel fél 9 órakor.

A  szokásos 11. és 12:15 órás mise kimarad, hogy híveink a vissza nem térő eseménybe, a pápai misébe a tv-én keresztül tudjanak bekapcsolódni. 
6. Előre hirdetjük, hogy szeptember 14-én, keddhez egy hét, a Szent Kereszt templomban örökös szentségimádás és templom búcsú. A búcsús szentmisét délelőtt 11 órakor és este 7 órakor tartjuk. 
7. Figyelmükbe ajánljuk a katolikus sajtót. A Vasárnap a sekrestyében kapható.
 
 

NEK 2021. szeptember 12 - BUDAPEST

 

Az Eucharisztikus Kongresszusra induló zarándokok a vonatjegyet és a fontos tudnivalókat átvehetik kedden délelőtt 10 órától du. 6 óráig a plébánia irodájában. A kedd esti mise után zarándok felkészítőt tartunk.

Szeptember 12-én, jövő vasárnap szentmisét végzünk reggel 7., 8. és fél 10 és este 7 órakor. A Szent József kápolnában reggel fél 9 órakor.

A  szokásos 11. és 12:15 órás mise kimarad, hogy híveink a vissza nem térő eseménybe, a pápai szentmisébe a tv-én keresztül tudjanak bekapcsolódni.

 

 

Zarándokok fontos tudnivalója:

- Érvényes úti okmánya legyen: személyi igazolvány vagy útlevél.

- Egyéni utasbiztosítása legyen. (Baleset esetén saját maga kell intézze.)

- A rendszeresen szedett gyógyszereit ne felejtse itthon.

- Réteges ruházat, váltóruha, váltócipő, esőkabát.

- A programra csak rúd nélküli zászlót lehet vinni. Bicska, vagy hegyes dolog nem lehet.

- A szálláson ágynemű van, dohányozni tilos.

- A vonaton, szálláson hagyott dolgokért felelősséget nem vállalunk.

- A vonat menetrendszerint közlekedik. Idejében legyünk ott. A vagonok sorrendjét ismertetjük. A későkre várni nem tudunk.

- Az útra megfelelő élelem és ital legyen. A vonaton gyors büfé van.

- Kisméretű csomagot kell hozni (hátizsákot), amit a misére is viszünk.

Szeretettel várjuk Önöket szeptember 10-én!

 

A programról:

Pénteken, szeptember 10-én 20:56 órakor Csíkszeredából a Corona vonattal (3+11 vagon) indulunk Budapestre hátizsákkal, bicska nélkül. Akik más állomáson ülnek fel, akkor legyenk ott kellő időben.

Jó ha egy órával előbb már megérkezik, hogy a vagonok száma szerint a peronon tudjunk elhelyezkedni és felszállni. Mindenki a megadott számú vagonba és helyére üljön, majd átcserélhetik.

Érkezés Budapestre szombaton 11:05 órakor. Onnan autóbuszok szállítanak a Márton Áron Kollégiumba, ahol megétkeztetnek. Elfoglaljuk a füstérzékelős szállást. Délután autóbuszok visznek a Bíborosok miséjére, ott mécsest adnak a körmenetre. A körmenet végén, 21 órakor a szállásunkra vissza is visznek.

Vasárnap reggel fél 7 órakor hátizsákkal indulás a Kossuth térre: a Rákóczi Szövetség ott kalapot, sálat ad és szendvicset is oszt. Ezután megyünk a pápai misére, elfoglaljuk a kijelölt szakaszban a helyünket.

A belépésnél legyen kéznél az úti okmány. A szentmise kb. 13:15 órakor véget ér. Onnan gyalog kb. 2 km a Keleti pályaudvarra megyünk. Ugyanazon vagon és helyszám elfoglalása után indulás 17:40-kor haza.

Érkezés Csíkszeredába, hétfőn 9:28 órakor.

 

„Minden forrásom belőled fakad.” Zsolt 87,7.