Virágvasárnap Jézus
diadalmas jeruzsálemi bevonulásával kezdődik. A körmenet a vallásosságnak az
emberi természetben gyökerező közösségi megnyilvánulása, ünnepélyes, rendezett
vonulás imádság, ének kíséretében. A vallástörténet tanúsága szerint szinte
minden kultúrában megtalálható, ma is. A Szentírásban a frigyládát ünnepélyes körmenetben
vitte Dávid a Sionra, Salamon a Templomba a 131. zsoltárt énekelve.
A babiloni fogság után a sátoros ünnep alkalmából tartottak nagy körmenetet a
templomban, az égőáldozati oltár körül. Jézus bevonulása Jeruzsálembe az első
keresztény körmenet volt (Lk 19,28-40). Körmenetnek tekinthető Jézus és az apostolok
kivonulása az Olajfák hegyére a mennybemenetel előtt. Az Egyházban az első
körmeneteket a 4. században, az üldözések megszűnte után tartották. A jeruzsálemi
virágvasárnapi körmenetet (processio palmarum) már az 5. századtól Nyugaton is tartják.
A liturgikus évben hét visszatérő körmenet közül az egyik a virágvasárnapi. Az
egyházjog szerint lényegéhez tartozik a papi vezetés, ami megkülönbözteti a
búcsús csoportól.
Virágvasárnap a
nagyhét nyitánya, azzal kezdődik, hogy az Isten Fia szamarat hozat magának.
Jézusnak ezen állaton történő bevonulása messiási méltóságának jele,
beteljesíti a prófétai jövendölést (Zak 9,9). Jézus, aki ellenezte, hogy
királlyá tegyék a kenyérszaporítást követően, hagyja, hogy diadalmenetben, mint
sajátos jellemvonásokkal rendelkező királyt kísérjék. Most egy szamár lábaira
támaszkodik, jelezvén, hogy új út kezdődik. A nép földies lelkesedése csodáinak
szól: „Áldott a király, aki jön az Úr
nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!” Ez nem a
betlehemi angyalok éneke, még nem is hit, de Jézus annyira igazolta magát, hogy
most a kövek is megszólalnának, ha az emberek hallgatnának. Ezen az úton tárul
fel előttünk Jézusnak, az Úr Szolgájának a halálos ítélettől szenvedő arca. De
belülről védi Őt az Atya szeretete, ezért vallja: „Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent” (Iz 50,4-7). Ezért
képes a gyűlölet növekedését megfékezni, és felette biztos győzelmet aratni.
Ezért tud az elesések közepette is tovább haladni, mert kereszthalálában
születik meg a gyűlöletben élő és a szeretetet nélkülöző ember megváltása.
Mindezt búcsúbeszédében közli; az utolsó vacsorán szintézisbe rakja minden
tanítását a lábmosás szertartásában; és minden csodáját összefoglalja az
átváltoztatásban. Jézus áldozata egy nagy harmónia. Összeköt Istennel,
egymással és a teremtett világgal. Testvérünk lett, megosztotta velünk a halált
is, az Atya pedig felmagasztalta, és olyanná tette, hogy részesedjünk az Ő isteni
természetében. (Fil 2,6-11). Így örök dicsőségének is részesei lehetünk.
„Dicsérettel áldást mondjon nyelv és szív.”
(DU 89)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése