![]() |
| Fotó - Veress Nándor |
Ünnepi beszédében rámutatott: a lovagkirályban lett sajátosan magyarrá az egyetemes kereszténység, ezt bizonyítják Szent László legendái, amelyekben az ősi nemzeti hagyomány találkozik a keresztes lovag eszményével, így Szent László öröksége a legnehezebb időben is megtartó erőt jelentett a nemzet számára, akárcsak Csaba királyfi a székelység számára.
![]() |
| Fotó - MTI |
A kereszténységet védelmező Szent László történelmi nagyságát
méltatva felidézte: Szent István országépítő nagy művét az az ember
folytatta, akinek lázadó nagyapját Szent István vakíttatta meg, és aki
azért született emigrációban, mert apját száműzték. Semjén Zsolt
felhívta hallgatósága figyelmét: nincs még egy család az egyetemes
világtörténelemben, amely annyi szentet adott volna a katolikus
anyaszentegyháznak, mint az Árpád-ház.Hozzátette: Szent Lászlótól indul az az önértelmezés, hogy a magyarság a keresztény Európa védőpajzsa.
„Hát nem így van ma is? Nem mi védjük ezt a szerencsétlen Európát, amely megtagadja saját keresztény gyökereit? Mégiscsak mi védjük, most is, hűen ahhoz a nemzeti önértelmezéshez és küldetéshez, ami Szent Lászlóval indul” – jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
A Szent László-év fővédnöke egyházi méltóságokkal, valamint Hargita
megye és Csíkszereda önkormányzati vezetőivel közösen nyitotta meg a
Millenniumi templomtéren elhelyezett kültéri kiállítást, amely 12 tabló
segítségével idézi fel Szent László életét és kultuszát. A kiállítást a
Pro Patria Egyesület számos Kárpát-medencei és azon kívüli helyszínen
mutatja be a Szent László-év során.A Szent László emlékévet lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából hirdette meg a Miniszterelnökség.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése