2018. 10. 08.

Requiem Erdélyért + 1


Nézem a romániai népszavazás eredményét és közben keserű gondolatok kavarognak bennem. Bevégeztetett, hát, ennyi volt… Népem jövőjének eddig tiszta egén úgy látom gyülekezni a viharfelhőket, mint nyáron, amikor a tikkasztó meleg után enyhülést várunk, de jégeső pusztítása az elégedetlenségünk büntetése. Miért írom, hogy büntetés? Mert nemzetem az Úr haragját vonta ma magára látszat-keresztény magatartásával. Az erdélyi és partiumi magyarság ma bebizonyította, hogy a kereszténység számára semmit nem jelent. Hiába áldozták fel őseink életüket, sokszor egész családjuk életét a kereszténység, hazájuk, népük védelmében. A sok áldozat hiábavaló volt. A mai kor embere ezen a vidéken már nem keresztény, a templomba is csak a látszat miatt jár. Megmutatni divatos ruháját, elővenni mise, vagy istentisztelet alatt legújabb kiadású telefonját, a parkolóban mutogatni autóját. Ezek az emberek, sajnos nem írhatom azt, hogy hívek nem átallják aztán magukhoz venni az Oltáriszentséget, vagy az Úrvacsorát.
Nekünk, magyaroknak ma nem a román kormány, még csak nem is az ortodox egyház hívó szavára kellett volna elmennünk szavazni. Az erdélyi keresztény egyházak hívó szavának kellett volna eleget tennünk. A krisztusi törvényeknek kellett volna engedelmeskednünk, de nem tettük. Nem tettük, mert elvakított minket a gyűlölet, közömbösség posványába süllyedtünk, de ami a legnagyobb bűnünk, elhagyott bennünket a hitünk. Szégyelljük hát magunkat, érezzük bűneink súlyát és bújjunk el, mint Ádám és Éva a paradicsomban, mert az Úr ellen vétkeztünk ma.
Megvett, elvakított minket a liberális kampány. Megrontottak minket, mint a tudatlan gyermeket. A Nyílt Társadalom Alapítvány, az Amnesty International és más, páholyokból irányított „civil” szervezetek kezére játszották ma az erdélyi magyarok is Romániát és ezzel magukat. Azoknak a szervezeteknek, azoknak a láthatatlan hatalmaknak a kezére, akik Magyarország vesztén ügyködnek, akik Ukrajnában legalább annyira hibásak a magyarok szenvedése miatt, mint a Porosenko vezette bábkormánynak. Ezek után vajon Erdélyben a magyarság és a székelység javát szolgálnák? Tettek e valaha egy szalmaszálat is odébb az ország kisebbségeiért? Harcoltak e valaha a jogainkért?
Akik Erdélyben kettős állampolgárok, és ma nem szavaztak, hazájukat, Magyarországot is elárulták. Igenis hazaárulók, hiszen a magyar alkotmányban a házasság úgy fogalmaztatott meg, mint férfi és nő szabad elhatározása. Ezek szerint ők, a magyar alkotmánnyal sem értenek egyet? Miért kérték a magyar állampolgárságot? Az erdélyi magyarság takarója addig ér, ameddig a Magyar Kormány által utalt támogatások?
Erdélyben és a Partiumban ma minden férfi, nő, egyéb – hiszen mától már az LMBTQ és a gender ideológia szövetségesei vagyunk… aki nem szavazott, a magyarok vesztét kívánó, európai uniós, liberális söpredék cinkosává is vált egyúttal. A liberálisok következő lépése a nyitva hagyott kiskapu kijátszása lesz, megszavazhatják a melegek házasságáról szóló törvényt. Már így is túl messzire mentek, tankönyvekben már nem szerepelhetnek bizonyos dolgok, mint például az Advent vagy a nemre utaló Mikulás bácsi kifejezés, és egyéb, a nemre utaló kifejezések, amelyekre a gyermekek esetében a „manót” kell használni…. Ezek után ne csodálkozzon senki, ha gyermeke otthon arról mesél, az iskolai tananyag szerint a homoszexualitás jó, sőt követendő. Ne csodálkozzon, mert már úgyis késő lesz és egyébként is ezt akarta. Ma volt ugyanis az utolsó alkalom, hogy megállítsuk a liberális mételyt, de mi ezt az esélyt eljátszottuk.
Ezért írom most le, hogy népem jövőjét sötét vihar tépázza, megmaradásunk kétséges, több mint bizonytalan, a kötelet pedig mi magunk adtuk hóhérjaink kezébe. Így megérdemeljük, ami ránk vár. A kérdés azonban az, hogy gyermekeink is megérdemlik-e, ami rájuk vár? Jogunk van-e, volt-e az ő jövőjüket rombolni, mint annak idején a mienket a kommunisták? Átok mindenkire, aki a nemzete jövőjét teszi tönkre… ennyi volt hát… bevégeztetett…
Czeglédi Andrea írását a mai sajtóhírekből vettem. Elkeseredésből írt utolsó mondatát megértem, mint Petőfit.

Tisztelt Olvasó! 
Czeglédi Andrea írását tükörnek szántam a szavazóknak és bojkottálóknak.
Aki magyar állampolgár és felesküdött a Magyar Alkotmányra, ott világosan az van benn a családról, amit mi okt. 6-án és 7-én az "Igennel" szavazók kértünk. 
Aki állampolgári esküjét megszegi, azt nem lehet másként nevezni, mint hazaáruló! 
Aki elolvassa Czeglédi írását és utána a saját képét nem látja tisztának, ismételten kérem, ne törölje belém!
Tisztelt Olvasó!
A nem sikerült Referendumnál nem vigasz a Polgári Törvénykönyv. Az EU sok  mindent Romániára, azaz a polgárokra fog erőltetni. 
Ha a Referendum sikeres lett volna, akkor az EU brüsszelitái nemcsak a V4-et vagy Magyarországot támadnák, hanem Romániát is. 
Ez a helyzet pedig a román vezetőket a V4-ek felé irányította volna. Az biztos, hogy az erdélyi magyarságnak kedvezőbben alakulna a helyzete.... Ezért a politikai nagy lehetőség elmulasztásáért, a rövidlátó RMDSZ, a liberális értelmiség egytől-egyig felelős a történelem ítélőszéke előtt...
Tovább nem magyarázkodom, a pillanatnak élő emberek nem tudnak távlatokban gondolkodni...
Inkább imádkozzunk népünkért:
Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának, a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le. Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét, és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a Te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király - könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése